Detailed search

A Fővárosi Törvényszék 2025. február 12-én kihirdetett mindkét ítéletében megsemmisítette a Kárpátaljáról érkezett menedékes családok – szálláshelyük további állami támogatására vonatkozó – méltányossági kérelmét elutasító döntéseket. 

Az emberölés bűntette miatt P. T. és társai ellen perújítás miatt megismételt eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla a 2021. február 16-án kihirdetett határozatával megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Mivel az ügyben új bizonyítékként felmerült J. R. vallomását nem tartotta elfogadhatónak, a perújítást H. I. II. r. terhelt tekintetében is elutasította és kötelezte őt a perújítási eljárás során keletkezett bűnügyi költségének megfizetésére. Az elsőfokú ítéletet, amely P. T. I. r. és F. F. III. r. terheltek esetében már elutasította a perújítást, egyebekben helybenhagyta.

2014. július 15.-én a Bíróságok Napja alkalmából az Országos Bírósági Hivatalban tartott központi rendezvény keretén belül három a Nyíregyházi Törvényszék illetékességi területén dolgozó igazságügyi alkalmazott kapott kitüntetést, illetve részesült elismerésben. 
 
Az elmúlt héten tizenkét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Öt vádlottal szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt hozott ítéletet a bíróság. A vádlottal szemben 100.000 és 240.000 forint közötti pénzbüntetést szabott ki a bíróság és 1, 1 év 6 hónap,  illetve 2 év időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől. 
 

A Fővárosi Törvényszék 2023. január 20-án tartott nyilvános ülésén a bűnjelek tekintetében megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben a vádlottat folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet szerint a vádlott 2021. október 21-én kora délután Pesterzsébeten durván szeméremsértő módon viselkedett két járókelő nő előtt. A férfi nemi vágyának kielégítése céljából végzett cselekményei a sértettekben félelmet keltettek.

A Budapest Környéki Törvényszék 2017. október 16-án megtartott nyilvános tárgyalását követően hirdetett ítéletet azoknak a férfiaknak az ügyében, akiket bűnösnek találtak kábítószer-kereskedelem büntettében és új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségében. 
 

A Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiuma az elbocsátott tanárok másodlagos kérelmének helyt adva kötelezte a tankerületet a felperesek részére milliós nagyságrendű felmentési időre járó távolléti díj, valamint végkielégítés megfizetésére.

szechenyi2020A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (továbbiakban: KEHOP) célja, hogy beavatkozásaival elsősorban a fenntartható fejlődés három, egymással szoros kölcsönhatásban és összefüggésben lévő dimenziója (gazdasági, társadalmi és környezeti) közül a környezeti tényező erősítését szolgálja, ugyanakkor áttételesen járuljon hozzá a gazdasági növekedés elősegítéséhez is.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapest Környéki Törvényszék Gazdasági Kollégiuma Csőd- és Felszámolási Csoportjánál tanácselnöki (28. számú) álláshely betöltésére

Pályázási határidő

Pályázat a Székesfehérvári Törvényszék polgári ügyszakos tanácselnöki (16. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Kúria büntető elnökhelyettesi (96. számú) álláshelyének betöltésére

Pályázási határidő

Pályázat a Szegedi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma közigazgatási ügyszakos tanácselnöki (32. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Kúria közigazgatási elnökhelyettesi (95. számú) álláshelyének betöltésére

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. november 18-án meghozott nem jogerős végzésével elutasította azt az ügyészi indítványt, amely az üzleti titok megsértésének bűntette miatt indult büntetőügyben arra kérte kötelezni B. Gergely Imre tanút, hogy fedje fel az újságcikkének elkészítéséhez információt adó személy kilétét.
 

A Balassagyarmati Járásbíróság a 2019. június 14-én megtartott előkészítő ülésen a vádlottat súlyos testi sértés bűntette, könnyű testi sértés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt – halmazati büntetésül – 2 év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.

A Mohácsi Járásbíróság 2019. február 12-én kihirdetett ítéletével egy abonyi férfit vagyoni haszonszerzés végett, több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 10 hónap börtönre és a közügyek gyakorlásától 3 évi eltiltásra ítélt, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 164.963 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A bíróság a szabadságvesztés tartamába beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható emberölés bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. február 06-ig tart.

Bűnügyi felügyelet alatt állva törte rá az ajtót élettársára és annak családjára az a férfi, akinek vasárnap letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

Szabályosan járt el a bíróság akkor, amikor úgy rendelkezett, hogy amennyiben nincs akadálya, akkor az előállító büntetés-végrehajtási őr a vádlott kezéről a bilincset levegye. Ilyen esetekben is rajta marad azonban a terhelt kezén az úgynevezett vezetőbilincs, aminél fogva a bv. őr továbbra is fogva tartja. A biztonsági felügyelő ennek segítségével tudja az esetlegesen nem helyénvaló mozgásában megakadályozni vagy korlátozni a vádlottat.

A Mezőkövesdi Járásbíróság döntött azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a megállapított tényállás szerint éveken át több alkalommal azért utaztak Mexikóba, hogy onnan engedély nélkül védett kaktusz egyedeket szerezzenek be és azokat itthon értékesítsék. E fajok között volt olyan, amelyet a kipusztulás fenyeget. A II. rendű vádlott továbbá több alkalommal rendelt importengedély nélkül Thaiföldről interneten keresztül gyapjas kaktusz egyedeket. A vádlottak cselekményeikkel több millió forint haszonra tettek szert.