Detailed search

Súlyosította a másodfokú bíróság azoknak a vádlottaknak a büntetését, akiket a Nyíregyházi Járásbíróság 2022 nyarán tiltott állatviadal szervezésében és állatkínzás bűntettében mondott ki bűnösnek.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2018. december 20-án az esti órákban ittas állapotban megjelentek a sértett gesztelyi ingatlanánál és a szemközti ház udvaráról hógolyókkal kezdték dobálni azt. A zajra a sértett és családtagjai kimentek az udvarra, majd az idő közben futva menekülő vádlottak után eredtek. A közterületi világítás fényében a sértett számára egyértelművé vált az elkövetők kiléte, ezért testvérével együtt hazaindultak.

A Fővárosi Törvényszék 2018. február 6-án emberölés bűntettének kísérlete és lőszerrel visszaélés bűntette miatt 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a volt rendőrt, aki többek között egy társasház lépcsőházában lövöldözött a fegyverével, és majdnem meglőtte az ott dolgozó társasházkezelő cég alkalmazottját. A zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárást a bíróság megszüntette.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2024. február 1-jén a Központi Nyomozó Főügyészség indítványának helyt adva rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítottak meg.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a három vádlottnak az ügyében, akik a sértettet ütlegelték és rugdosták kerékpárjának megszerzése érdekében. 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben az ügyészség két vádpontban foglaltan – egyrészt a kutyatámadás okozta sérülésekkel összefüggésben – gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége – másrészt az ebek nem megfelelő tartási körülményei okán – öt rendbeli állatkínzás bűntette miatt emelt vádat.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. január 24-én kihirdetett másodfokú ítéletében pénzbüntetésre ítélte, illetve próbára bocsátotta azt a három vádlottat, akiket a Bazilikánál, 2003. májusában történt halálos baleset kapcsán vontak felelősségre. A rekonstrukciós munkálatokat végző egyik munkás halála miatt a Törvényszék mindhárom vádlottat halált okozó, foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek, s ezért Cs. Elek II. r. és B. József III. r. vádlottakat egyaránt 120 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, míg I. Károly Ferenc IV.

2014. január 1-jétől, a pártok működéséről szóló törvény módosítását követően a fizetésképtelenség esetén már a pártokat is fel lehet számolni ugyanúgy, mint bármelyik gazdasági társaságot vagy egyesületet.
A párt felszámolására párttörvényben meghatározott speciális rendelkezések mellett a Csődtörvény egyes rendelkezései is irányadóak.

A párttörvény alapján felszámolást a párttal szemben csak akkor lehet kezdeményezni, ha a tartozása eléri vagy meghaladja a 10 millió forintot.

3 év 6 hónapról 2 év 4 hónap börtönbüntetésre enyhítette jogerős ítéletében a Debreceni Törvényszék T. Rudolf büntetését, és 4 év helyett 3 évre tiltotta el a közügyek gyakorlásától. Az enyhébb szankciót az új Btk. indokolja, amely kedvezőbb az adott bűncselekményt illetően, így a törvényszéknek ezt kellett alkalmaznia. Szintén az új Btk. rendelkezései miatt T. Rudolf nem a büntetés ¾ részének, hanem 2/3 részének letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. A jogerős ítélet szerint T.

A Szolnoki Járásbíróság K.Zs. vádlottat bűnösnek mondta ki rablás bűntettében, ezért, mint többszörös visszaesőt 7 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a fegyházbüntetés tartamának lényeges felemelése végett, míg a vádlott és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. 
 
Folytatólagosan elkövetett csalás és adócsalás, valamint közokirat-hamisítás és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek másodfokon a Debreceni Törvényszék azt a nyolc vádlottat, akik fiktív számlákkal még 2006-2007-ben követtek el bűncselekményeket. A vádlottak egy része fiktív számlák kiadása céljából hozott létre vállalkozást, a többiek pedig összességében 195 millió forint értékben fiktív számlákat vásároltak a cégtől.
 
2 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a férfit, akinek elfogását követően nagy rendőri jelenlét mellett felvonulást is tartottak Kabán, hogy felhívják a figyelmet a közbiztonság helyzetére a településen.
 
Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal Elnöke 2015. február 1-től 2021. január 31-ig terjedő időszakra kinevezte a Nyíregyházi Törvényszék Polgári-, Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetőjévé Dr. Herczku Zsolt törvényszéki tanácselnököt.
 
Dr. Herczku Zsolt Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1989-ben szerzett diplomát, „cum laude” minősítéssel.
A Berettyóújfalui Járásbíróság november 18-án ítéletet hirdetett a G. Ené ellen jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indított büntető ügyben.
 
A társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette mellett társtettesként elkövetett garázdaságban is bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék azt a két férfit, akiket eredetileg közösség tagja ellen, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett erőszak bűntettével vádolt az ügyészség. A másodfokú bíróság 1 év 6 hónapról 2 évre emelte az I.r. vádlott szabadságvesztését és 3-ról 4 évre a próbaidő tartamát. A II.r.
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2015. július 16. napján gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás során A. D. szerb állampolgárságú vádlottat embercsempészés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint 5 évre kiutasította Magyarország területéről. 
 
A Hajdúszoboszlói Járásbíróság bíróság elé állítás keretében a mai napon ítéletet hozott a K. L. ellen kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal, vallási tisztelet tárgyára elkövetett lopás bűntette miatt indult büntetőügyben.
 
Bár a migrációs helyzet miatt e héttől több tárgyalást is elhalasztottak Zala megyében, a kiemelt fontosságú ügyek tárgyalása nem maradt el.  A Lenti Járásbíróság 2015. október 7-én hat külföldi embercsempész ügyében hozott ítéletet.
 
A vádlottak Olaszországban élő pakisztáni és afgán embercsempészek által irányított, jól szervezett, nemzetközi embercsempész bűnszervezet keretében követték el a bűncselekményt.
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki T. M. vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletében és bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségében, ezért halmazati büntetésül 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 4 év közügyektől eltiltásra és 4 év gazdasági társaság vezetői tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 
 
A Makói Járásbíróság tegnap büntethetőséget kizáró ok miatt nem jogerősen felmentette H. S. T. vádlottat az ellene közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt emelt vád alól.