Detailed search

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt P. M. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott döntését. Ez alapján a vádlott jogerős büntetése 12 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás lett.

Minden főbb pontjában helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a testi sértés és más bűncselekmények miatt N. R. és társa ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 4 év börtön és 4 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlott büntetése 200 ezer forint pénzbüntetés lett, amit meg nem fizetés esetén 200 nap szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Az ítélőtábla kimondta: az I. rendű vádlottat, mint visszaesőt, a II.
Több ponton is megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt V. Gy. M. és társai ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. 
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt Cs. Z.ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék, mint II. fokú bíróság ítéletét.

Pályázási határidő

Bírósági fogalmazói pályázatok



A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. 

2022. I. félévben az alábbi álláshelyek kerülnek meghirdetésre:

A Debreceni Törvényszék 2019. április 26-án tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyében, amelynek vádlottja 2017. október elején személygépkocsijával összeütközött a szemközti sávban közlekedő vétlen sofőr gépkocsijával. A balesetben hárman haltak meg.

A Debreceni Törvényszék megváltoztatta annak a férfinak a büntetését, aki tavaly októberben rátámadt egy fiatal nőre Debrecenben, a Bem téren. 
 
A Debreceni Járásbíróság V. J-t erőszakkal, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak és kifosztás bűntettében, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt mondta ki bűnösnek.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság 2016. szeptember 5. napján tartott ülésén a különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette és más bűncselekmény miatt elrendelte A. I. J. I. r. gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2016. december 10. napjáig, valamint L. D. B. II. r. gyanúsított előzetes letartóztatásának megszüntetését és lakhelyelhagyási tilalmát.
 
Enyhítette az elsőfokú bíróság ítéletét a Debreceni Törvényszék annak a két vádlottnak az esetében, akik török üzletembernek kiadva magukat, 2016 februárjában kifosztottak egy idős házaspárt Tégláson.
 
Típus: Szabályzat Sorszám: 11 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2013
Image

Összbírói értekezlet keretében jelentette be dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, hogy április 1-től egy évre dr. Kiss Gabriellát bízza meg a Szegedi Ítélőtábla elnöki teendőinek ellátásával. 

A Veszprémi Törvényszék 2014. június 12-én – a Veszprémi Járásbíróság ítéletét megváltoztatva – P. J. vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntette és zaklatás vétsége mellett  közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében is bűnösnek mondta ki, egyebekben az I. fokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
6 év 2 hónap fegyházbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a férfit, aki még 2013 júliusában rabolta ki a földesi takarékszövetkezetet. A bíróság B. Z-t fegyveresen elkövetett rablás bűntettében találta bűnösnek, 7 évre a közügyek gyakorlásától, 2 évre pedig az „A” kategóriás járművezetéstől is eltiltotta. B.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa súlyosította a Miskolci Törvényszék ítéletét. I.r. vádlottat 8 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra, II.r. vádlottat 8 év 6 hónap börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélőtábla a cselekmény minősítéséből a társtetteskénti elkövetést mellőzte. Egyben elrendelte II.r. vádlott szabadságvesztés büntetésének azonnali foganatba vételét. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 
A Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság 2017. március 29. napján B. Gy. vádlott ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, a másodfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 
A Szombathelyi Törvényszék -dr. Pup Csilla tanácsa- ma tárgyalta bíróság elé állítás keretében S. R-né életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyét és hozott benne jogerős ítéletet.
 

A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében ítélt el egy 55 éves magyar, valamint egy 50 éves litván embercsempészt, akiket a Kiskunhalasi Járási Ügyészség állított bíróság elé.