Detailed search

Az Országos Bírói Tanács 2017. december 12-én megtartott ülését dr. Major Zsolt, a Tanács soros elnöke nyitotta meg. A 2017-es év utolsó ülésének első napirendi pontja keretében az OBT dr. Remes Gábor, az OBH Kommunikációs és Kapcsolattartási Főosztályának főosztályvezetője előadását hallgatta meg a bíróságok és az OBH sajtótájékoztatási tevékenységéről, valamint a bíróságok központi honlapjának sajtószolgálatáról szóló szabályzatról szóló 8/2012.

Image

Múlt nélkül nincs jövő - emlékeztette az újonnan kinevezett bírák, bírósági titkárok és fogalmazók hagyományos gyűlésének, a 2014 óta megrendezett Consilium Peritorum résztvevőit az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Dr. Handó Tünde.

Image

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2000-ben július 15. napját – a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját – a Bíróságok Napjává nyilvánította.

Image

Az erkölcs és a jog közötti kapcsolatról adott interjút Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke és dr. Erdő Péter bíboros, esztergom - budapesti érsek a Válaszonline hírportálnak.

A Kecskeméti Törvényszék Elnöke, dr. Husek Dániel 2023. április 1. napjától 2029. március 31. napjáig dr. Hegedűs János bírót kinevezte a Kiskunfélegyházi Járásbíróság Elnökének.

Kecskemét, 2023. március 31.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

Év
2018
Közlöny
File

Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék megbízott elnöke 2014. július 15. napjával dr. Hajdu Ildikó címzetes törvényszéki bírót nevezte ki a Nagykanizsai Járásbíróság elnökének. A megbízás 6 évre szól.

Az Országos Bírói Tanács (OBT) és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közös sajtótájékoztatóján bemutatkozott dr. Hajdu István, az OBT új soros elnöke, aki dr. Gerbert Tamást váltja az elnöki poszton.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. június 13-án ítéletet hirdetett dr. V. Attila és 2 társa ellen indított büntetőügyben.
A bíróság
dr. V. Attila I. r. vádlottat 4 rb. folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, 1 rb. társtettesként folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, 32 rb. társtettesként csalás bűntette, 29 rb. csalás bűntette és 1 rb. csalás bűntettének kísérlete miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre és 1.800.000.- pénzbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 2 évre felfüggesztette;

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke által létrehozott munkacsoport tagja, dr. Szabó Sándor bíró nemzetközi kitekintést nyújtott a magyar bírói kar illetményét összehasonlítva az Európai Unió tagországainak bírói illetményével és az Európai Unión kívüli európai országok bíráinak jövedelmével. Az összehasonlítás alapján rámutatott, hogy nagy szükség lenne a bírói életpálya-modell kidolgozására, amely jelentősen javítaná a bírák és az igazságügyi alkalmazottak helyzetét.

Image

A Nógrád megyei bíróságok elmúlt évi működéséről, munkájáról és elért eredményeiről összbírói értekezlet, és az ahhoz kapcsolódó sajtótájékoztató keretében számolt be dr. Tatár-Kis Péter, a Balassagyarmati Törvényszék elnöke május 29-én a törvényszék épületében.

2014. június 2. napján lezárult a 2012. január 1. napja előtt nyilvántartásba vett közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú jogállás civil szervezetek számára nyitva álló azon jogszabályi határidő, ameddig kezdeményezhették a jelenleg hatályos civil törvénynek megfelelő közhasznúsági nyilvántartásba vételüket. Ezentúl már csak a hatályos civil törvény szerint közhasznúsági nyilvántartásba vett szervezetek jogosultak a közhasznú megjelölés használatára és a közhasznú jogálláshoz kapcsolódó kedvezmények igénybevételére. 

Az Országos Bírói Tanács meghívására 2013. április 28-án Magyarországra érkezett az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózatának (ENCJ) delegációja. A delegáció tagjai Paul Gilligan, az ENCJ elnöke, Horatius Dumbrava, az ENCJ Végrehajtó Bizottságának tagja és Monique van der Goes, az ENCJ Iroda vezetője voltak. 

Image

A two-day long international conference titled ‘Judicial Cooperation with Candidate and Neighboring Countries of the European Union’ was organized by the Ministry of Justice and the European Public Law Organization (EPLO) for the judicial organizations on 19-20 June 2019 in Budapest.

Image

Második alkalommal rendezett bíróságtörténeti konferenciát a Gyulai Törvényszék. A „Részletek az ítélkezési tevékenység történetéből, különös tekintettel a Békés megyei vonatkozásokra” címmel megrendezett esemény az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat” keretében valósult meg. 

Image

Hét évvel a közös nyilatkozat aláírását követően az Országházban értékelték korrupcióellenes tevékenységük elmúlt évét az állami intézmények, szervezetek képviselői. 

Dr. Csullag Józsefné, a Szekszárdi Törvényszék elnöke 2024. július hó 1. napjától hat év időtartamra dr. Fekete Gábort, polgári ügyszakos bonyhádi járásbírósági bírót a Bonyhádi Járásbíróság, míg dr. Tóth Éva büntető ügyszakos tamási járásbírósági bírót a Tamási Járásbíróság elnökévé nevezte ki. Szintén elnöki kinevezésre került sor a Dombóvári Járásbíróságon is, dr. Hadházy Karolina polgári ügyszakos dombóvári járásbírósági bíró 2024. július hó 15. napjától látja el hat év időtartamra a járásbíróság vezetését.

Új könyvek a bírósági könyvtárakban:

 

Állami és Európai Uniós támogatások elszámolása: számvitel – adózás – jogi háttér / Ávár Mónika, Egri-Retezi Katalin, Egri István Iván. – Budapest: Vezinfó, 2016. – 151 p. – ISBN 978-615-5085-34-5  — Lelőhelyinformáció

Image

Ünnepélyes keretek között mutatták be “A Szolnoki Törvényszék története 1919” című kötetet a törvényszék dísztermében. A kiadvány a bíróság egyik legnehezebb történelmi időszakába nyújt betekintést.

Az Országos Bírói Tanács (OBT) 2015. szeptember 8-án tartotta meg első őszi ülését, melyen először meghallgatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Elnökének beszámolóját a 2014. évi tevékenységéről. Ezt követően az OBH elnökének ajánlásait és szabályzatmódosítását vitatta meg, majd fontos döntéseket hozott az OBT nemzetközi kapcsolatainak aktuális kérdéseiben.