Helybenhagyta az ítélőtábla a Kaposvári Törvényszék ítéletét.
Detailed search
Helybenhagyta az ítélőtábla a Szekszárdi Törvényszék ítéletét.
Helybenhagyta az ítélőtábla a Zalaegerszegi Törvényszék ítéletét.
Az emberölés bűntette miatt N. I. ellen indult büntetőügyben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet kisebb változtatásokkal helybenhagyta, mellyel az eljárás jogerősen befejeződött. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt terhelt soha nem bocsátható feltételes szabadságra.
A bűnpártolás bűntette és más bűncselekmények miatt B. L. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezések közül az enyhítésre irányuló fellebbezést alaposnak találta, ezért a vádlott szabadságvesztésének tartamát 1 év 4 hónapra enyhítette. A másodfokú ítélettel az eljárás jogerősen befejeződött.
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése szerint az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei évente egyszer tájékoztatják az OBH elnökét, a bírákat és az igazságügyi alkalmazottakat a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről. A Pécsi Ítélőtáblán és a Pécsi Törvényszéken erre a 2023. május 4-én megtartott összbírói értekezleteken került sor. A bírák számára tartott zártkörű rendezvény előtt sajtótájékoztató keretében a sajtó munkatársai részére is tájékoztatást adott dr. Benkő Imola, az OBH Jogi Főosztályának vezetője, dr. Túri Tamás, az ítélőtábla és dr. Sipos Balázs, a törvényszék elnöke.
Dr. Gyarmathy Judit az Országos Bírósági Hivatal Elnökhelyettese tájékoztatta az Országos Bírói Tanácsot arról, hogy dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal Elnöke költségvetési többletigényt terjesztett elő. Az előterjesztésben a Bírósági Fejezetnek 2015. január 1. napjától a többletfeladatokkal összefüggésben felmerülő többletigényét részletezte.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere az igazságügyi alkalmazottak bérrendezése - emelte ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Bírósági Dolgozók Szakszervezetének szakszervezeti napján.
Évértékelő sajtótájékoztatót tartott a Szegedi Törvényszék, melyen elhangzott: az országosan is megfigyelhető, jelentős igazságügyi alkalmazotti fluktuáció ellenére a törvényszék 2024. évben is folyamatosan és kiegyensúlyozottan működött.
Szeptember 16-tól két héten át tartott az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) idei rövidtávú csereprogramja, melynek keretében minden évben érdeklődő európai bírákat lát vendégül a magyar bírósági szervezet. Idén Németországból, Spanyolországból, Olaszországból, Portugáliából, Finnországból, Franciaországból, Lengyelországból és Észtországból összesen 12 fő érkezett, akik a program első hetében Budapesten, a másodikon Debrecenben és Győrben vettek részt szakmai programokon.