Detailed search

Megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla az I. fokú bíróság döntését abban az ügyben, amelyben több százmilliós csalással és más bűncselekményekkel vádoltak meg egy Békés megyei vállalkozót. A Gyulai Törvényszék a vádlottat korábban 4 év börtönre, 5 év közügyektől eltiltásra, 5 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra ítélte, és több mint 320 millió forintos kár megtérítésére kötelezte.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. január 31-én meghozott, aznap jogerős ítéletével kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek és 1 évre próbára bocsátotta azt a 15 éves tiszabői lányt, aki 2016 áprilisában egy tiszabői utcában kicsente és eltette egy akkor 4 éves másik helyi kislány füléből annak arany fülbevalóját. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. augusztus 30-ig elrendelte M.M. gyanúsított letartóztatását. 

A Debreceni Járásbíróság 2021. november 19-én megtartott tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki megpróbált kirabolni egy idős nőt Debrecenben. A férfi menekülés közben zsákutcába jutott, ahol a rendőrök elfogták.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat rablás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért őt 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az eljárás közel hatszázezer forintos bűnügyi költségét a vádlottnak kell megfizetnie.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a mai ülésen, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte 2 esztergomi személy letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint - tekintettel a bűncselekmény szervezett jellegére - megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén társaikat jogellenesen befolyásolnák, mellyel a bizonyítást veszélyeztetnék. 

A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2021. december 16-i végzésében megállapította illetékességének hiányát a különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban és az ügyet áttette a Szombathelyi Járásbírósághoz.

A döntés oka az, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 22. § (1) bekezdése alapján Magyarország határain kívül elkövetett bűncselekmény elbírálására az a bíróság illetékes, amelynek illetékességi területén a terhelt lakcíme, vagy tényleges tartózkodási helye található.

A Tatabányai Járásbíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben, ülésen kívül, iratok alapján 3 hónappal – 2022. április 15-ig - meghosszabbította annak a 32 éves férfinek a letartóztatását, aki hasba szúrta élettársát.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. február 11-én az aljas indokból különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte Gy.A. gyanúsított letartóztatását. 

A Fővárosi Törvényszék 8 év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, akit emberölés kísérletével, valamint kiskorú veszélyeztetésével vádolt az ügyészség.

Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen a vád tárgyát képező bűncselekmények vonatkozásában beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor őt a bíróság ítélje 10 év letöltendő szabadságvesztésre, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától. 

Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt a Miskolci Törvényszék előkészítő ülésen hozott ítéletével 2 év 8 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azt a férfit, aki egy borsodi település képviselő-testületi tagjait életveszélyesen megfenyegette. 

 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. június 16-án tartott ülésen, különösen jelentős hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben, 1 hónapra – 2022. július 16-ig – hét gyanúsított letartóztatását rendelte el. A végzés nem végleges, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. február 14-én tartott ülésen, lopás vétsége miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki fegyházbüntetésből szabadulását követően, rövid időn belül ismételten lopott. A letartóztatás elrendelése a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása, valamint a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés megakadályozása érdekében indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Szerencsi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021. október 31-én délután Legyesbényéről Taktaszadára közlekedett egy motorral. A férfinek nem volt vezetői engedélye, kötelező felelősségbiztosítása, a járműnek pedig hatósági engedélye és jelzése. A vádlotton volt bukósisak, azonban utasa, egy erősen ittas állapotban lévő nő nem viselt ilyet.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság mai folytatólagos előkészítő ülésén 4 év 10 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit 2 rendbeli – részben folytatólagosan – információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás – mely egy esetben kísérlet –, 7 rendbeli lopás bűntette, 9 rendbeli lopás vétsége és 3 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt. A bíróság kötelezte a vádlottat közel 600 ezer forint vagyonelkobzás alá eső érték megfizetésére, illetve mintegy 2 millió forint kártérítés megfizetésére is.

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2022. szeptember 13-án délelőtt egy Búza téri sörözőnél beszédbe elegyedett a kerekesszékes sértettel és felajánlotta, hogy letolja a Bajcsy-Zsilinszky utca irányába. Útközben a kerekesszék karfájára kötött és a lábrészen elhelyezett válltáskát nagy erővel megrántotta, amely így elszakadt, a gyanúsított pedig elfutott a benne lévő 17.000 Ft készpénzzel, mobiltelefonnal és bankkártyákkal.

A Komáromi Járásbíróság 2018. január 17-i ítéletében embercsempészés bűntette miatt 3 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte, azt a szerb állampolgárságú férfit, aki gépkocsijában hat migránst csempészett.
 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021 decemberében Mezőkövesden közlekedett az általa vezetett személygépjárművel, melynek szélvédője le volt fagyva, illetve be volt párásodva. A vádlott úgy közelítette meg az útszakaszon kijelölt gyalogosátkelőhelyet, hogy nem észlelte az azon balról jobbra, szabályosan átkelni szándékozó három kiskorú sértettet, így részükre nem biztosított áthaladási elsőbbséget sem.

Az Ajkai Járásbíróság öt év börtönbüntetésre ítélte és tíz évre kiutasította Magyarország területéről azt a 23 éves szír állampolgárt, akivel szemben a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt volt folyamatban büntetőeljárás. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat bűnügyi költség megfizetésére.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság azon vádlottak ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2023 áprilisában közös italozást követően Miskolc belvárosában figyeltek fel későbbi áldozatukra. A terheltek a Búza tér környékén szólították le a gyalogosan közlekedő sértettet, akitől cigarettát próbáltak kérni, azonban ő ennek nem tett eleget, hanem folytatta útját az aluljáró irányába. A vádlottak követték a sértettet, akitől ekkor már a nála lévő üveges szeszesitalt is megpróbálták elkérni, eredménytelenül. Ekkor az I. rendű vádlott megragadta a férfi kezét, a II.

A két büntetett előéletű gyanúsított 2020. június 17-én a késő esti órákban egy komáromi ingatlanban ütlegelték, rugdosták a sértettet. A bántalmazás következtében kialakult súlyos belső vérzések miatt az idős férfi a helyszínen életét vesztette.