Detailed search

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. október 7-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytat nyomozást különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt. A nyomozás adatai szerint a büntetőügynek két gyanúsítottja van, az egyik gyanúsított szabadlábon védekezhet.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 26-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki Budapesten e hét végén a hajnali órákban kirabolt két külföldi férfit, egyiküket a nála lévő késsel súlyosan megsebesítette.
 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség. 

Helybenhagyta a a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés és más bűncselekmény miatt H. T. M. ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék I fokon meghozott ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértékére vonatkozó részét. Így az előre kitervelten, aljas indokból, 14.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 94 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletével 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, valamint 300.000 Ft vagyonelkobzásra ítélte azt a férfit, akit az ügyészség kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettével vádolt.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 335 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 336 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
A Nyíregyházi Törvényszék emberrablás bűntettének kísérlete, kifosztás, személyi szabadság megsértésének bűntette miatt hozott ítéletet 16 vádlottal szemben. Hét vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, kilenc vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság. A kiszabott büntetések tartama 1 évtől 5 évig terjed. 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el azon ügy egyik gyanúsítottjával szemben, amelyben két nőt azzal gyanúsítanak, hogy egy budapesti szálloda egyik vendégének apartmanjából kb. 18 millió forint értékben karórákat tulajdonítottak el.
 

Elsőfokon ítéletet hirdetett a Pesti Központi Kerületi Bíróság abban a pótmagánvádas büntetőügyben, amelyben azzal vádolták egy budapesti kórház pszichiátriai osztályának volt ápolóját, hogy szexuálisan zaklatta az egyik beteget, aki gyógyszeres kezelés hatása alatt állt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. április 16-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. szeptember 12-én bíróság elé állítás során jogerősen pénzbüntetés megfizetésére ítélte azt a két brit fiatalt, akik parkoló autókat rongáltak meg Budapesten a Mentőpalota előtt.

Polgári jogi szekció

Elnök: dr. Orosz Árpád, a Kúria kollégiumvezetője

Tagok:

A Fővárosi Törvényszék a 2025. március 18-án meghozott ítéletében – annak kapcsán, hogy a közgyűlés nem választott meg főpolgármester-helyettest – megállapította Budapest Főváros Önkormányzatának mulasztását. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottat közfeladatot ellátó, védekezésre képtelen személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék pénteken elhalasztotta az előkészítő ülést abban a büntetőügyben, amelyben az I. rendű terheltet felbujtóként előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével, a II. és III. rendű terhelteket pedig ezen bűncselekmény társtetteseként vádolja az ügyészég 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 274 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018