Detailed search

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. március 18-án egy hónapra elrendelte B. János gyanúsított előzetes letartóztatását, akivel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat eljárást emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta a 2016. július 3-án otthonában holtan talált zalaegerszegi 67 éves asszonyt.
 
A vádlott és a sértett házasok voltak, azonban a kölcsönös féltékenység, valamint a szűkös anyagi körülmények miatt gyakorivá vált közöttük a veszekedés. Egy munkahelyen dolgoztak, mikor az éjszakai műszakban (2015. november 24-én) a sértett közölte a vádlottal, hogy véget akar vetni a kapcsolatuknak, ezt a vádlott azonban nem tudta elfogadni. Már munkavégzés közben telefonon veszekedtek, majd műszak végén együtt indultak el. A vita a parkolóban is folytatódott, ahonnan egy kocsival távoztak, majd egy leágazó murvás úton megálltak.

A húszas éveiben járó vádlott és a 62 éves sértett együtt laktak a munkaközvetítő által bérelt lakásban, köztük gyakoriak voltak a konfliktusok, mert a vádlott sajátjaként használta a sértett holmijait. A vádlott 2021. február 4-én azzal vádolta meg a sértettet, hogy valamilyen szerrel elbódította, és az éjszaka szexuálisan zaklatta őt. A sértett a munkáltatójának jelezte a vádlott alaptalan vádaskodását. A vádlott február 5-én éjjel 3 óra körüli időben felébredt, ekkor ismét eszébe jutott a lakótársával szembeni alaptalan vádja.

A megalapozott gyanú szerint az ittas állapotban lévő vádlott 2020. május 9-én este oroszlányi lakóhelyükön szóváltásba keveredett a testvérével, majd egy késsel mellkason szúrta őt. A férfi még el tudta hagyni a lakást, hogy az egy szinttel lejjebb lakó szomszédtól segítséget kérjen, majd a helyszínen elhunyt.

 

A Tatabányai Törvényszék a 2022. május 25-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, emberölés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet.

A Pécsi Járásbíróság 2022. augusztus 12-én elrendelte egy szigetvári férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. április 12-én tartott ülésen, emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben egy hónapra elrendelte az ukrán állampolgárságú gyanúsított letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a védő az ülésen nem volt jelen. A védő részére 3 nap biztosított a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2017. október 17-én elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
 
A Budapest Környéki Törvényszék 2017. szeptember 20. napján megtartott nyilvános tárgyalásán  15 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki halálra verte az édesanyját.
 
2025. 02. 24.

Brutális módon végzett a feleségével és gyermekével a vádlott, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Több ember sérelmére, részben különös kegyetlenséggel, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2025. február 24-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését és a közügyektől eltiltását 5-5 évre enyhítette. Az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és helyesen minősítette a cselekményt. Azonban a törvényben előírt büntetési tételek és a középmérték szabályának figyelembevétele alapján, a törvényszék eltúlzottan súlyos büntetést szabott ki. Ezért az ítélőtábla enyhítette a vádlott büntetését. Az ítélet jogerős.

A Bajai Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 35 éves férfinak a letartóztatását, akit rablással gyanúsítanak.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az másodfokú ítéletet.

Az ügyről

Több ponton megváltoztatta, de a kiszabott büntetések tekintetében helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik büntetőtanácsa a bűnszövetségben elkövetett zsarolás, hivatali befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt K. Jánosné és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. február 12-én egy hónapra elrendelte J. Gábor gyanúsított előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK Bűnügyi Főosztálya folytat eljárást nagyobb értékre elkövetett lopás miatt.

A Debreceni Törvényszék ma jogerős döntést hozott abban a büntető ügyben, melyben a Berettyóújfalui Járásbíróság 2015. január 9-én bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett garázdaság és testi sértés bűntettében, illetve testi sértés kísérletében azt a három vádlottat, akik 2013. június 8-án Pocsajban rátámadtak egy autósra, aki elütött egy bicikliző kisfiút. A gyermeknek nem esett komolyabb baja, az autós azonban orrcsonttörést, arc és fejzúzódást szenvedett.

A Budakörnyéki Járásbíróság 2016. szeptember 5. napján tartott ülésén a különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette és más bűncselekmény miatt elrendelte A. I. J. I. r. gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2016. december 10. napjáig, valamint L. D. B. II. r. gyanúsított előzetes letartóztatásának megszüntetését és lakhelyelhagyási tilalmát.
 
A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a személynek, aki a megalapozott gyanú szerint 2015. január 22-én egy bicskei idős személy mozgását kifigyelve, a sértettet a családi házában utolérve, rablási szándékkal többször megütötte, miközben pénzt és vagyontárgyakat követelt tőle. A sértett a bántalmazás hatására készpénzt adott át, s a gyanúsítotthoz került egy pár arany fülbevaló is. A terhelt ezt követően a földön fekvő, magatehetetlen idős embert magára hagyva távozott.