Az ítélőtábla bírái nem csak időszerű, de egyúttal magas szakmai színvonalú ítélkezési tevékenységet folytatnak – emelte ki dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 2024. június 6-án rendezett sajtótájékoztatón, amelyet dr. Ribai Csillával, a Fővárosi Ítélőtábla elnökével közösen tartott.
Detailed search
Többletjuttatások, részmunkaidős foglalkoztatás és otthoni munkavégzés - ezekkel az intézkedésekkel is segíti az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a gyermekeket nevelő munkavállalókat. A bírósági szervezet 11 ezer munkatársának 80%-a nő, ezért nagyon fontos az otthon és a munkahely közötti egyensúly megteremtése - nyilatkozta dr. Handó Tünde, az OBH elnöke a Fejér Megyei Hírlapnak.
Az iskolai és az ítélkezési szünet következménye, hogy mind a diákok, mind a bírák pihenésüket töltik, ám a program ilyenkor is működik. A nyári időszak rendezvényei jóval szélesebb kört céloznak meg és érnek el a 12-18 éves korosztálynál. Ennek köszönhetően július, augusztus és szeptember hónapban mintegy 30 programon több ezer érdeklődő vett részt.
2018-ban 132.560 polgári és gazdasági ügy érkezett a bíróságokra, amelyből 101.000 tartozott az új Pp. hatálya alá. Az év második felében (július 1. - december 31.) 57.000 keresetlevelet nyújtottak be az állampolgárok az új Pp. alapján, amely 30%-os növekedést jelent az év első feléhez képest.