Nyíregyházi Törvényszék - Továbbra is letartóztatásban marad a férfi, aki rálőtt a házaspárra, majd Romániába szökött
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 14-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2020. március 6-ig meghosszabbította dr. S.D. gyanúsított letartóztatását.
A bíróság álláspontja szerint a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére, valamint arra a körülményre, hogy a gyanúsított a bűncselekmény elkövetését követően Romániába távozott, ahol európai elfogatóparancs alapján fogták el, továbbra is megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban ismét elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne.
A megalapozott gyanú szerint a román állampolgárságú gyanúsított 2016. augusztus 31-én megjelent egy nyíregyházi családi háznál, és a nála lévő, engedély nélkül tartott lőfegyverrel az ott lakó házaspárra lőtt. A lövések következtében a feleség a helyszínen meghalt, a férj pedig életveszéllyel járó sérüléseket szenvedett el.
A gyanúsított ezt követően Romániába szökött, ahol európai elfogatóparancs alapján sikerült elfogni és 2019. szeptember 5-én visszaszállították Magyarországra.