Detailed search

Az Országos Bírói Tanács 2017. november 14-én megtartott ülését az OBT soros elnöke, dr. Major Zsolt nyitotta meg.

A Tanács az első és második napirendi pont keretében Herdon Éva, az OBH Gazdálkodási Főosztályának főosztályvezető-helyettese előadását hallgatta meg, aki előterjesztette tájékoztatóját a Bíróságok fejezet 2017. évi költségvetés felhasználásáról és a 2018. évi elfogadott költségvetéséről. Ennek keretében beszámolt az igazságügyi alkalmazottak illetményének emeléséről, valamint a költségvetési törvény elfogadása kapcsán a 2018-as évre vonatkozó tervekről.

A Magyar Igazságügyi Akadémia nem folytat nyilvános szolgáltatási tevékenységet, feladata a bírósági képzések és egyéb rendezvények megfelelő kiszolgálása, továbbá a bírósági dolgozók számára a szabadidő tartalmas eltöltésének biztosítása.

 
A Székesfehérvári Törvényszék az elmúlt két hónapban két alkalommal hirdetett „Törvényházi szeminárium” címmel olyan ismeretterjesztő, jogi felvilágosító előadást, amely közérdeklődésre tartott számot, így a civil szervezetekre vonatkozó szabályozásról és a bírósági közvetítésről. 
 
Pályázási határidő

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

az európai jogi szaktanácsadók polgári-gazdasági 

ügyszakos koordinátor-helyettesi tisztségének betöltésére.

Kedves Fiatal!

Ezen az oldalon azokra a kérdésekre igyekszünk választ adni, amelyek akkor merülnek fel benned, ha egy bűncselekmény áldozata, tanúja vagy esetleg elkövetője leszel és a hatósággal kapcsolatba kerülsz.

Ha nem találsz választ a kérdésedre, akkor kérd az adott ügyben a nyomozó, ügyész vagy bíró segítségét. Segíteni fog, hiszen számít a véleményed és fontos, hogy tudjad mi fog történni az ügyedben.

Image

Tájékoztató a Kúria Bt.III.750/2019/21-es számú ügyben kihirdetett ítéletéről.

A BÍRÓSÁGOK FELVÉTELT HIRDETNEK BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓI ÁLLÁSHELYEKRE

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ

2019. február 26.16 óra 30 perc

Image

Megkezdődött az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (European Judicial Training Network – EJTN) THEMIS-A elődöntője a Magyar Igazságügyi Akadémián. Három napon át prezentálnak a nemzetközi mezőny csapatai, péntekre dől el, ki lesz a továbbjutó.

Image

Az elektronikus ügyintézési portálon mostantól közvetlenül is elérhető az E-cég betekintő felület, melyben cégjegyzékszám alapján kereshetők, megtekinthetők a nyilvános cégiratok.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla polgári

ügyszakos tanácselnöki

(24. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Pályázási határidő

Európai jogi szaktanácsadói pályázat

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

Pályázási határidő

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

Európai jogi szaktanácsadók közigazgatási ügyszakos koordinátor-helyettesi pályázat

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet az európai jogi szaktanácsadók közigazgatási ügyszakos koordinátor-helyettesi tisztségének betöltésére.

A Szekszárdi Járásbíróság ítéletet hirdetett első fokon az „unokázós csalók” ügyében a bűnszervezet vezetőjével és egy futárával szemben. 

Típus: Ajánlás Sorszám: 8 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2015
2024. 06. 19.

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt K. R. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A harmadrendű vádlottal szemben kiszabott 3 évi szabadságvesztést fegyház helyett börtönben rendelte végrehajtani. Megállapította, hogy a másodrendű vádlottal szemben kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozata fegyház. Egyebekben az elsőfokú ítéletet mindhárom vádlott tekintetében helybenhagyta azzal, hogy a letartóztatásaik időpontjait pontosította az időközben foganatba vett jogerős szabadságvesztéseikre tekintettel. Ezzel az eljárás mindhárom terhettel szemben jogerősen befejeződött.

A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a mai napon kelt ítéletével hatályon kívül helyezte a hejőcsabai cementgyárra vonatkozó cementgyártást engedélyező és hulladékgazdálkodásra vonatkozó I. és II. fokú közigazgatási határozatokat. 
 
Öt ügyben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt került sor bírósági eljárás lefolytatására. Az öt ügyben összesen 1.240.000 Ft pénzbüntetést szabott ki  a bíróság, és minden vádlottat eltiltott a közúti járművezetéstől. A legsúlyosabb büntetést a 38. számú főúton súlyos fokú ittas állapotban vezető vádlott kapta, a bíróság őt 420.000 Ft pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ítélet fellebbezés folytán nem jogerős.