Detailed search

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke pályázatot hirdet

a Fővárosi Törvényszék (Büntető Kollégium) egy tanácselnöki (15. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a törvényszéken szerzett tényleges elsőfokú büntető ügyszakos bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Két nyomozási bíró, 6 gyanúsított letartóztatásáról döntött a Budakörnyéki Járásbíróságon. További 3 gyanúsított kényszerintézkedéséről a következő napon várható döntés.

 

Kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt 2018. szeptember 13-án 3-3 gyanúsított letartóztatását rendelte el a Budakörnyéki Járásbíróság. A gyanúsítottak nagy számára való tekintettel további 1 gyanúsított bűnügyi felügyeletét és 2 gyanúsított letartóztatását indítványozta a Pest Megyei Főügyészség, melyről 2018. szeptember 14-én dönt a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója.

Nem jogerősen bűnösnek mondta ki a Szegedi Törvényszék D.R. vádlottat emberölés bűntettének kísérletében, ezért őt 13 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Tatabányai Járásbíróság a 2013. november 19. napján - bíróság elé állítás során - meghozott végzésével megállapította, hogy Ny. Z. eljárás alá vont személy elkövette az 1 rendbeli "járművezetés az eltiltás tartama alatt" szabálysértést, ezért a bíróság 174 (százhetvennégy) óra közérdekű munkával sújtotta. A határozat jogerős.

Az eljárás alá vont személyt 2013. november 17-én Ászáron állították meg, ahol a Győri utcából a közelben lévő postáig közlekedett.

Tatabánya, 2013. nove,ber 20.

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 6-i büntető kollégiumi tanácselnöki értekezletének állásfoglalása szerint annak a bíróságnak kell lefolytatnia és befejeznie a büntetőeljárást, ahol a tárgyalást eredetileg megkezdték, függetlenül attól, hogy az ügyáthelyezés miatt eljárt törvényszékek megállapították az illetékességük hiányát. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. február 28-án kihirdetett ítéletével bűncselekmény hiányában felmentette J. F-t és dr. F. L-t a hűtlen kezelés vádja alól.

A Központi Nyomozó Főügyészség a két vádlottat 43 millió forintos, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta, melyet dr. F. L. felbujtóként követett el.

A devizaperek adósai a jogszabályváltozás folytán 2014. január 1-jét követően már a lakóhelyük szerinti törvényszék előtt is előterjeszthetik a keresetlevelüket, így a pert nem kell főszabályként az alperesi bank székhelyén – többnyire Budapesten –  indítaniuk. Mindez nem csak az adósoknak jelent könnyebbséget és költségmegtakarítást, hanem egyúttal lehetővé teszi a Fővárosi Törvényszék tehermentesítését és az ügyek gyorsabb elbírálását is.

Magántitok jogosulatlan megismerésének bűntette a vád az ellen a férfi ellen, akinek az ügyében az első tárgyalást tartotta ma a Budakörnyéki Járásbíróság.

A vádirat szerint a vádlott 2011. novemberétől 2012. márciusáig párkapcsolatban élt a sértett nővel; kapcsolatuk időtartama alatt a sértett elektronikus levelezéséhez a vádlott laptopját is használta.
Kapcsolatuk időtartama alatt a sértett fel akarta újítani kapcsolatát korábbi barátjával, ezért több erotikus fényképet is készített magáról, melyeket e-mailben elküldött volt barátjának.

 
Május harmadik hetében két olyan ügyet is tárgyalnak Zala megyében, melyben a vádlottak törődést színlelve, kihasználva a sértettek jóhiszeműségét, rossz lelkiállapotát több millió forinttal károsították meg őket.
 
 
Szinte mindenét elvették
 

A Szombathelyi Törvényszék -dr. Varga Roland tanácsa- ma hirdetett ítéletet F. Zs. és társa társtettesként elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyében.

 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. május 23-án gyorsított eljárásban 4 év 8 hónap börtönbüntetsére ítélte J. R. vádlottat jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt.
 
A vádlott a kiszabott büntetés fele részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
 

Állatkínzás bűntette és lopás vétsége miatt állt bíróság előtt egy 54 éves zalai férfi, aki 2010 nyarán kiéheztette és sorsára hagyta a felügyeletére bízott állatokat. A Nagykanizsai Járásbíróság I. fokú ítéletében kiszabott büntetést 2014. november 7-én a Zalaegerszegi Törvényszék enyhítette.

A Veszprémi Törvényszék 2014. május 29. napján hirdetett ítéletet az I.r. dr. M.G-vel és 11 társával szemben folyamatban lévő, hatályon kívül helyezés folytán megismételt büntetőeljárásban.

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 3-án kihirdetett elsőfokú ítéletében életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte F-Sz. A. vádlottat nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt. A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 37 évben állapította meg. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.
 



A sajtóban „vörösiszap per” néven ismertté vált büntetőügyben 2019. január 21-én folytatódik a tárgyalás, ahol a vádlottak az utolsó szó jogán még utoljára nyilatkozhatnak a bíróság előtt az ítélethirdetést megelőzően.

 

A mai tárgyalási napon egy védő tartott védőbeszédet, továbbá az I. r. vádlott élt a felszólalás jogával, amelyet az ügyészi viszonválasz, majd a II. r. vádlott védőjének és az I. r. vádlottnak a viszonválasza követett.

 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. július 21-én egy újabb gyanúsítottat helyezett előzetes letartóztatásba a „felsődobszai droglaboros” ügyben, akivel szemben kábítószer birtoklása bűntette miatt indult eljárás azért, mert a megalapozott gyanú szerint a többi gyanúsítottal együtt Felsődobsza külterületén morfin tartalmú, „cola” fantázianevű, kábítószernek minősülő anyagot állítottak elő mákszalma és egyéb vegyi anyagok felhasználásával. 
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. augusztus 26-án előzetes letartóztatásba helyezte azt a két fiatalkorút, akik a megalapozott gyanú szerint 2016. augusztus 19-én éjszaka Nemesbikken megállították a biciklivel arra haladó sértettet, hogy tüzet kérjenek tőle, majd kötekedni kezdtek, verekedésre hívták. Ezután egyikük a sértettet orron ütötte, amitől elesett, majd az úton fekvő sértettet a gyanúsítottak 7-8 alkalommal az arcán, felső testén megrúgták, aki elvesztette az eszméletét.
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt 2016. augusztus 26. napján vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 29. napjáig tart. 
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. szeptember 1. napján előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki 2016. augusztus 29-én Miskolcon előzetes szóváltást követően mellkason szúrta feleségét egy 15-16 cm hosszúságú késsel. A gyanúsított a szúrást követően segített elállítani a vérzést, majd szólt édesanyjának, aki értesítette a mentőket. 
 
Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2016 áprilisában Sz. Á. vádlottat testi sértés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2015 márciusában L. András sértett barátnőjével K. N-nel Debrecenből hazautazott Kazincbarcikára. A sértett barátnője korábban B. Á-nak volt a barátnője. K. N. telefonon közölte volt barátjával, hogy most már a sértettel jár. B. Á.