Detailed search

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta a másodfokú határozatot. A vádlott 1 rb. zaklatás vétsége cselekményét 1 rb. zaklatás bűntetteként minősítette. A vádlottat 3 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A vádlott kiszabott börtönbüntetését 2 év próbára bocsátásra enyhítette. A bíróság s szabadságvesztés büntetés felfüggesztésével és a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos rendelkezéseket mellőzte.
Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán 
20 vádlottas adócsalás bűntette Bács-Kiskun megyében
 
Több ponton megváltoztatta, de a büntetési tételek tekintetében az I. fokon kiszabott ítéleteket helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntetőtanácsa az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt Zs. T. és társai ellen indított büntetőügyben. 
 
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében emberölés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre ítélte H. F. vádlottat azzal, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmadának kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat emellett 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a Miskolci Törvényszék ítéletének a fellebbezéssel érintett vádlottakra vonatkozó részét megváltoztatta azzal, hogy I. és II.r. vádlott közügyektől eltiltás mellékbüntetését 10-10 évre leszállította. A sértett, mint magánfél jogi lépviselőjének fellebbezését a bíróság elutasította.
 
Az ítélőtábla egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. 
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt P. Mihály ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kimondott ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértékére vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztés és 7 év közügyektől eltiltás lett.
2017. május 24-én reggel 8.45 órától párhuzamosan 4 büntető bíró, összesen 21 ügyet tárgyalt ittas járművezetés vétsége miatt, gyorsított eljárásban.
 

A Debreceni Járásbíróság a mai napon hozott ítéletében felfegyverkezve elkövetett rablás és közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek T.P. vádlottat. Ezért őt halmazati büntetésül 10 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A férfi a bíróság döntése értelmében nem bocsátható feltételes szabadságra.

 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2023. február 8-án, nyilvános ülésen hirdetett határozatot annak a négy vádlottnak a büntetőügyében, akiket hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondtak ki bűnösnek. Az elsőrendű vádlott könnyű testi sértés vétsége miatt is felelt tettéért.

A másodfokú bíróság a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2022. október 14-ei ítéletében kiszabott büntetést az első-, valamint a harmadrendű vádlott vonatkozásában megváltoztatta, míg a másod- és a negyedrendű vádlott esetében helybenhagyta.

Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék a következő tényállást állapította meg: az I.r. vádlott 2014 nyarán visszatérő anyagi nehézségekkel küzdött, ezért létfenntartását különböző vagyon elleni bűncselekményekkel kívánta biztosítani.

A Debreceni Járásbíróság 2022. október 24-én ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki gépkocsijával elütötte a kijelölt gyalogátkelőhelyen fekvő sértettet, majd megállás nélkül továbbhajtott.

A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának vétségében, ezért őt 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette, ezen felül 2 év 4 hónapra eltiltotta a férfit a közúti járművezetéstől.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2021. február 4-én megtartott másodfokú tárgyaláson kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2020. január 27-én kelt ítéletét – a fellebbezéssel érintett első-, másod-, harmad- és negyedrendű vádlottak vonatkozásában – megváltoztatta. A másodfokú ítélet szerint id. B. S. első- és ifj. dr. B. S. másodrendű vádlott férfiak bűnösek társtettesként elkövetett 20 rendbeli csalás bűntettében, 1 rendbeli csődbűncselekmény bűntettében, 1 rendbeli számvitel rendje megsértésének bűntettében és 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében. J. B. T.

A Nyíregyházi Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott 2012-ben ismerkedett meg a néhai sértettel, akivel érzelmi kapcsolatba került. Az asszony 2013-ban kezdeményezte a férjével való házassága felbontását is, azonban később meggondolta magát. Ezt a vádlott nem fogadta el, folyamatosan kereste személyesen, telefonon és e-mail-ben is a sértettet, mert szerette volna kapcsolatukat helyreállítani. Mivel nem tudott belenyugodni a visszautasításba, elhatározta, hogy leszámol az asszonnyal és annak férjével is.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt Németh Csaba Pál és társai ellen indított büntető ügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének az I. rendű vádlottra vonatkozó részét.
A ítélőtábla az I. rendű vádlott büntetésének tartamát 3 év 6 hónapról 2 év 6 hónapra enyhítette, és kimondta: a büntetést börtönben kell végrehajtani. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a csalás büntette miatt Füzesi Tibor ügyében indított büntető ügyben a vádlottra korábban I. és II. fokon is kiszabott büntetés mértékét. Így a 42 rendbeli csalás miatt elítélt vádlott jogerős büntetése 3 év 6 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott büntetéséből legkorábban a kétharmad rész letöltése után szabadulhat. Az ítélet rendelkezett kártérítésről is. E szerint a vádlottnak több mint 30 millió forint kártérítést kell kifizetnie 21 magánfél részére.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt B. A. ellen indított büntetőügyben A Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év fegyház és 7 év közügyektől eltiltás lett. A bíróság megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
 
„Mondtam a tisztelt eladó hölgynek, hogy nyomja meg a pánikgombot” - közölte az a férfi, aki azért rabolt ki egy zalaegerszegi nemzeti dohányboltot, mert vissza akart kerülni a rácsok mögé. 
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. M. B. vádlott, mint erőszakos többszörös visszaeső feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 35 évben súlyosította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az ítélőtábla szerint a feltételes szabadságra bocsátás idejének felemelése szükséges a büntetési célok eléréséhez. Az ítélet jogerős.

Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán - Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége Bács-Kiskun megyében
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a kábítószer birtoklásának bűntette miatt S. I. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértékére vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év szabadságvesztés és 7 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.