Dr. Kiss Gabriella lett a Szegedi Ítélőtábla új elnöke

Összbírói értekezlet keretében jelentette be dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, hogy április 1-től egy évre dr. Kiss Gabriellát bízza meg a Szegedi Ítélőtábla elnöki teendőinek ellátásával.
Dr. Handó Tünde a tanácskozáson köszönetet mondott dr. Harangozó Attilának, a táblabíróság korábbi elnökének, valamint dr. Kemenes Istvánnak, aki az elmúlt fél évben megbízott elnökként irányította az ítélőtáblát. Elmondta: a Szegedi Ítélőtábla korábban is jó munkát végzett, de a jövőben megoldandó feladatok új vezetést igényelnek.
Dr. Kiss Gabriella nemcsak szűkebb pátriájában, hanem országosan is elismert polgári bíró, olyan ember, aki többször is bizonyította, hogy egy-egy probléma felvetődésekor azonnal a legjobb megoldásra törekszik. Munkáját nagy hozzáértéssel és lelkesedéssel végzi, ezért született meg az a döntés, hogy egy éven át ő irányítsa a Szegedi Ítélőtáblát – mondta dr. Handó Tünde.
Dr. Kiss Gabriella megköszönte a bizalmat, és azt hangsúlyozta, hogy a sikeres munka érdekében a Szegedi Ítélőtábla minden bírójával, alkalmazottjával együttműködve kívánja vezetni a táblabíróságot.
Dr. Kiss Gabriella 1989-ben diplomázott a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd a bírósági munkát az évben Békés megyében kezdte meg – a Gyulai Városi Bíróságon lett fogalmazó. 1991-ben nevezték ki bírósági titkárnak a Szegedi Városi Bíróságra, és itt lett bíró 1992-ben. 2005 júliusától a Csongrád Megyei Bíróság megyei bírájaként ítélkezett, majd 2008. március 1-től az ítélőtábla polgári ügyszakán lett bíró, 2013 szeptemberétől pedig tanácselnökként dolgozott elnöki megbízásáig.