Detailed search

A Debreceni Törvényszék ma meghozott, nem jogerős ítéletével 7 év börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra, 1 millió forint pénzmellékbüntetésre és 5 év jogi foglalkozás gyakorlástól eltiltásra ítélte dr. Kné dr. J. J. bírót. Ezzel egyidejűleg a Debreceni Törvényszék elrendelte az előzetes letartóztatását is.
 
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt H. T. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott cselekményét a táblabíróság jelentős mennyiségű kábítószerre forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette kísérletének minősítette, a halmazati büntetésre vonatkozó utalást pedig mellőzte.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt Á. J. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 3 év 6 hónap szabadságvesztés tartamát 4 év 3 hónapra súlyosította. A közügyektől eltiltás tartamát és a fogházat, mint a szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatát nem változtatta meg a másodfokú bíróság.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 21 éves férfinak, aki Tiszakécskén bántalmazott egy kiskorú fiút, majd elvette az értékeit.

Image

A HVG – elismerve, hogy korábbi cikkében az OBH elnökével kapcsolatos valótlanságok szerepeltek – helyreigazítást tett közzé. 

A Debreceni Ítélőtábla bíráinak a Fővárosi Ítélőtáblára való kirendelése alapján Dr. Elek Balázs tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet.

Az Országos Bírói Tanács egyetértett dr. Bodor Krisztina pesti központi kerületi bírósági bíró Fővárosi Törvényszékre történő áthelyezésével és dr. Stettler Noémi Ajna székesfehérvári járásbírósági titkár bírói kinevezésével és a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra történő beosztásával.
 

A Debreceni Törvényszék ma nyilvános ülést tartott a fiatalkorú K.E. ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőügyben.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntését ítéletében megváltoztatta, a vádlottat kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség teljes összegének megfizetésére. Egyebekben a Debreceni Járásbíróság ítéletét helybenhagyta.

A Fővárosi Törvényszék 2024. október 8-án nem jogerős ítéletével bűnösnek mondta ki azt a három fiatalt, akik 2019-ben felgyújtottak egy matracot a Ráday utcai kollégium épületénél. A cselekmény következtében egy férfi életét vesztette, az épületben pedig jelentős anyagi kár keletkezett.

A Debreceni Törvényszék 2019. január 24-én ítéletet hirdetett annak az iraki származású, holland állampolgárnak az ügyében, aki 2016 decemberében egy kisbusszal Magyarországról iraki, szír és iráni állampolgárokat akart Nyugat-Európába csempészni.

Több ponton is megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú ítéletét az adócsalás és más bűncselekmények miatt dr. P. K. I és társai ellen indított büntetőügyben. 



Az I. rendű vádlott esetében nem változott a kiszabott szabadságvesztés mértéke, így az ő jogerős büntetése 8 év fegyház lett. A II. rendű vádlott fegyházbüntetését 8 év fegyházról 7 év börtönre, a III. rendű vádlottét 1 év 10 hónapról 1 év börtönre enyhítette az ítélőtábla. Az elsőfokon kiszabott egyéb büntetések nem változtak.

A Debreceni Ítélőtábla a vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt dr. Kné dr. J. J. és társa ellen indított büntetőügyben a Debreceni Törvényszék 2014 júniusában kelt, dr. Kné dr. J. J. I.r. vádlott előzetes letartóztatását elrendelő végzését megváltoztatta. Az előzetes letartóztatást megszűntette és a vádlott házi őrizetét rendelte el a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig.

Image

Prof.dr. Richard Susskind íróval, jövőkutató jogásszal vitatta meg az online bíróságok és az igazságszolgáltatás jövőjét dr. Handó Tünde, az OBH elnöke és dr. Darák Péter, a Kúria elnöke a Wolters Kluwer Jogi Innovációs Napjának kerekasztalbeszélgetésén.

Image

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és az Országos Bírósági Hivatal közös szervezésében 2023. február 13-án mutatták be „Az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények külső, belső és bűnügyi nyomozásának egyes kérdései” című tanulmánykötetet, mely az Európai Bizottság HERCULE III (2014–2020) 2. jogi képzés és tanulmányi program keretében végzett kutatások eredményeit összegzi. 

Az Országos Bírói Tanács (OBT) 2014. szeptember 9-én ülést tartott, melynek elején az OBT soros elnöke köszöntette Csillikné dr. Velenczei Katalin bírónőt, akinek mandátuma 2014. július 31-én az Országos Bírósági Hivatalba történő beosztása folytán megszűnt és méltatta az OBT megalakulásától kezdve eltelt két és fél alatt végzett tevékenységét. Ezt követően átadta az Országos Bírói Tanács új tagjának a megbízó levelét és sok sikert kívánt munkájához. Dr. Csermák János, az Esztergomi Járásbíróság bírája az OBT tagjait választó 2012.

Image

Pursuant to Article 25 (6) of the Fundamental Law, the National Assembly elected dr. György Barna Senyei on 10 December 2019 as President of the National Office for the Judiciary by 151 votes in favor, 12 against and 0 abstentions.

A mai nap dr. Handó Tünde az Országos Bírói Hivatal Elnöke 2013. március 15. napjától hat éves időtartamra a Győri Ítélőtábla büntető kollégiuma vezetőjének nevezte ki dr. Széplaki Lászlót, a Tatabányai Törvényszék büntető kollégiuma eddigi vezetőjét. Az OBH elnöke a kinevezésnél eltért a kollégiumvezetői tisztségre benyújtott pályázatokról véleményt nyilvánító ítélőtáblai összbírói értekezlet által felállított sorrendtől. Az ítélőtábla bíráinak testülete dr. Széplaki László pályázatával szemben az ítélőtábla egyik tanácselnöke pályázatát támogatta egyhangúan.

Image

Megnyerte a magyar bírósági fogalmazókból álló csapat az EJTN által szervezett THEMIS D elődöntőt, ezzel minden idők legsikeresebb magyar szereplését könyvelhetik el maguknak.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a Miskolci Törvényszék ítéletének a fellebbezéssel érintett vádlottakra vonatkozó részét megváltoztatta azzal, hogy I. és II.r. vádlott közügyektől eltiltás mellékbüntetését 10-10 évre leszállította. A sértett, mint magánfél jogi lépviselőjének fellebbezését a bíróság elutasította.
 
Az ítélőtábla egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.