Detailed search

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. június 4-én 10 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a földszint 30. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. június 3-án 10 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. június 3-án 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
 

A Fővárosi Törvényszék a mai tárgyaláson 2018. október 18-án 8.30 órára napolta a Sándor palota 2017. áprilisi rongálása miatt indult büntetőügy másodfokú tárgyalását.
 

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú határozathozatalig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit szexuális erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádol az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék másodfokon enyhítette 2 vádlott elsőfokon kiszabott büntetését a 2017 májusában a Dózsa György úton történt közlekedési baleset, és egy másik, 2015 júniusában elkövetett garázdaság és testi sértés vétsége miatt indult ügyben. Az I. rendű vádlottat jogerősen 3 év 6 hónap fogházbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra, a III. rendűt pedig 1 év 3 hónap – 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte. Az utóbbi terheltet a bíróság előzetes mentesítésben részesítette. Egyebekben a Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így az I.

TÁJÉKOZTATÓ
 
Az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9.30; Helyszín: V., Markó u. 27., I. 97.).
 

A Fővárosi Törvényszék 2021. június 17-én előkészítő ülést tartott egy olyan büntetőügyben, amelyben egy férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolnak.

A vádirat szerint a terhelt különböző kábítószerek – elsősorban marihuána, illetve hasis – kereskedelmével foglalkozott Budapesten. A drogokat a lakásán tárolta és azokat ott vagy az utcán értékesítette az őt felkereső vásárlók részére. Ezen felül a lakásban – erre a célra felállított sátorban – kannabiszt is termesztett.

TÁJÉKOZTATÁS
 
Az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Ítélőtábla 14. Gf. tanácsa 2014. november 13-án meghozott ítéletével a Fővárosi Törvényszék ítéletét helybenhagyta. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 21 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2017. január 18-án megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését és egy hónapra ismételten elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, aki 2016. november 7-én napközben Budapesten személygépkocsival elgázolt egy idős férfit. A sérült a baleset helyszínén meghalt. 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. január 13-án megszüntette a gyanúsított előzetes letartóztatását és egy hónapra elrendelte a házi őrizetét. A házi őrizet szabályait nyomkövető technikai eszköz alkalmazásával rendelte ellenőrizni. 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 660 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 299 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Gyorsan, jól és sokat dolgoznak a Debreceni Ítélőtábla bírái - mondta a Debreceni Ítélőtábla elnöke mai sajtótájékoztatóján. Balla Lajos kifejtette: 2013 első félévében, több ügyet dolgoztak fel, mint amennyi érkezett. Ez azt jelenti, hogy sok 2012-ből áthúzódó ügyet zártak le. A polgári, gazdasági és büntetőügyeket tekintve – 472 tavalyról áthúzódó mellett - 1232 ügy érkezett az első félévben a táblabíróságra, ezek közül 1371-et lezártak, 333 még folyamatban van.

Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2019

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 3 év 8 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádoltak.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 165 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 384 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 355 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Szabályzat Sorszám: 2 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2012
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés