Detailed search

A Debreceni Járásbíróság 2019. október 30-án szabálysértési eljárásban marasztalta el azt a férfit, aki nem vette komolyan, hogy a korábban már többször elvett jogosítványa nélkül nem vezethet.

Típus: Szabályzat Sorszám: 2 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2012
Az elmúlt héten kilenc ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
Szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt négy ügyben hozott ítéletet a bíróság. Két vádlottat jogerős ítéletével 1-1 év időtartamra próbára bocsátott a bíróság, a harmadik ügyben megrovásban részesítette a bíróság a vádlottat, míg a negyedik vádlottat 80 óra közérdekű munka büntetésre ítélte.
 
A megismételt eljárás keretében a Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki A. H. vádlottat társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntettében és határzár tiltott átlépésének bűntettében, ezért őt 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 10 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Év: 2019 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A devizaperek adósai a jogszabályváltozás folytán 2014. január 1-jét követően már a lakóhelyük szerinti törvényszék előtt is előterjeszthetik a keresetlevelüket, így a pert nem kell főszabályként az alperesi bank székhelyén – többnyire Budapesten –  indítaniuk. Mindez nem csak az adósoknak jelent könnyebbséget és költségmegtakarítást, hanem egyúttal lehetővé teszi a Fővárosi Törvényszék tehermentesítését és az ügyek gyorsabb elbírálását is.

Az elmúlt héten nyolc ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt jogerősen 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság a vádlottat.
 

A Nyíregyházi Törvényszék 2020. február 21-én dr. M. A. vádlott bűnösségét érintően az elsőfokú bíróság ítéletet helybenhagyta.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. május 27-én az orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte, és 2 évre eltiltotta az aneszteziológiai orvosi foglalkozástól. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. 

Az elmúlt héten tizenkét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
A bíróság jogerősen végrehajtásában 1 évi időtartamban felfüggesztett 1 év fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte azt a fiatalkorú vádlottat, aki a Tiszadobi Gyermekvédelmi Intézet udvarán barátnőjével történő veszekedés közben betörte az intézmény egyik ablakát, és ezzel 39.500 Ft kárt okozott. A fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll, valamint a bíróság agresszió helyettesítő tréningen való részvételre is kötelezte a vádlottat. 
 

Két év börtönbüntetésre ítélte – 3 évre felfüggesztve – a Debreceni Törvényszék megismételt eljárásában azt a felszámolót, aki 2008 – 2009 között ajándékokat adott és egyéb szívességeket tett egy nyíregyházi bírónőnek. Dr. Kné dr. J. J. idén februárban elhunyt, az eljárást az ő vonatkozásában a bíróság megszüntette, így H. A. most egyedül ült a vádlottak padján. H. A.-t a törvényszék folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettében marasztalta el, 3 évre eltiltotta a felszámolói tevékenység gyakorlásától, H. A.

A Győri Törvényszék helybenhagyta a Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletét, amelyben rablás bűntettének kísérlete és szexuális erőszak bűntette miatt 20 év, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte M. B. vádlottat azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság a vádlottat emellett 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 
A Szolnoki Törvényszék lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét melyben hamis tanúzás bűntette miatt 250 óra közérdekű munkára ítélte azt a középkorú, büntetlen előéletű asszonyt, aki azért, hogy férje büntetőügyében kedvező döntés születhessen valótlan tanúvallomást tett a bíróságon.
 

Ittasan ült a sértett kocsijába, majd okozott halálos balesetet a társával az I. rendű vádlott. Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyben a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2024. február 5-én megtartott előkészítő ülést követő tárgyaláson a II. rendű vádlottra vonatkozóan hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Fővárosi Törvényszék 2024. március 19-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit vesztegetést színlelve, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, magát hivatalos személynek kiadva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, illetve jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével, három másik társát pedig hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével vádol az ügyészség.

Az elmúlt héten a nyíregyházi járásbíróság kilenc ügyet bírált el bíróság elé állítás során. 
 
Az elmúlt héten tizenhárom ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségét megvalósító vádlottat a bíróság nem jogerős ítéletével 400.000 Ft pénzbüntetésre ítélte, és 4 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. 
 
A Fővárosi Törvényszék K. Z. és társai ellen vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyek közül két ügyben várhatóan március 30-án és április 7-én hirdet ítéletet.
 
A Fővárosi Főügyészség 2013. május 24-én emelt vádat három büntetőügyben, amelyek a sajtóban korábban együttesen „bunda-ügy” néven váltak ismertté. A folyamatban lévő három büntetőeljárásból előreláthatólag március 30-án és április 7-én két ügyben hoz a bíróság elsőfokú ítéletet.

Az elmúlt héten hat ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségét megvalósító visszaeső vádlottat a bíróság jogerős ítéletével 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, és mellékbüntetésként 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Jelentős mennyiségű alapanyagra elkövetett jövedékkel visszaélés elősegítésének bűntette miatt jogerősen 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte bíróság a vádlottat.