Detailed search

Tájékoztató a Kúria Bt.III.750/2019/21-es számú ügyben kihirdetett ítéletéről: A vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó veszélyeztetésének vétsége miatt folyamatban lévő büntetőügyben, a legfőbb ügyész törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslati indítványát elbírálva a Kúria 2019. július 29-én nyilvános ülésen kihirdetett ítéletében megállapította, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság 42.Bny.1646/2019/2. számú, illetőleg a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 26.Bnyf.8434/2019/15. számú végzésének óvadékra vonatkozó rendelkezése törvénysértő.

Az Országos Bírósági Hivatal kiemelten fontosnak tekinti a bíróságok történelmi emlékeinek feltárását, megőrzését, a bíróságok történetének kutatását, az igazságszolgáltatás társadalomban betöltött szerepének megismertetését.

Ennek a törekvésnek a jegyében országos bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia körút megrendezésére kerül sor, melynek célja, hogy előmozdítsa a további kutatásokat, felkeltse az érdeklődést a bíróságok története iránt és konferenciák keretében kiállításokkal egybekötve bemutassa az eredményeket.

Év
2017
Közlöny
File
Image

2019. június 26-28. között rendezik meg az EJTN (European Judicial Training Network) éves közgyűlését az EU soros elnökségét betöltő Románia fővárosában, Bukarestben. A bírósági szervezetrendszert dr. Gyarmathy Judit, az OBH Elnökhelyettese, dr. Papp Zsófia a MIA NKO osztályvezetője és dr. Szilágyi Enikő MIA NKO-ra beosztott bíró képviseli. A közgyűlésen részt vesznek az EJTN tagjai, az EJTN tisztségviselői, az Európai Bizottság képviselője, a megfigyelők és a tagjelölt intézmények képviselői.

2025. 04. 07.

Az Ajkai Járásbíróság bűnösnek mondta ki lopás bűntettében azt a két georgiai állampolgárt, akik három ékszerboltból loptak aranyláncokat.

A bíróság a vádlottakat 1 év 10 hónap – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és 3 évre kiutasította Magyarország területéről, mindkettőjükkel szemben 227.550 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el – a bűncselekménnyel okozott, meg nem térült kár vonatkozásában-, továbbá kötelezte őket az egyik sértett magánfél részére 250.000 forint, míg a másik javára 1.354.910 forint bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére.

                                              

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben a II. rendű vádlottat gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetéssel, az I. rendű vádlottat ezen bűncselekményre való felbujtással, a III. rendű vádlottat pedig önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolják. 

Év
2023
Közlöny
File

A Polgári jogi szekció joghallgatói tagozatában:

  1. díj odaítélésére nem került sor.
  2. helyezett: Haraszti Nóra, a Debreceni Egyetem joghallgatója „A videojátékok és más multimédiás tartalmak szerzői jogi megítélése” című dolgozatával.
  3. helyezett: Stipkovits Tamás István, a Széchényi István Egyetem Deák Ferenc ÁJK joghallgatója „A jogalkotással okozott kár megítélése alkotmányjogi és polgári jogi szempontból” című dolgozatával.

 

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság március 27-én kihirdetett ítéletében elutasította T. Cs. keresetét, amelyben kérte a Magyar Nemzeti Bank határozatának a felülvizsgálatát.
 
Image

Sokakban kérdésként merülhet fel, milyen lépéseket kell tennie, ha polgári jogi vitáját peres úton kívánja rendezni.

2024. 12. 10.

A Telexen 2024. december 5-én „Óriási hiány van leírókból a bíróságokon, ez már a napi szintű munkát is ellehetetleníti” címmel megjelent írásra, a cikk által „sugallt (?) jegyzőképre” reagált a címben szereplő kifakadással a Fővárosi Törvényszék egyik polgári ügyszakos bírája, akinek ítélkező tevékenységét egy főiskolai végzettséggel rendelkező jogi asszisztens segíti. Az illető jegyző – igencsak embert próbáló bírósági munkája mellett – az egyik egyetem joghallgatója. „Ahol az én figyelmem véget ér, ott kezdődik az övé” – vallja jegyzőjéről a bírónő.

Kedves Fiatal!

Ezen az oldalon azokra a kérdésekre igyekszünk választ adni, amelyek akkor merülnek fel benned, ha egy bűncselekmény áldozata, tanúja vagy esetleg elkövetője leszel és a hatósággal kapcsolatba kerülsz.

Ha nem találsz választ a kérdésedre, akkor kérd az adott ügyben a nyomozó, ügyész vagy bíró segítségét. Segíteni fog, hiszen számít a véleményed és fontos, hogy tudjad mi fog történni az ügyedben.

 
A Székesfehérvári Törvényszék az elmúlt két hónapban két alkalommal hirdetett „Törvényházi szeminárium” címmel olyan ismeretterjesztő, jogi felvilágosító előadást, amely közérdeklődésre tartott számot, így a civil szervezetekre vonatkozó szabályozásról és a bírósági közvetítésről. 
 
A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a mai napon kelt ítéletével hatályon kívül helyezte a hejőcsabai cementgyárra vonatkozó cementgyártást engedélyező és hulladékgazdálkodásra vonatkozó I. és II. fokú közigazgatási határozatokat. 
 

A Polgári jogi szekció bírósági tagozatában:

  1. helyezett: dr. Török Dániel Viktor, a Szekszárdi Járásbíróság bírósági titkára „Az új Polgár Perrendtartás a bírósághoz fordulás jogának tükrében” című dolgozatával.
  2. helyezett: dr. Lukácsi Krisztina Irén, a Békéscsabai Járásbíróság bírósági titkára „Változás a felek személyében a végrehajtási eljárásban”című dolgozatával.
Öt ügyben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt került sor bírósági eljárás lefolytatására. Az öt ügyben összesen 1.240.000 Ft pénzbüntetést szabott ki  a bíróság, és minden vádlottat eltiltott a közúti járművezetéstől. A legsúlyosabb büntetést a 38. számú főúton súlyos fokú ittas állapotban vezető vádlott kapta, a bíróság őt 420.000 Ft pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ítélet fellebbezés folytán nem jogerős.