Detailed search

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2019. május 2-án  helybenhagyta az elsőfokú bíróság által dr. T. T. vádlottal szemben gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt kiszabott 250 napi tétel pénzbüntetést.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 14-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2020. március 6-ig meghosszabbította dr. S.D. gyanúsított letartóztatását. 

Image

A 2019. január 1-jétől működő Érdi Járásbíróságon is Ügyfélsegítő szolgáltatást vehetnek igénybe az állampolgárok. A bírósági ügyek intézésére minden hétfőn 9-12 és 13-15 óra között van lehetőség. A bíróság szolgáltató jellegének erősítése, a várakozási idő csökkentése érdekében személyesen az Ügyfélközpontban, vagy pedig telefonon a kezelőirodákon előzetes időpontfoglalást követően, az időponttal rendelkező ügyfelek soron kívül kerülnek behívásra. Az időpont foglalásához a név és a telefonszám

A hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt H. M. és 13 társa ellen indított büntetőügyben az ügyvédek védőbeszédeivel folytatódott a II. fokú tárgyalás a Szegedi Ítélőtáblán. Ezen a második tárgyalási napon fejezte be még az első napon megkezdett mintegy négy órás védőbeszédét az I. rendű vádlott H. M. ügyvédje. Őt követően még hat vádlott védelmében szólt hat ügyvéd, akik – hasonlóan az I. rendű vádlott védőjéhez – védenceik felmentését, illetve a felmentő ítéletek helybenhagyását indítványozták, míg a VII. rendű vádlott védője az I.

A Pécsi Ítélőtábla jogerősen 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki 2015. és 2017. között a Donyecki Népköztársaság hadseregében harcolt.

 

2014. március elején Ukrajna keleti részén, a Luhanszki és a Donyecki területen kormányellenes tüntetések kezdődtek, amelyek fegyveres konfliktusba torkolltak a Luhanszki Népköztársaság, valamint a 2014. április 7-én kikiáltott Donyecki Népköztársaság erői és az ukrán kormány hadereje között. 

 

A Zalaegerszegi Törvényszék 2020. szeptember 17-én bizonyítottság hiánya miatt felmentette azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy 2007-ben betört az édesanyja szomszédjában élő 81 éves férfihez és megölte. 

Image

Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2021. november 17. napján számolt be az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága előtt a bíróságok 2020. I. félévi, valamint a 2020. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről. 

A tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt H. M. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak a vádlott enyhítésért bejelentett fellebbezését. A Balassagyarmati Törvényszék elsőfokú ítéletét csak annyiban változtatta meg, hogy a vádlottat kötelezte a bűnügyi költség egészének megfizetésére, valamint pontosította a közügyektől eltiltásra, a feltételes szabadságra és az előzetes fogvatartás beszámítására vonatkozó rendelkezéseket. A letartóztatásban lévő H. M. terhelten 2021.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt E. László ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét.
A vádlott szabadságvesztés büntetésének tartamát 6 évről 8 évre súlyosította a táblabíróság, mert úgy értékelte, hogy az I. fokon kiszabott büntetés az elkövetett, kétszeresen is minősülő cselekmény súlyához és társadalomra veszélyességéhez képest aránytalanul enyhe volt.
A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt E. Zs. és társai ellen indult büntetőügyben az elsőfokú bíróság a 2019. február 21-én meghozott ítéletével E. Zs. I. r., B. T. II. r., F. M. IV. r. vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, K. P. R. III. r. és M. R. VI. r. vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és közügyektől eltiltásra, B. Sz. V. r. és T. T. VII. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélte.

Év
2015
Dokumentum

A Pécsi Járásbíróság 2018. szeptember 18-án kihirdetett ítéletével V. I. vádlottat három rendbeli szexuális erőszak bűntette - melyből két rendbeli folytatólagosan elkövetett, egy rendbeli kísérlet-; szexuális visszaélés bűntette; gyermekpornográfia bűntette és szeméremsértés vétsége miatt 6 év fegyházbüntetésre ítélte, 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és 4 évre kitiltotta egy pécsi parkból.

A vádlott legkorábban a kiszabott szabadságvesztés kétharmad részének letöltését követő naptól bocsátható feltételes szabadságra.

A Szolnoki Járásbíróság K.Zs. vádlottat bűnösnek mondta ki rablás bűntettében, ezért, mint többszörös visszaesőt 7 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a fegyházbüntetés tartamának lényeges felemelése végett, míg a vádlott és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. 
 
A Nyíregyházi Járásbíróság a mai napon bíróság elé állítás keretében közúti veszélyeztetés bűntette miatt folyamatban volt ügyben jogerős határozatával végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, és 1 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 
 
A Pécsi Járásbíróság 2015. április 30-án elrendelte egy 37 éves pécsi férfi  előzetes letartóztatását kábítószer birtoklás bűntettének gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
A rendelkezésre álló adatok szerint a Pécsi Rendőrkapitányság állampolgári bejelentés alapján 2015. április 27-én 16 órakor egy pécsi, tetőréti lakásban intézkedett a gyanúsítottal szemben, aki az intézkedő rendőrt azzal fogadta, hogy a belső helyiségben találhatók a „kicsikéi.”
 
Több személynek segítséget nyújtva, vagyoni haszonszerzés végett elkövetett embercsempészés bűntette, illetőleg jogellenes tartózkodás elősegítésének vétsége miatt előzetes letartóztatásba került az az összesen hat gyanúsított, akiket 2015. augusztus 22-én vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2015. szeptember 24-ig előzetes letartóztatásban maradnak.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. december 20-án egy hónapra elrendelte M. Zs. gyanúsított előzetes letartóztatását, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt folytat eljárást.
 
A nyomozó hatóság azzal gyanúsítja M. Zs-t, hogy 2015. december 18-án egy budapesti társasházban előzetes szóváltást és bántalmazást követően megölte a sértettet.
 
Nem jogerősen 25 nap elzárást és 10 hó járművezetéstől eltiltást szabott ki a Salgótarjáni Járásbíróság hétfőn arra a férfira, aki 2016. január 15-én 21 óra után lakóhelyén, egy közúton, jogerős eltiltás hatálya alatt és ittasan közlekedett egy Opel Vectra-val. 
 

Jogerős felmentő ítélet az ajkai polgármester ellen hűtlen kezelés és zsarolás miatt indult büntetőügyben