Detailed search

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 19-én bíróság elé állítás során egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte hivatalos személy elleni erőszakért azt a férfit, aki a Kossuth téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre. 

A Hatvani Járásbíróság a 2017. szeptember 21-én kihirdetett elsőfokú ítéletével az előzetes letartóztatásban lévő B. B. vádlottat két rendbeli rablás bűntette, két rendbeli magánlaksértés vétsége és garázdaság vétsége miatt hat év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezéssel éltek.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. március 19-én elsőfokú ítéletével 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte azt a mentőautót vezető sofőrt, aki esetriasztás közben összeütközött egy motorossal. A sértett a baleset következtében életét vesztette. 

Az Egri Járásbíróság a 2017. október 30-án kihirdetett elsőfokú ítéletével N. B. vádlottat állatkínzás vétsége és rongálás vétsége miatt tíz hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, az ellen a vádlott felmentés, míg a védő elsődlegesen felmentés, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezéssel élt. A főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta.

A Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2016. május 19-én megváltoztatta a Székesfehérvári Járásbíróság 2016. május 5-én kelt végzését, mellyel azon gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, aki az alapos gyanú szerint egy székesfehérvári, Lövölde úti társasházban okozott sérülést két lakónak.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 190.000 forint pénzbüntetést szabott ki arra a férfira, aki 2016-ban az október 23-i megemlékezésen ütötte meg a sértettet a Kossuth téren.

Az Egri Törvényszék a hatályon kívül helyezés folytán lefolytatott megismételt eljárásban az I. rendű, a II. rendű és a III. rendű vádlottakat az ellenük emelt emberölés bűntettének és csoportosan elkövetett kifosztás bűntettének vádja alól bizonyítottság hiányában, míg a IV. rendű vádlottat az ellene emelt lopás vétségének vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette.
 

A bíróság a vádlottat 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 12 év fegyházban letöltendő szabadságveszésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte 380.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.  

A Pesti Központi Kerületi Bíróság két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, valamint 180 ezer, illetve 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit és nőt, akiket folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás bűntettével vádolt az ügyészség. A bíróság összesen 44 500 Ft-ra vagyonelkobzást is elrendelt a vádlottakkal szemben.

Ittasan támadt az intézkedő rendőrökre az a férfi, akinek büntetőügyében az Encsi Járásbíróság szerdán hozott ítéletet bíróság elé állítás keretében.

A Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletében Sz. Zs. I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális visszaélés bűntettében és ezért 3 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A bíróság ugyanakkor bizonyítottság hiányában felmentő rendelkezést hozott az I. és a II. rendű vádlott vonatkozásában a személyi szabadság megsértésének bűntettét illetően. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 243 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

Előzetes letartóztatásba került az a vásárhelyi gyanúsított, akit emberölés bűntette miatt vett őrizetbe a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 1 hónapig, 2013. augusztus 17. napjáig előzetes letartóztatásban marad.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 240 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Image

2019. augusztusától a jogi képviselő nélkül eljáró ügyfelek még egyszerűbben tölthetik ki a keresetlevél nyomtatványokat.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki miután ittas vezetés miatt előállították újra autóba ült és balesetet okozott.

 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. november 7-én kihirdetett ítéletében 200 000 forint pénzbüntetésre és 2 év járművezetéstől eltiltásra ítélte H. Péter vádlottat ittas állapotban elkövetett játművezetés vétsége miatt.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványának helyt adva a mai napon – 2013. július 3-án – 3 hónap időtartamra meghosszabbította a színesfém kereskedelemmel érintett ügyben öt gyanúsított előzetes letartóztatását.

A bíróság az előzetes letartóztatás fenntartását ugyanazon indokokból látta indokoltnak, mint az előzetes letartóztatás elrendelésekor.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon kábítószer birtoklásának bűntette miatt folyamatban lévő ügyben elrendelte a két őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2015. április 18-ig.