Detailed search

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 27-én Sz. G. vádlott és társa ellen szexuális erőszak  bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. vádlottal szemben megváltoztatta.
 



A Szekszárdi Járásbíróság a 2021. szeptember 22-én megtartott előkészítő ülésen közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségben mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki személyautójával egy szekszárdi gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy gyalogost, továbbá egy másik alkalommal a közúti közlekedésben bódult állapotban vett részt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a 11 személynek a letartóztatását, akiket bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítanak.

2024. 03. 22.

A Veszprémi Törvényszék a vádlottnak az előkészítő ülésen tett beismerésére és a tárgyaláshoz való jogáról történt lemondására figyelemmel egy év hat hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt az 56 éves várpalotai nőt, akivel szemben gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt folyt büntetőeljárás. A bíróság a vádlottat előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, valamint kötelezte őt a közel egymillió forint összegű bűnügyi költség fele részének megfizetésére.

2024. 09. 24.

A Veszprémi Törvényszék tíz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 60 éves férfit, akivel szemben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből nem bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság kötelezte a férfit a hárommillió forintos bűnügyi költség megfizetésére is. Az eljárás során a vádlottal szemben elrendelt bűnügyi felügyelet a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartásra került, melyet az ügyész letartóztatás elrendelésére irányulóan megfellebbezett.

Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék a következő tényállást állapította meg: 2015. október 6-án az I.r. vádlott kifigyelte, ahogy egy nagykanizsai házból az ott lakó személy eltávozik, majd a nyitva hagyott erkélyajtón a házba bement és többek között mintegy 1 millió Ft összértékű ékszert tulajdonított el. 2015. október 18-án az I.r. és a II.r. vádlott egy másik – korábban már kifigyelt – nagykanizsai házba hatolt be, ahol értékek után kezdtek kutatni. A házban lakó 73 éves sértett felébredt a zajra, mire az I.r. vádlott a II.r.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra javítóintézetben rendelte el annak a fiatalkorú lánynak a letartóztatását, akit társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 

A bíróság a fk. gyanúsított 3 társának a letartóztatását 2020. január 13-án, 1 nő gyanúsított letartóztatását pedig 2020. január 14. napján rendelte el.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt H. V. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét. A bűncselekmény minősítéséből mellőzte a nyereségvágyból elkövetést, mivel nem volt egyértelműen bizonyítható, hogy a vádlott el akarta venni áldozatától a már nála levő pénzt. Figyelembe véve, hogy a vádlott a cselekményt fiatal felnőttként, alig több mint 20 évesen követte el, és az elkövetéskor beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott volt, az ítélőtábla úgy látta, hogy az I.

A Szegedi Törvényszék bűnösnek mondta ki H. S. vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettében, ezért 8 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék bizonyítottság hiányában mentette fel azt a román hajléktalant, aki a vád szerint 2017 decemberében különös kegyetlenséggel verte agyon élettársát a XIII. kerületben.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája április 11-ig meghosszabbította a letartóztatását annak a nőnek, aki a gyanú szerint tavaly április 10-én éjjel azért gyújtotta meg egy miskolci családi ház bútorzatát, hogy az ott lakókat megölje.

A Fővárosi Törvényszék felmentett egy férfit, akivel szemben alkalmatlan eszközzel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntette miatt indítottak eljárást. 

A tényállás szerint a palesztin származású, izraeli állampolgárságú vádlott és az egyik sértett Németországban ismerkedtek meg, közöttük szerelmi kapcsolat alakult ki. Kapcsolatuk nem volt teljesen harmonikus, elsősorban a vádlott féltékenysége és lobbanékony természete miatt, a sértettet édesanyja - a másik sértett - óvta is a kapcsolattól. 2018. október 20-ról 21-re virradó éjszakát a vádlott és a sértett, a sértett és édesanyja által bérelt lakásban – egyik szobában az anya, másikban a lánya és a vádlott – töltötték.

A Székesfehérvári Járásbíróság 2013. december 12. napján az ügyészség indítványa alapján meghosszabította további két hónappal az agárdi emberölés jelenlegi három gyanúsítottjának házi őrizetét. A megalapozott gyanú szerint a szülők nem gondoskodtak kisgyermekük megfelelő táplálásáról huzamos időn keresztül, emiatt a gyermek kiszáradás, fehérjehiányos állapot következtében, keringési elégtelenség okán, 2013. április 14. napján elhalálozott. A harmadik gyanúsított a megalapozott gyanú szerint bűnsegédi magatartást tanúsított.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2020. június 16. napján tartott előkészítő ülést, annak a férfinak az ügyében, aki egy zalai település vezetőjeként több millió forintot csalt el. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2021. január 11-én tartott előkészítő ülést a társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt V.S. és társai vádlottakkal szemben folyamatban lévő ügyben.  

Képtelen volt belenyugodni a válásba, ezért majdnem megfojtotta és hónapokon át zaklatta feleségét a férfi. Ellene az ügyészség emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2021. február 22-én megtartott, nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. augusztus 29-én megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. szeptember 29-ig elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz. 

Pálinkafőzés közben felgyújtotta ismerősét Mezőcsáton az a férfi, akinek ügyében 2020. november 11-én hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést és tárgyalást tartott egy büntetőügyben, amelyben a terheltet a bűncselekmény elhárításra idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják.