Detailed search

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. szeptember 8-án kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki azt a férfit, aki fenyegette az intézkedő rendőröket, majd rájuk is támadt. 

Az elsőfokú bíróság R. R.-t bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2017. június 9-én üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat D. S-né. vádlottal szemben, akit azzal a vádol az ügyészség, hogy mint a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselője az ügyfeleket tévedésbe ejtve a cég 15 éves működése alatt 768 embernek összesen 10 milliárd forintot meghaladó kárt okozott. 
 

A Tatabányai Törvényszék a 2022. április 27-én megtartott előkészítő ülésen, kábítószer birtoklás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben hozott ítéletet.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a miskolci férfinak a letartóztatását, akivel szemben gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított több, mint hétszáz darab, gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf felvételt szerzett meg, amelyeket informatikai eszközén tárolt, és azokból huszonnégyet meg is osztott egy nyolcvan fős Messenger csoportban.

A Debreceni Törvényszék 2022. március 30-án ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki kiskorúak sérelmére követett el szexuális bűncselekményeket.

A törvényszék bűnösnek mondta ki a férfit folytatólagosan elkövetett, tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntettében, három rendbeli szexuális erőszak bűntettében, amelyből egy rendbeli cselekményt folytatólagosan követett el, két rendbeli cselekmény pedig kísérleti szakban maradt. 

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság büntető ügyszakos csoportvezető bírói (320. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Tatabányai Törvényszék kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat, mint többszörös visszaesőt, kábítószer birtoklásának bűntette és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt – halmazati büntetésül – 12 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottat továbbá kötelezte 4.990.755 forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Image

Az Országos Bírósági Hivatal 2015 óta minden évben kiadja bíráknak szóló integritás kérdőívét a bírósági szervezet integritását érintő folyamatok, körülmények megismerése érdekében. Az OBH folyamatosan törekszik arra, hogy a kérdések egyértelműek és aktualizáltak, a kérdőívek pedig olyan terjedelműek legyenek, hogy a célcsoport kitöltési kedve megmaradjon, ugyanakkor a válaszok sok információval szolgáljanak.

Űrlap azonosító
ELNOKIP03
Nyomtatvány azonosítója
2.10
Közzététel dátuma
Módosítás dátuma
Image

A civil szervezetek beszámolói papír alapon kizárólag az Országos Bírósági Hivatal által rendszeresített nyomtatványok legfrissebb közzétett verzióján terjeszthetők elő. 

Image

Az alábbi ÁNYK űrlapok használata során lehetővé vált az eljárási illeték Bírósági Fizetési Portálon (BFP) keresztül történő megfizetése is. 

Az Országos Bírósági Hivatal összesen 14 megyében 36 fogalmazói álláshelyre várja a jogi diplomával rendelkező érdeklődőket. A pályázatról és a fogalmazók státuszáról dr. Nagy Annamária, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági titkára beszélt az Inforádió Paragrafus című műsorában 2018. augusztus 9-én.

Magyarországon ma több mint 200, ún. közhiteles nyilvántartás létezik. A bíróság az eljárások során számos nyilvántartott adat igazolását kérheti, amelyeknek beszerzése anyagilag is terhet róhat az ügyfélre, és a hivatali ügyintézés akár órákat vehet igénybe. A Digitális Bíróság Projektben zajló fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben ezeket az adatokat már nem a jogkereső állampolgárnak kell beszereznie.

Image

Az Országos Bírósági Hivatal a 2019-es évre is meghirdette a Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázatot, melynek keretében a Kaposvári Törvényszék a Csurgói, Lengyeltóti, Igali és Tabi Járásbíróságok történetének kutatását, és azokról egy könyv elkészítését és megjelentetését vállalta. 

Image

A 2019. évi CXXVII.  törvény alapján 2020. március 1. napjától a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtását a gyámhatóság helyett a bíróság előtt kell kezdeményezni.