Detailed search

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 132 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Image

Dr. Áder János köztársasági elnök 2019. december 2-án dr. Senyei György Barnát, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnökét jelölte az Országos Bírósági Hivatal elnöki tisztségére. Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke 2019. december 3-án tájékoztatta erről az Országos Bírói Tanácsot, és kérte a jelölt véleményezését.

Az I. fokon kiszabott ítéleteket arányosnak találta, ezért a kiszabott büntetések tekintetében helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla annak a három vádlottnak a büntetését, akik szlovákiai bankból akartak jogosulatlanul 295 ezer dollárt felvenni, és ezzel a pénzmosás bűncselekményét követték el. 

Bűnösnek mondta ki a Berettyóújfalui Járásbíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében azt a vádlottat, akik egy berettyóújfalui társasház építésénél elmulasztotta a munkabiztonsági intézkedéseket, amely miatt a sértett elhunyt.

A vádlottat a bíróság 2024. május 6-án egy év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A járásbíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. A sértett hozzátartozója által bejelentett polgári jogi igényt a bíróság egyéb törvényes útra utasította. 

A vádirat szerint a vádlott több mint 20 éven át foglalkozott Ausztriában ingatlanok felújításával, fő tevékenysége a munkaszervezés volt, a szakipari- és segédmunkát magyar alkalmazottak végezték. Ezen tevékenység során ismerkedett meg a későbbi sértettekkel, az osztrák-magyar állampolgárságú és a mosonmagyaróvári villanyszerelő vállalkozó férfival. A vádlott egyéb tartozásai miatt nem tudta fizetni az alkalmazottait, és saját nevére nem bérelhetett gépeket sem.

A most 31 éves I. rendű vádlott pultosként dolgozott egy Fejér megyei kocsmában, ahol a II. III. és IV. rendű vádlottak és a sértett is rendszeres vendégek voltak. A társaság 2019 nyarától az ittas sértettet több alkalommal megszégyenítette, megalázta, erről a pultosnő fénykép- és videofelvételeket készített, amit ismerőseinek is megküldött. 2019. november 28-án mindannyian a kocsmában tartózkodtak, mikor megjelent a már ittas állapotban lévő sértett. Az I. rendű vádlottól vásárolt alkohollal a II., III. és IV. rendű vádlottak leitatták. A sértett a kocsma teraszán egy széken ülve elaludt.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 465 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

Kisebb változtatások mellett helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt fk. L. Viktor László és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék ítéletének I. és II. rendű vádlottra vonatkozó részét.

Hat év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a szabadszállási férfit, aki rátámadt feleségére és annak barátjára, mert az asszony el akarta hagyni. A férfi a támadáskor a nő barátját le akarta szúrni, és ki is rabolta a feleségét.
 

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt Sz. T. T. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a védelmi fellebbezéseket nem találta alaposnak, a mai napon kihirdetett végzésével a Fővárosi Törvényszék ítéletét kisebb pontosítással helybenhagyta. A másodfokú határozattal az eljárás jogerősen befejeződött. Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt terhelt legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott és K.J. sértett házassága 2011. évre megromlott, és a vádlott azt feltételezte, hogy a felesége megcsalta, közöttük rendszeres vita volt. A feleség kezdeményezte is a házasság felbontását, miközben a vádlottal szemben a felesége sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás is folyt. A feleség 2012. júniusában elköltözött, lakást bérelt, azonban a gyermekek végleges elhelyezésének kérdésében a felek nem tudtak megállapodni. K. J. végül úgy döntött, hogy a végleges döntés meghozataláig hazaköltözik.
A vádlott  2015. december 12-én egy étteremben munkatársaival találkozott, ahol távozásáig kb. 10 nagyfröccsöt fogyasztott el. A vádlott két társával 23 óra körül elment a sértett lakásába azért, hogy a vádlott és R. L. tanú ott aludjanak, mert lekésték az utolsó vonatot. A közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában lévő vádlott – miután arra a kérdésre, hogy ott aludhatnak-e, és a sértett közölte vele, hogy „aludj a kurva anyádba” – a hanyatt fekvő sértett felé fordult és dühében egy alkalommal nyakon szúrta a sértettet.
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla polgári

ügyszakos tanácselnöki

(29. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A büntetett előéletű elsőrendű vádlott és a harmadrendű vádlott élettársak, míg a másodrendű vádlott az elsőrendű férfi édesanyja. A vádlottak 2019-ben ismerkedtek meg a gyenge és rossz fizikai állapotban lévő, könnyen befolyásolható, magányosan élő nyugdíjas sértett férfival. Elkezdték őt rendszeresen látogatni, értékesíthető hulladékot, illetve készpénzt kértek tőle. A sértettnek nem állt szándékában ennek teljesítése, de képtelen volt a vádlottak felszólításának ellenállni, a befolyásuk alá került.

A Veszprémi Törvényszék a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos büntetőügyben 2014. szeptember 9-én tartott tárgyalási napon a nyomozás során kirendelt eseti robbantási szakértőt az eljárásból – a Be. 103.§ (1) bekezdésének h) pontjában foglalt okból – kizárta. 
 
A bíróság ezen végzését az ügyész megfellebbezte, arról másodfokon a Győri Ítélőtábla fog határozni. 
 
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés