Detailed search
Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke 2025. július 1. napjától újabb 6 évre dr. Sinkó Vilmost nevezte ki a Zalaegerszegi Járásbíróság élére.
Dr. Sinkó Vilmos a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 2001-ben. Jogi pályáját az akkor még Zalaegerszegi Városi Bíróságon kezdte, majd 2007-ben kapta meg bírói kinevezését és közel 11 éven át – 2018-ig – a Keszthelyi Járásbíróságon büntető ügyszakban dolgozott, majd 2018. március elsejével helyezték át a Zalaegerszegi Járásbíróságra.
Részt vesz a Zalaegerszegi Törvényszék Bírói Tanácsának munkájában, s Magyar Jogász Egylet Zala Megyei Szervezetének elnökségi tagja.
Dr. Sinkó Vilmos első elnöki ciklusát 2019. július 1. napjával kezdte, megbízatása 2025. június 30. napjáig szólt, a mostani kinevezéssel 2031. június 30. napjáig tölti be a vezető tisztséget.
Dr. Vándor Virág
sajtószóvivő
Írásbeli munkájával kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar Themis csapat Bordeaux-ban, az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) által szervezett THEMIS verseny négynapos döntőjén. Oklevéllel és éremmel térhet haza a magyar fogalmazói csapat, akiket a szakmai zsűri írásbeli teljesítményük mellett a gondolkodás mélységéért is kiemelkedőnek ítélt.
Az Ügyészség Napja alkalmából 2019. június 11-én legfőbb ügyészségi ünnepséget rendeztek a Kúria dísztermében. Az eseményen dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész Pro Cooperatione Emlékérmet adományozott dr. Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének.
High-ranking representatives of the Ministry of Justice (MJ) and the National Office for the Judiciary (NOJ) visited the future seat of the Administrative Supreme Court on 27th March 2019 in Esztergom. Dr. Pál Völner, parliamentary secretary of state of the MJ and Dr Tünde Handó, President of the NOJ have visited, inter alia, the Déli Kanonoksor historic building that is under monumental protection at no. 4. Szent István tér.