Detailed search

Pályázási határidő

Pályázat az Encsi Járásbíróságon 

2 bírósági titkári álláshely betöltésére

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. november 15. 16.00 óra

A pályázat beadásának helye:

Miskolci Törvényszék Elnöki Titkársága (3525 Miskolc, Dózsa Gy. u. 4.)

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 438 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. május 31-én meghozott ítéletében emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, és mint többszörös visszaesőt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint 2016. június 19-én a déli órákban egy karcagi utcában megpróbálta elvágni felesége torkát. 
 

A Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék, mint másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra kötelezte az R. F. és társai ellen társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított büntetőügyben. Az ítélőtábla kimondta, hogy a megismételt másodfokú eljárásban a Szegedi Törvényszék másik tanácsának kell eljárnia. 

Image

Megbízott elnökhelyettesből elnökké lépett elő a Budapest Környéki Törvényszéken dr. Gerber Tamás. 1994-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd fogalmazóként a Székesfehérvári Városi bíróságon kezdte pályafutását. 1997. februárjában titkári, két hónappal később bírói kinevezést kapott. 2013 és 2015 között a Székesfehérvári Törvényszék elnöke volt, 2016-ban pedig a Budapest Környéki Törvényszék elnökhelyettesi tisztségének ellátására kapott megbízást. 

Megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa a felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt F. Z. ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A vádlott büntetését 8 hónap börtönről 1 év 6 hónap börtönre súlyosította, míg a közügyektől eltiltás időtartamát 1 évről 3 évre emelte.
Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.
 
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt fk. B. S. és öccse fk. B. D. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokú ítéletét.
 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt É. József ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét.
A vádlott cselekményét nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősítette. Emellett a vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárta, vagyis tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék területén 

bírósági titkári álláshelyek betöltésére

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. november 25. 

Az állások kapcsán részletes tájékoztatás a Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható.

A pályázat beadásának helye:

Fővárosi Törvényszék Elnöki Titkársága (1055 Budapest, Markó u. 27.)

- Ugye tisztában van azzal, hogy Ön most saját magát vádolta meg? - kérdezte a tárgyalóteremben dr. Sorok Norbert bíró egy költségvetési csalási büntetőügyben  tanúként beidézett, s meghallgatott fiatalembertől. 
 

Új könyvek a bírósági könyvtárakban:

Ünnepi ülés a Szegedi Ítélőtáblán Dr. Fedor Attila 80. születésnapja és Dr. Maráz Vilmosné születésének 70. évfordulója alkalmából, 2014. szeptember 12./ [szerk. Hámori Attila] ; [kiad. a Szegedi Ítélőtábla] ; [Hegedűs István et al.]. – Szeged: Szegedi Ítélőtábla, 2016. – 76 p. ; 30 cm.– ISBN 978-963-12-7008-2

A Veszprémi Törvényszék 2015. április 30-án kihirdetett ítéletével S.J. vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli emberölés előkészületének bűntettében. A bíróság a vádlottat – 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, és kötelezte őt a több, mint 170.000 Ft összegű bűnügyi költség viselésére is.
 
A megállapított tényállás szerint:
 

We hereby notify the press workers that their and the public’s presence on criminal trials at, and in the building of the District Court of Szeged will only be allowed upon preliminary registration from 15 September 2015, the entry into force of Act CXL of 2015 On Amending Certain Acts Related to Mass Migration, because of the supposedly increasing number of clients and the use of courtrooms; the limited space of courtrooms; and to minimize security risk. Registration works as follows:

Az ügyész fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban kihirdetett ítéletével a Komlói Járásbíróság 2020. július 1-jén kelt ítéletét megváltoztatta, és – egyebek mellett – L. J. elsőrendű vádlott büntetését súlyosította. A jogerős ítélet szerint L. J. elsőrendű és H. J.

Illegális úton szerzett több tízmillió forintot a sértett és a párja. Baráti körben, egy utazással akartak ünnepelni, de ismerőseik eltulajdonították a pénzüket. Jelentős értékre, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség a terheltek ellen. 2022. november 29-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék hirdetett ítéletet az ügyben.

Pályázási határidő

A Kaposvári Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

a Nagyatádi Járásbíróságon 1 bírósági titkári álláshely betöltésére 

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. november 15. napja.

A pályázat beadásának helye:

Kaposvári Törvényszék Elnöki Titkársága (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 3.)

 

Az 540/2021. (IX. 24.) Kormányrendelet Országos Bírósági Hivatal elnöke által kezdeményezett és 2021. október 2. napján hatályba lépett rendelkezése folytán lehetővé vált a veszélyhelyzet miatt meghosszabbodott, határozott idejű bírósági vezetői álláshelyekre kiírt pályázatok lezárása és egyúttal a bírósági vezetők kinevezése. A veszélyhelyzetre tekintettel bevezetett szabályozás az OBH elnökének kinevezési jogkörébe tartozó 14 bírósági vezetői tisztséget érintett.