Detailed search

Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán 
Súlyos testi sértés kísérlete Szegeden
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a halált okozó testi sértés miatt B. K. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. 
 

logo

"Csőd-Civil" projekt

A projekt célja a civil szervezetek bejegyzésének és nyilvántartásának, valamint a csőd- és felszámolási eljárá­sok modernizációja, korszerű, ügyfélbarát, tér és idő korlátoktól (utazás, sorban állás, hivatali, ügyfél-fogadási órákhoz történő alkalmazkodás) mentes, hatékony elektronikus ügyintézés lehetőségének megvalósítása volt.

Kisebb változtatások mellett helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt fk. L. Viktor László és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék ítéletének I. és II. rendű vádlottra vonatkozó részét.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette ma enyhítette a G. Zs. +4 fő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés büntette ügyében született elsőfokú ítéletet.

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt K.-né K. K. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 

 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

 

ALKOTMÁNYJOG

A hazugságok alkotmányos védelme? : álhírek, szólásszabadság és demokratikus eljárások : Sárközy Tamás emlékére / Koltay András. – In: Jogtudományi Közlöny ISSN 0021-7166. – 75. évf., 7-8. sz. (2020. július-augusztus) p. 302-313.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Bitskey Botond, Erdős Csaba (2022): A tömeges indítványozás és annak kezelése az Alkotmánybíróság eljárásrendjében. Alkotmánybírósági Szemle,13. évf., 2. sz., 21-30.

Blutman László (2022): A bírói jogértelmezés alkotmányos követelményei. Jogtudományi Közlöny, 77. évf., 12. sz., 465 - 477.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2015. november 18-án négy, csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolt férfivel szemben hozott jogerős  ítéletet.
 
Kis részben megváltoztatta, de a büntetések mértékét tekintve helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt N. J. és társai ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét. Így a jogerős ítélet szerint a vádlottak az élet elleni cselekményét társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen (nem pedig korlátozottan képes – mint ahogy az I. fokú bíróság minősítette) személy sérelmére követték el. Ezért az I.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa enyhítette az elsőfokú bíróság ítéletét. I.r. vádlottat 2 év fogházbüntetésre, II.r. vádlottat 3 év 10 hónap fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra, III.r. vádlottat 4 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélete. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla szerint az orvosszakértői vélemények beszerzését követően is megállapítható az, hogy a Miskolci Törvényszék megalapozott tényállást állapított meg és helyes volt a minősítés illetve a bűnösség megállapítása is.

Több ponton megváltoztatta, de a kiszabott büntetések tekintetében helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik büntetőtanácsa a bűnszövetségben elkövetett zsarolás, hivatali befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt K. J-né és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. 
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt H. A. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
 
 
Tárgyalás: december 8. csütörtök 
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló 
Dr. Mezőlaki Erik büntető tanácsa 
Emberölés bűntette Domaszéken
 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa a csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt a fiatalkorú vádlottal szemben alkalmazott 1 év 4 hónap javítóintézeti nevelés intézkedést 2 év próbára bocsátásra enyhítette. Az ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott a próbára bocsátás ideje alatt pártfogó felügyelet alatt áll. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla szerint speciális helyzetről van szó, hiszen a vádlott a cselekmény elkövetésekor a 12. életévét betöltötte, de a 14. évét még nem.

A Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a P. Attila és társai ellen emberölés és más bűncselekmények indított büntetőügyben
II. számú  végzésével az eljárást felfüggeszti, és az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi.
A végzés ellen a Be. 276. § (1) bekezdés c) pontja alapján fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s  :

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette  büntető tanácsa az emberölés büntette és más bűncselekmények miatt Sz. Gy. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék ítéletének a vádlott bűnösségére és büntetésére vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 12 év börtönben letöltendő szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott szülői felügyeleti jogát kiskorú Sz. Sz. vonatkozásában a bíróság megszüntette.

A Debreceni Törvényszék a mai napon nyilvános ülést tartott az I. r. Sz. S. és II. r. Sz. Sné ellen felfegyverkezve, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt folyamatban lévő büntető ügyben. 

A Szombathelyi Törvényszék mint másodfokú bíróság ítéletet hirdetett 34 vádlott vonatkozásában bűnszervezetben elkövetett, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben. A másodfokú bíróság a kiszabott büntetéseket illetően 33 vádlott esetében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, míg egy vádlottat felmentett az ellene emelt vád alól.