Detailed search

Egy idős hajléktalanra Mezőtúron rátámadó három fiatalt ítélt el január 5-i tárgyalásán a Szegedi Ítélőtábla. 

A Szolnoki Törvényszéken 2019. szeptember 9-én, 16-án, 23-án és 26-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki, melyekre összesen 18 tanút idézett meg.

A Szombathelyi Törvényszék a vádlottat 1 rb. hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és 1 rb. lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre (fegyház), mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 25 évben állapította meg.

Kábítószer-kereskedelem bűntette, valamint nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indult ügyekben került sor előzetes letartóztatásokra a Nyíregyházi Járásbíróságon. A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. október 24. napjáig.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. június 13-ig – elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akiket előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak. 

A felperes gazdasági társaságnál az elsőfokú adóhatóság általános forgalmi adónemben, 2013. május hónapra vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A felperes egy automata élcsiszoló gépet szerzett a 37.465.000-Ft értékben az eladó Kft-től. Az értékesítésről kiállított számlában szereplő áfa tartalom kapcsán levonási jogával élt.

A Szolnoki Törvényszéken 2019. november 12-én, 19-én és 26-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki, melyekre összesen 12 tanút idézett meg.

Ítéletet hirdetett az elsőfokon eljáró Szekszárdi Járásbíróság abban a csalás bűntettének elkövetése miatt indult büntetőügyben, melyben a vádlottak egy tolnai székhelyű gazdasági társaság jogtalanul megszerzett tankolókártyáinak használatával és az így vásárolt gázolaj értékesítésével rendszeres haszonszerzésre törekedtek, és ezáltal több mint 2.000.000 Ft kárt okoztak a sértettnek. 

A vádlott 2014 decemberében szerelmi viszonyt létesített a 26 évvel fiatalabb S. Sz. sértettel, akit régóta ismert, és akivel a vádlott egyik rokonának lakásán találkozgatott. A vádlott házas volt, 2015 márciusában azonban beadták a válópert, így a vádlott májusban eljegyezte a sértettet. A válás elhúzódott, ezért a sértett 2015 augusztusában megszakította a vádlottal a kapcsolatot. A vádlott kérésére 2016 januárjától még többször találkoztak a sértettel. Az utolsó találkozóra 2016.

A Tatabányai Törvényszék a 2023. november 8-án tartott nyilvános tárgyaláson, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet 6 vádlottal szemben. A bíróság az I. rendű vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntette, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt – halmazati büntetésként – 7 év fegyházbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint rendelkezett 38.567.500 forint vagyonelkobzásról. A bíróság a IV. rendű vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre, az V.

A Szolnoki Törvényszéken 2025. április 11-én másodfokon, jogerősen lezárult a Karcagi Járásbíróság elmúlt évtizedének, a vádlottak, az elkövetett bűncselekmények és a tárgyalások száma, valamint a nyomozati iratok és az ítélet terjedelme alapján egyaránt, legnagyobb volumenű büntetőügye.

Év
2016
Dokumentum
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 9 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Év: 2019 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Típus: Szabályzat Sorszám: 20 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017

A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki egy rendbeli 14 életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és egy rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntettében. A vádlottat halmazati büntetésül 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte és kötelezte 301.712 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Veszprémi Törvényszék 2015. december 1-jén meghozott ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében, 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, ittas járművezetés vétségében, valamint állatkínzás vétségében mondta ki bűnösnek K.L. vádlottat, és ezért őt 5 év börtönbüntetésre, 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint 5 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

A Debreceni Törvényszék 2020. július 9-én tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyben, amelynek vádlottja az általa vezetett villamossal a közlekedési szabályt megszegve, a tilos jelzés ellenére a járművel elindult és a kereszteződésben nekiütközött az ott áthaladó autóbusz oldalának.



A másodfokú bíróság a bűnügyi költség és a bűnjelek tekintetében megváltoztatta, a tényállás, valamint a súlyosító és enyhítő körülmények vonatkozásában pontosította, egyebekben a büntetés vonatkozásában helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét

A Szombathelyi Törvényszék jogerős ítéletet hozott G. K. Zs. vádlott ügyében. A bíróság a vádlottat az ellene emberölés bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette és elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését.