Detailed search

Több száz széna- és szalmabála lobbant lángra, miután a terhelt dühében kezdett gyújtogatásba. Ellene az ügyészség jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat, a Ceglédi Járásbíróság pedig 2021. szeptember 23-án gyorsított bíróság elé állításos eljárásban hozott ítéletet az ügyben.

Az Ajkai Járásbíróság egy év – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre és két év hat hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt az 53 éves vádlottat, akivel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

Gyermekotthonban élő, kiskorú társait félemlítette meg a fiatalkorú vádlott, aki bűncselekmények elkövetésére kényszerítette a sértetteket. A terhelt ellen emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. 2022. július 5-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék hirdetett ítéletet az ügyben.

Előkészítő ülésen börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság 2022. július 5-én azt a férfit, aki rendőrnek adta ki magát és megbírságolt egy bolti eladót Debrecenben. A férfinek nem ez volt az első ilyen akciója, álrendőrként már korábban is „intézkedett”, igaz akkor Hajdúsámsonban. Abból az ügyből kifolyólag már jogerősen el lett ítélve és szabadságvesztés büntetését tölti.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. február 24-én megtartott ülésén elutasította az ügyész M. R. előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló indítványát és elrendelte a gyanúsított házi őrizetét, melynek betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával kell ellenőrizni. A bíróság 50 ezer forint rendbírság megfizetésére kötelezte a gyanúsítottat a házi őrizet szabályainak megszegése miatt.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 10-én tartott ülésen meghosszabbította két szlovák állampolgárságú férfi letartóztatását 2 hónappal – 2021. május 11-ig - embercsempészés bűntette miatt. A végzés nem végleges, az ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Már rendőrt hívott a szülei veszekedése miatt a fiú, amikor azt hitte, édesapja bántalmazni fogja az édesanyját és emiatt egy bicskával támadt a sértettre. Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a terhelt ellen, akinek az ügyében a Budapest Környéki Törvényszék 2021. február 9-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.

Megütötte, majd elvette a nő pénzét a férfi, aki kocsival akarta elhagyni a veszekedés helyszínét. Amikor az asszony utána ugrott, a vádlott kirúgta őt a mozgó járműből. Sérüléseibe a sértett majdnem belehalt, ezért az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. A Budapest Környéki Törvényszék 2021. február 9-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.

Image

A Wagner Gyula program keretében megújul a Kecskeméti Törvényszék dísztermének szellőző és hűtés-fűtési rendszere. Az építéshatósági és katasztrófavédelmi egyeztetések alapján a beruházáshoz szükséges többletforrást az Országos Bírósági Hivatal biztosította.

2024. 06. 25.

Az Esztergomi Járásbíróság lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyben, jogerős büntetővégzésében 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki egy kispuskát használt rendszeresen disznóöléskor. A bíróság a lefoglalt lőfegyver, tár és lőszer elkobzását is elrendelte.

2025. 04. 10.

A Szombathelyi Járásbíróság 1  év időtartamra próbára bocsátotta azt a két férfit, akikkel szemben a Szombathelyi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat. Az ügyészség indítványára a bíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésben állapította meg a vádlottak büntetőjogi felelősségét.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2021. szeptember 30. napján fogadta az Európai Parlament LIBE szakbizottságának delegációját.

Típus: Szabályzat Sorszám: 11 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2013
Típus: Szabályzat Sorszám: 11 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2013
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 178 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Szabályzat Sorszám: 11 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2013