Budapest Környéki Törvényszék - különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette
Beküldés dátuma
2016.09.06. - 14:22
Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék
A Budakörnyéki Járásbíróság 2016. szeptember 5. napján tartott ülésén a különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette és más bűncselekmény miatt elrendelte A. I. J. I. r. gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2016. december 10. napjáig, valamint L. D. B. II. r. gyanúsított előzetes letartóztatásának megszüntetését és lakhelyelhagyási tilalmát.
A nyomozás jelenlegi adatai alapján a következők állapíthatóak meg.
A. I. J. I.r. gyanúsított megbízta L. D. B. II.r. gyanúsítottat azzal, hogy nyisson egy folyószámlát, hogy a bankszámlán bűncselekményekből származó, nagyobb összegű átutalásokat fogadhasson és a beérkező pénzösszegekhez – azok eredetének leplezése, illetve maga vagy más általi megszerzése érdekében – hozzájuthasson. II.r. gyanúsított 2015. szeptember 15. napján bankszámlát nyitott, amely felett egyedül ő volt jogosult rendelkezni. A gyanúsított tudatában volt annak, hogy a számlára bűnös eredetű pénzösszegek fognak érkezni, ennek ismeretében a bankszámla-adatokat további, ismeretlen bűntársai rendelkezésére bocsátotta.
I.r. és II.r. gyanúsítottak ugyanebből a célból adtak megbízást a további gyanúsítottak, így U. P. E. IV.r. gyanúsított és K. I., továbbá F. A. III.r. gyanúsított és (rajta keresztül) menye, N.-D. A. E. V.r. gyanúsított részére, hogy megfelelő jutalék fejében saját (céges vagy magán) bankszámláik adatait rendelkezésre bocsássák, a számlákra bűncselekményből származó pénzösszegeket fogadjanak be, majd a beérkező pénzeket készpénzben felvegyék és a megbízó(k) részére átadják.
Az I.r. és II.r. gyanúsítottak és/vagy a velük kapcsolatban álló, egyelőre ismeretlen tettesek 2015. október 08. napján egy németországi székhelyű GmbH sérelmére követtek el csalást oly módon, hogy egy acélipari ügylettel kapcsolatban egy dél-koreai Corporation által a sértett cég felé kiállított 265.000,- USD (akkori árfolyamon 72.567.671,- forint) összegű számla kifizetését – a sértett cég eljáró alkalmazottját egy valótlan tartalmú e-mail üzenettel megtévesztve – eltérítették, melynek eredményeként a sértett cég a jogosult eredeti számlaszáma helyett valójában a L. D. B. II.r. gyanúsított által e célból megnyitott bankszámlára utalta a számlaösszeget, ahová az még aznap be is érkezett.
A számlára érkező, már az utalás adataiból is egyértelműen bűncselekmény-gyanús pénzösszeget II.r. gyanúsított a jóváírást követő napokban, több részletben továbbutalta a pénzek bűnös eredetéről tudomással bíró bűntársai részére.
A. I. J. I.r. és L. D. B. II.r. gyanúsítottak fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettének, míg F. A. III.r., U. P. E. IV.r. és N.-D. A. E. V.r. gyanúsítottak cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas pénzmosás bűntettének a megállapítására.
Az I.r. és II.r. gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.
BUdapest, 2016. szeptember 6.
A Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztálya