A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa 2023. július 26. napján meghozott határozatával megváltoztatta az elsőfokon eljárt nyomozási bíró végzését, és egy hónapra elrendelte annak a szolnoki orvosnak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható 41 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntettével.
Detailed search
A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. január 28-án 9-kor, mind pedig a 2025. január 30-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. január 27-én 9-ig, illetve 2025. január 29-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. január 27-én, valamint 2025. január 29-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
Blogger, vlogger, Facebook, Instagram vagy Youtube felhasználó - mindenki szerző és mindenkinek vannak szerzői jogai, legyen szó egy közzétett fotóról, versről, vagy egy saját gondolatfüzérről. A digitális szerzői jogokról és érvényesítésükről beszélgettünk dr. Csóti Tamással, a Fővárosi Törvényszék tanácsvezető bírájával.
Második alkalommal rendezett bíróságtörténeti konferenciát a Gyulai Törvényszék. A „Részletek az ítélkezési tevékenység történetéből, különös tekintettel a Békés megyei vonatkozásokra” címmel megrendezett esemény az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat” keretében valósult meg.
A Zalaegerszegi Törvényszék az I. rendű vádlottat felmentette, társát 5 év próbaidőre felfüggesztve 2 év börtönbüntetésre ítélte abban az ügyben, amelyben a vádlottak egy pályázathoz nem létező önerőt igazoltak.
A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. április 16-án 9-kor, mind pedig a 2024. április 18-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. április 15-én 9-ig, illetve 2024. április 17-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 15-én, valamint 2024. április 17-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. április 30-án 9-kor, mind pedig a 2024. május 2-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. április 29-én 9-ig, illetve 2024. április 30-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 29-én, valamint 2024. április 30-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. október 30-án nyilvános ülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki egy családi házba bejutva, az egyik szobában alvó gyermekek mellől eltulajdonított egy mobiltelefont. A gyerekek felébredtek, a vádlott mutatóujjával jelezte, hogy hallgassanak. A vádlott rovásán más bűncselekmény is volt.
A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. szeptember 10-én 9-kor, mind pedig a 2024. szeptember 12-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. szeptember 9-én 9-ig, illetve 2024. szeptember 11-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. szeptember 9-én, valamint 2024. szeptember 11-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
Öröklés folytán bárki válhat haszonélvezővé vagy haszonélvezettel terhelt dolog tulajdonosává. Ilyenkor felvetődik a kérdés, a tulajdonos eladhatja-e a haszonélvezettel terhelt ingatlant? Mit lehet tenni, ha a haszonélvező rongálja a haszonélvezet tárgyát? Ki állja a költségeket? E heti riportunkban dr. Herwerth Szonját, a Zalaegerszegi Törvényszék kollégiumvezető bíráját kérdeztük a témában.
A vádlottak padjára került egy édesanya, aki középiskolás lányának arcképes autóbusz-bérletével közlekedett, egy szemfüles ellenőr azonban kiszúrta, és feljelentést tett ellene. Az édesanyát próbára bocsátotta a bíróság, súlyosabb esetekben azonban akár 5 év szabadságvesztést is kaphat valaki okirathamisítás miatt. Az okirathamisítás témájában dr. Papp Juditot, a Szolnoki Törvényszék bíráját kérdeztük.
A Szombathelyi Törvényszék jelentős értékre felfegyverkezve, bűnszövetségben, folytatólagosan és társtettesként elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben az I. rendű vádlottat halmazati büntetésül 10 év fegyházra, a II. rendű vádlottat halmazati büntetésül 9 év fegyházra ítélte. Az I. rendű vádlottal szemben 7.600.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
Az A. M. és társai felperes, Az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos alperes ellen menedékes számára biztosítandó szálláshely-támogatás miatti ügyben folyamatban lévő 14.K.702978/2024. ügyszámú közigazgatási perben 2025. február 12-én 12:15 órakor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégium (1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3.) 145. számú tárgyalóterem.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. február 11-én 12:15 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. február 11-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék
Sajtóosztály
A B. K. és társai felperes, Az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos alperes ellen menedékes számára biztosítandó szálláshely-támogatás miatti ügyben folyamatban lévő 14.K.703627/2024. ügyszámú közigazgatási perben 2025. február 12-én 12 órakor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégium (1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3.) 145. számú tárgyalóterem.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. február 11-én 12 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. február 11-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék
Sajtóosztály
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2025. április 17. napján, csütörtökön a Szombathelyi Törvényszék Szily János utcai és a Petőfi Sándor utcai épületében az ügyfélfogadás - technikai okok miatt - szünetel.