Detailed search

A Debreceni Járásbíróság 2018. november 13-án előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, akit 2018 júniusában a Terrorelhárítási Központ azért fogott el, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy lőfegyvereket és lőszereket tart magánál.

 

Három, hajléktalanra támadó, az idős férfit brutális bántalmazó fiatal, köztük két fiatalkorú elkövető ügyét tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla 2017. január 6-án 9 órától.
 

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2015. november 30-án személygépkocsival közlekedett a 85-ös számú főúton, a jobb oldali első ülésen feleségét, K.E-né sértettet utasként szállította. A vádlott a balesetet megelőzően néhány perccel észlelte, hogy nehezen tudja nyitva tartani szemét, ezt jelezte a feleségének, valamint azt is, hogy az első megfelelő helyen meg fog állni. Ennek ellenére tovább közlekedett a gépkocsival.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt B. G. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítélet. Így a vádlott jogerős büntetése 3 év 6 hónap szabadságvesztés és 4 év közügyektől eltiltás lett azzal, hogy a vádlott legkorábban a börtönbüntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. november 12-én elrendelte annak a bűncselekmény idején fiatalkorú férfinak a letartóztatásának meghosszabbítását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt F. P. és társa ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I fokon kimondott ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős ítélete 3 év börtön és 3 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlotté 2 év 8 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltásra lett. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I.

A vádlott és a sértett házastársak voltak, rossz szociális körülmények között éltek, italozó életmódot folytattak. Sokat veszekedtek, előfordult, hogy a sértett megpofozta az őt ittasan provokáló házastársát. A vádlott 2006-ban az utcán, dulakodás hevében egy konyhakéssel többször megszúrta legidősebb gyermekét, amiért a bíróság elítélte. A község jegyzője 2014 napján a vádlott 3 gyermekét állami gondozásba vette, a bíróság pedig a szülőket az állandó alkoholizálásuk és a gyermekekhez való nemtörődöm hozzáállásuk miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. 

2018. január 16-án, a Budapest Környéki Törvényszéken Szegedi Gyöngyvér büntető bíró folytatólagos és nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a mentőápolónak az ügyében, akit bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolt meg az ügyészség.
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 39 éves pápai férfinak, akivel szemben személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A Szolnoki Törvényszéken júniusban két tárgyalási napon, 2018. június 21-én és 28-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság mindkét napra egész napos tárgyalást tűzött ki. Az eljárás ezen szakaszáig a bíróság 11 tárgyalást tartott az ügyben, melyekre összesen 67 tanút idézett meg, akik közül 47-en, azaz mindössze a megidézettek kétharmada jelent meg a bíróságon. A tárgyaláson megjelent tanúkat a bíróság részletesen, jellemzően több órán keresztül hallgatta ki.

A Debreceni Törvényszék mint másodfokú bíróság 2025. április 30-án, nyilvános ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki molesztált egy 12 éves kislányt Hajdúszoboszlón.

A Szekszárdi Törvényszék a 2018. október 2-án tartott nyilvános tárgyaláson 8 év börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, 10 év közügyektől eltiltásra és 10 év ügyvédi foglalkozástól eltiltásra ítélte azt a korábban Pécsett ügyvédként dolgozó férfit, I. r. vádlottat, aki 2006 és 2011 között összesen 2 milliárd forintot meghaladó nagyságrendben okozott kárt 182 sértettnek. A bíróság emellett 250 napi tétel, összesen 500 ezer forint pénzbüntetésre, illetőleg 2 év 2 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a II. r. és III. r.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2019. november 19-én előkészítő ülést tartott annak a négy vádlottnak az ügyében, akikkel szemben felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt B. S. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletének a büntetési tételekre vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 5 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás lett. 

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék az elkövetett cselekményhez mérten arányos büntetést szabott ki, ezért annak lényeges enyhítésére a Szegedi Ítélőtábla nem látott semmilyen indokot.

Az Egri Törvényszék az előzetes letartóztatásban lévő S. R. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt tizenöt év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztésbe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt, és megállapította, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 

A Debreceni Járásbíróság 2020. november 19-én hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki megütötte szomszédját, majd annak feleségét késsel üldözte az utcában és saját gyermekét is bántalmazta.

Helybenhagyva az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszéknek a vádlott büntetésére vonatkozó döntését 10 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt az asszonyt, aki 2015 szeptemberében megölte élettársát. 
 
Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék a következő tényállást állapította meg: az I.r. vádlott 2014 nyarán visszatérő anyagi nehézségekkel küzdött, ezért létfenntartását különböző vagyon elleni bűncselekményekkel kívánta biztosítani.
A Fővárosi Törvényszék 2017. október 26-án ideiglenes kiadatási letartóztatásba helyezte azt a pakisztáni férfit, akivel szemben hazájában emberölés bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A pakisztáni társbíróság 2016. január 5-én azért rendelte el Z. A. nemzetközi körözését, mert a gyanúsítás szerint a keresett személy 2015. június 22-én Pakisztánban társaival együtt egy korábbi peres ügy miatt megölt egy embert. A pakisztáni társbíróság a körözött elfogása esetén azért kérte a kiadatást, hogy Z. A-val szemben a büntetőeljárást lefolytathassa.

A harmincas éveiben járó büntetett előéletű vádlott munkavégzés közben észrevette, hogy a sértett az engedélye nélkül hordja az ő Adidas pulóverét, amit nem sokkal azelőtt 38.000 Ft-ért vásárolt. Mondta neki, hogy használtan már nem kell a pulóver, fizesse ki, mire a sértett bocsánatot kért, és megígérte, hogy az interneten utánanéz, hátha kapható még a pulóver. A vádlott 3 nappal később a fizetése átvétele miatt gépkocsijával a főnökéhez hajtott, aki egy kocsmában volt ismerőseivel, köztük a sértettel.