125/2023. (XII. 6.) OBT határozat jogszabály módosítás kezdeményezéséről

Év
2023
Dokumentum
Dokumentum szöveges átírata




125/2023. (XII. 6.) OBT határozat
jogszabály módosítás kezdeményezéséről


Az Országos Bírói Tanács a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 103.§ (1) bekezdés b) pontjában foglalt jogkörében eljárva az alábbiak szerint kezdeményezi az igazságügyi miniszternél a bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati rangsor kialakítása során adható pontszámokról szóló 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet módosítását.

I. Előzmények

A Rendelet módosításának igénye a bírósági szervezetben folyamatosan napirenden van. Alkalmazása során sok értelmezési probléma merült fel, az egyes bírói tanácsok, illetve a MABIE folyamatosan jelezték egyfelől ezeket a kérdéseket, de megfogalmaztak eltérő mélységű, koncepciójú módosítási javaslatokat is, legutóbb 2020-ban az OBH felhívására. A BT elnökök egymás között is több alkalommal egyeztettek a Rendelet alkalmazásával kapcsolatos kérdésekről, illetve az OBH illetékes főosztálya folyamatosan küldött visszajelzéseket a tanácsoknak a pontszámítás során észlelt problémákról, illetve egy pontszámítási útmutató is készült.

A jogszabály kiemelt jelentőségét talán felesleges is hangsúlyozni: a bíróvá válás, illetve általában a bírói álláspályázatok elbírálása olyan kulcskérdés a szervezetben dolgozók számára, amely alapvetően határozza meg szakmai pályafutásukat és jogos igényként fogalmazódott meg a Rendelet olyan irányú módosítása, amely azokat a kompetenciákat helyezi előtérbe, amelyek az érdemi ítélkező tevékenység során hasznosíthatók (csupán példálózó jelleggel: az igazgatási feladatokra adható pontok súlyának csökkentése a tényleges szakmai tevékenység javára, a közigazgatásból érkezők előnyben részesítésének kiegyensúlyozása stb.)

Az Országos Bírói Tanács a fentiek miatt a 2023. július 5-i ülésén bizottságot hozott létre a Rendelet módosításának előkészítése érdekében. Egyfelől beszerezte a BT elnökök 2020-ban készített szakmai anyagait, azokat minden BT újbóli megkeresésével aktualizálta, másrészt a MABIE és a BDSz javaslatait is figyelembe vette a koncepció kialakítása során.

II. Alapvetések

A Bizottság az előkészítő munka során, majd az ülésen az OBT igyekezett néhány alapelv mentén kialakítani a koncepcióját. Ezek az alábbiak:

- Differenciálás

Szükségesnek mutatkozik egyes tevékenységek pontozásánál a járásbírósági/kerületi, illetve az efölötti szintek esetén a pontszámítás körében különbséget tenni. Ez praktikusan az első bírói kinevezés és a későbbi, jellemzően magasabb szintre történő pályázatok közötti differenciálást jelenti még azzal együtt is, hogy köztudomású tény, miszerint kisebb számban, de előfordul olyan eset, amikor az első bírói kinevezésre pályázó jelölt rögtön törvényszéki szintre jelentkezik.

- Egységes elbírálás

Kiemelt cél, hogy a Rendelet szabályait egységesen értelmezzék és alkalmazzák az egyes tanácsok. Ennek érdekében a pontszámítás szabályait szükséges úgy megalkotni, hogy azok világosak legyenek, illetve a mérlegelés körében adható pontok esetén azonos szempontok érvényesüljenek.

- Időbeli korlát

Az egész koncepción végig vonuló elv, hogy az egyes tevékenységek folytatása (pl. publikáció, oktatás stb.) egy bizonyos időn belül kerülhessenek figyelembevételre. Ezzel elkerülhető, hogy régen végzett, egyszeri tevékenységek pontokkal legyenek honorálhatók.

- Legutolsó értékelés figyelembevétele

Ez kapcsolódik az időbeli korláthoz, lényeges, hogy mindig az adott pályázathoz időben legközelebb eső, így valóban releváns értékelés legyen mérvadó.

- Bírói gyakorlati idő hosszának jelentősége

Szinte egységes kép rajzolódott ki a megküldött anyagokból: a tényleges ítélkező-szakmai gyakorlati idő nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon, szemben az igazgatásban végzett vagy egyéb, nem szorosan az ítélkezéshez kapcsolódó tevékenységek helyett.

- Adott pályázattal érintett ügyszak szempontjából releváns, pontszámmal értékelhető tevékenységek, eredmények figyelembevétele.

Az eddigiekben bármilyen ügyszakba kiírt pályázat esetén több, a Rendeletben meghatározott pontszámmal értékelhető tevékenység /pl. publikáció/ a tevékenységgel érintett szakágtól függetlenül pontozható volt, akkor is, ha eltért a pályázattal érintett ügyszaktól. Javasoljuk, hogy a pontszámmal értékelhető tevékenységek közül csak „a pályázati kiírásban szereplő ügyszakhoz kötődő” tevékenységeket lehessen figyelembe venni, az egyéb feltételek fennállása mellett is.

III. Az OBT javaslata

A bírói álláspályázatok elbírálása során felállításra kerülő pályázati rangsor kialakításakor adható pontok. /KIM rendelet melléklete szerint/

1. A joggyakorlat

1.1. Szakmai értékelés - maximális pontszám: 20 pont

1.1.1. Bírósági fogalmazói és bírósági titkári joggyakorlati idő értékelésének eredménye

1.1.1.1. kiválóan alkalmas fogalmazói értékelés 2

1.1.1.2. jó titkári értékelés 4
1.1.1.3. átlag feletti titkári minősítés 10 7
1.1.1.4. kiválóan alkalmas titkári minősítés 13 10

Indokolás:

Javasoljuk a fogalmazói értékelés figyelmen kívül hagyását, illetve a titkári értékelés esetén a pontszámok csökkentését. A fogalmazói értékelés relevanciával nem bír, hiszen jellemzően hosszú idő telik el a fogalmazói időszak lezárta és az első bírói álláspályázat benyújtása között, míg a titkári értékelés pontszámai és a bírói értékelésre adható pontok között indokolt nagyobb differenciálást tenni. Ez felel meg az időbeli korlát, illetve a bírói gyakorlati idő körében megfogalmazott alapelveknek foglaltaknak. A bírósági titkár pályázó így az értékelés eredményeként legfeljebb az egyéb joggyakorlati idő alatti értékeléséért (1.1.4) kapható pontszámmal azonos pontszámot kaphat.

1.1.2. Bírói szolgálati idő alatti értékelésének eredményeként

1.1.2.1. alkalmas minősítés 16 15
1.1.2.2. kiválóan alkalmas minősítés 18
1.1.2.3. kiváló, magasabb beosztásra alkalmas minősítés 20

1.1.3. Közigazgatási joggyakorlati idő alatti értékelésének eredményeként

1.1.3.1. megfelelő teljesítmény 10
1.1.3.2. jó teljesítmény 12
1.1.3.3. kiváló teljesítmény 15

1.1.4. Közigazgatási jogalkalmazói területen végzett közigazgatási vezetői értékelésének eredményeként
1.1.4.1. jó teljesítmény 17
1.1.4.2. kiváló teljesítmény 20

Indokolás:

Javasoljuk a közigazgatási vezetői értékelés figyelmen kívül hagyását, hiszen a bírósági vezetők sem kapnak pontot ezen tevékenységükért, indokolatlan a közigazgatásból érkezők javára a különbségtétel. A bírói szolgálati idő alatti értékelésének eredményét azért indokolt magasabb pontszámmal honorálni, mert a bírói tevékenység jelenti az elsődleges kompetenciát a későbbi – akár magasabb bírósági szinten folytatott – bíráskodás szempontjából.

1.1.4 . Egyéb joggyakorlati idő alatti értékelés, annak tartalma alapján 1- 20 10

1.1.5.1. megfelelő teljesítmény 4
1.1.5.2. jó teljesítmény 7
1.1.5.3. kiváló teljesítmény 10

Indokolás:

A jelenlegi, eléggé tág határok közötti értékelés helyett egzaktabb kategóriák szükségesek, ezzel a pontozás egysége is biztosítható, illetve a korábbi pontokban írt értékelési szempontok és kategóriák konzekvens alkalmazása a koherenciát is segíti. Az utolsó értékelésről az arra jogosított szerv igazolása szükséges.


1.2. Joggyakorlat ideje - maximális pontszám: 32 pont

1.2.1. Joggyakorlat ideje
1.2.1.1. 0-3 évig 4
1.2.1.2. 3-6 évig 5
1.2.1.3. 6-10 évig 6
1.2.1.4. 10-15 évig 7
1.2.1.5. 15-20 évig 8
1.2.1.6. 20-25 évig 9
1.2.1.7. 25 év és a felett 10

1.2.2. Bírói gyakorlati idő
1.2.2.1. 0-3 évig 4
1.2.2.2. 3-6 évig 6
1.2.2.3. 6-10 évig 8
1.2.2.4. 10-15 évig 10
1.2.2.5. 15-20 évig 12
1.2.2.6. 20-25 évig 14
1.2.2.7. 25 év és a felett 16

1.2.3. A közigazgatási szakterületen eltöltött joggyakorlati idő, a pályázat benyújtását megelőző 5 évben

1.2.3.1. 0-2 évig 2
1.2.3.2. 2-4 évig 4
1.2.3.3. 4-5 évig 6


1.2.4. Közigazgatási vezetőként igazolt gyakorlati idő
1.2.4.1. 0-3 évig 4
1.2.4.2. 3-6 évig 6
1.2.4.3. 6-10 évig 8
1.2.4.4. 10-15 évig 10
1.2.4.5. 15-20 évig 12
1.2.4.6. 20-25 évig 14
1.2.4.7. 25 év és a felett 16

Indokolás:

Javasoljuk, hogy a közigazgatásban töltött joggyakorlati idő az 1.2.1. pontban írtak szerint – a bírói gyakorlati időn kívüli egyéb joggyakorlati idővel azonosan – teljes egészében kerüljön értékelésre, míg a közigazgatási vezetői gyakorlati idő figyelmen kívül marad, hiszen a bírósági vezetők sem kapnak pontot ezen tevékenységükért, indokolatlan a közigazgatásból érkezők javára a különbségtétel A joggyakorlati idő ekként egységesen kerül értékelésre a bírósági szervezeten kívüli pályázók esetén, megszüntetve a közigazgatási joggyakorlat privilegizálását.


2. A törvényszék, az ítélőtábla és a Kúria kollégiumának véleménye - maximális pontszám: 20 pont

2.1. 0,1-9,9% közötti támogatottság 2
2.2. 10-19,9% közötti támogatottság 4
2.3. 20-29,9% közötti támogatottság 6
2.4. 30-39,9% közötti támogatottság 8
2.5. 40-49,9% közötti támogatottság 10
2.6. 50-59,9% közötti támogatottság 12
2.7. 60-69,9% közötti támogatottság 14
2.8. 70-79,9% közötti támogatottság 16
2.9. 80-89,9% közötti támogatottság 18
2.10. 90-100% közötti támogatottság 20

Indokolás:

Változatlanul csak a járásbíróságinál magasabb szintre történő pályázat esetén szükséges a kollégiumi vélemény beszerzése.

3. A jogi szakvizsga eredménye

3.1. kitűnő 10
3.2. jeles 6
3.3. jó 4

3.1. jó 4
3.2. jeles 7
3.3. kitűnő 10

Indokolás:

Az értékelés sorrendjének megváltoztatása a jogszabály belső koherenciájának megteremtése érdekében szükséges, mivel így – a korábbi pontokban írtaknak megfelelően - az alacsonyabbtól a magasabb pontokig kerül az értékelés meghatározásra.

Közigazgatási szakvizsga

3.4. jó 3
3.5. kiváló 5

Indokolás:

Strukturálisan a közigazgatási szakvizsgát is ebben a pontban indokolt elhelyezni.

4. Tudományos fokozat - maximális pontszám: 20 pont

4.1. habilitáció, akadémiai doktori cím 20
4.2. szakirányú tudományos fokozat 15
4.3. egyéb tudományos fokozat 10

4.1. szakirányú tudományos fokozat járási pályázat esetén 6, afelett 10
4.2. habilitáció, akadémiai doktori cím járási pályázat esetén 8, afelett 15

Indokolás:

Az értékelés sorrendjének megváltoztatása a jogszabály belső koherenciájának megteremtése érdekében szükséges, mivel így – a korábbi pontokban írtaknak megfelelően - az alacsonyabbtól a magasabb tudományos fokozatig kerül az értékelés meghatározásra. Az egyéb tudományos fokozat értékelésének elhagyását javasoljuk.

5. Szakjogászi, illetve egyéb (a munkakörhöz kapcsolódó) másoddiploma - maximális pontszám: 15 pont A bírói álláspályázatban szereplő ügyszakhoz kötődő szakjogászi, illetve LL.M végzettség maximális pontszám: 8 pont:

5.1. szakirányú szakjogászi, illetve LL.M. végzettség 10
5.2. a munkakörhöz kapcsolódó másoddiploma 8
5.3. egyéb szakjogászi, illetve LL.M. végzettség 5

5.1. 2 féléves képzés esetén 2,
5.2. 2 félév időtartamot meghaladó képzés esetén 4 pont.

Indokolás:

Az alapelvekben megfogalmazottak szerinti módosítási javaslat, amely igyekszik kiküszöbölni a pusztán „pontgyűjtés” céljából elvégzett szakjogászi képzések értékelésének aránytalanságát, illetve figyelembe veszi az adott képzés hosszát is.

6. A jogi diploma megszerzését követően a szakterületen végzett külföldi tanulmányút A bírói álláspályázatban szereplő ügyszakhoz kötődő, a pályázat kiírását megelőző 10 évben végzett, minimum kétnapos, tényleges kiutazással járó külföldi tanulmányút függetlenül attól, hogy tolmácsolás biztosított volt-e - adható maximális pontszám: 5 pont

6.1. 6-10 napos 1
6.2. 11-30 napos 2
6.3. 30 nap felett 3 pont.

Indokolás:

Az alapelvekben megfogalmazottak szerinti módosítási javaslat, amely igyekszik kiküszöbölni a pusztán „pontgyűjtés” céljából teljesített, illetve online idegennyelvű képzéseket, illetve figyelembe veszi az adott képzés hosszát és a nyelvhasználat helyett a ténylegesen megszerzett tudásra helyezi a hangsúlyt.

7. Nyelvismeret - maximális pontszám: 10 pont

7.1. élő idegen nyelvből tett, államilag elismert felsőfokú középfokú jogi szaknyelvi vizsga 4
7.2. élő idegen nyelvből tett, államilag elismert felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsga 5
7.3. élő idegen nyelvből tett, államilag elismert középfokú felsőfokú jogi szaknyelvi vizsga 6
7.4. élő idegen nyelvből tett, államilag elismert középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga 3

Indokolás:

A nyelvismeret minden bírósági szinten fontos. Tény, hogy mára a jogi egyetem elvégzésnek feltétele legalább egy középfokú nyelvvizsga teljesítése, és jellemzően a szaknyelvi vizsga is feltételez egy általános nyelvtudást, így többletponttal értékelni a szaknyelvi ismereteket indokolt. A sorrend megváltoztatása a fentebb már írt koherencia miatt szükséges.

8. Jogi tárgyú publikáció: csak a tudományos fokozattal nem rendelkező pályázó esetén, vagy a tudományos fokozat megszerzését követően közzétett publikáció esetén értékelhető, és a bírói álláspályázatban szereplő ügyszakhoz kötődő, a pályázat kiírását megelőző 10 évben közzétett publikáció vehető figyelembe. A terjedelem igazolására a pályázó köteles, társszerzők esetén minimum két szerzői ív szükséges a pályázótól - adható maximális pontszám: 5 pont

8.1. Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának folyóiratlistája szerinti hazai A vagy B kategóriás folyóiratban tanulmány 3
8.2. Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának folyóiratlistája szerinti hazai C vagy D kategóriás folyóiratban tanulmány 2
8.3. külföldi publikáció 3
8.4. egyéb (ideértve a külföldi) publikáció 1

Amennyiben a pályázó csak egyéb publikációval rendelkezik, úgy maximálisan 3 pont adható, függetlenül az egyéb publikációk számától.

Indokolás:

A publikációk esetén a kétszeres értékelés elkerülése okán szükséges azokat csak a tudományos fokozattal nem rendelkező pályázók esetén pontozni, hiszen a tudományos fokozat megszerzésének feltétele minden esetben bizonyos mennyiségű és minőségű publikáció teljesítése. A szabályok változatlanul hagyása mellett a tudományos fokozattal rendelkező pályázó kvázi automatikusan pontot szerez a szükségszerű publikációi miatt is. A külföldön megjelenő publikáció esetén a folyóirat kategória szerinti besorolása, szakmai színvonala vagy ismertsége nem mindig tisztázható, illetve az nem feltétlenül egyenértékű a 8.1. pontban meghatározott hazai folyóirattal, ezért annak külön pontba sorolása magasabb pontszám mellett nem indokolt. Javasoljuk az egyéb publikációk közé besorolásukat.


9. A jogszabály által előírt szakági szaktudást, továbbá a bírói kompetenciákat fejlesztő, illetve a Magyar Igazságügyi Akadémia által szervezett képzéseken elért eredmény, valamint Az OBH, a MIA illetve a munkáltató által meghirdetett, bírói álláspályázatban szereplő ügyszakhoz kötődő, a pályázat kiírását megelőző 10 évben megtartott, fakultatív képzéseken való igazolt részvétel - adható maximális pontszám: 5 pont 3 pont

9.1. A jogszabály által előírt szakági szaktudást, továbbá a bírói kompetenciákat fejlesztő, illetve a Magyar Igazságügyi Akadémia által szervezett képzéseken elért eredmény 3
9.1. képzésenként 1

Indokolás:

A kötelező képzések pontozása nem indokolt, míg a fakultatív képzések esetén az alapelvekben rögzítettek érvényesítése szükséges.

10. A bírói tisztség betöltésénél értékelhető egyéb szakmai többlettevékenység. Az álláspályázattal érintett ügyszak szempontjából releváns, a pályázati kiírástól számított 10 éven belül teljesített tevékenység esetén - adható maximális pontszám: 20 15 pont

10.1. Szakirányú tudományos oktatás, vizsgáztatás:
Nem rendszeres tevékenység esetén alkalmanként 1 pont, maximum 3 pont. Rendszeres /legalább egy oktatási félévben folyamatosan/ 5 pont

10.2. Egyéb tudományos oktatás, vizsgáztatás 2
10.3. Részvétel jogszabálytervezetek véleményezésében, előkészítésében 5

Indokolás:

A gyakorlatban megoldhatatlan problémát jelentett annak pontos meghatározása, hogy milyen terjedelmű, mélységű, szintű vagy rendszerességű tevékenységet pontoztak a bt-k. Emellett egyes pályázók vagy munkakörükben vagy egyéb igazgatási feladat keretében végeztek ilyen tevékenységet, aminek külön elismerése ezért nem indokolt.

10.4. Egy évet meghaladó bírósági közvetítői tevékenység 1


Indokolás:

A bírósági titkárok a közvetítői tevékenységet munkakörükben látják el, ezért külön pontszámmal elismerni nem indokolt, továbbá indokolatlan előnyt jelent a hasonló tevékenységet (is) végző bíró pályázókkal szemben.

10.5. Pályakezdő bírói instruktori és mentori tevékenység 3 pont. Csak a ténylegesen végzett, igazolt tevékenység esetén.
10.6. Bírósági fogalmazói joggyakorlatot vezető bírói (instruktori) tevékenység 3 pont. Csak a ténylegesen végzett, igazolt tevékenység esetén.

10.7. Munkakörhöz kapcsolódó perképviseleti tevékenység 5

Indokolás:

Tipikusan munkaköri kötelezettségként végzett feladat, így a külön pontszámmal értékelése nem indokolt. Főleg a bíróságon kívüli pályázók esetén problémaként vetődik fel, hogy ezen tevékenység igazolására milyen tartalmú igazolást lehet elfogadni, illetve elegendő-e például egyéni ügyvéd esetén, ha tárgyalási jegyzőkönyvet vagy egyéb peres iratot csatol, amelyből megállapítható, hogy egy adott perben végzett perképviseleti tevékenységet.

10.8. Az OBH-ba beosztott bíró, bírósági titkár, központi igazgatási feladatok ellátásával megbízott bíró, bírósági titkár vagy OBT tag melletti bírósági titkári, illetve az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba beosztott bíró, bírósági titkár tevékenysége


10.8.1. Az OBH-ba, a Minisztériumba beosztott bírói tevékenység 4
10.8.2. Az OBH-ba, a Minisztériumba beosztott bírósági titkári tevékenység 2
10.8.3. Az OBH elnöke által központi igazgatási feladatokkal megbízott bírói tevékenység 2
10.8.4. Az OBH elnöke által központi igazgatási feladatokkal megbízott bírósági titkári tevékenység 1
10.8.5. Az OBT tagja melletti bírósági titkári tevékenység 1

Indokolás:

Az OBT tagja melletti bírósági titkári tevékenység a Bszi. alapján 2023. június 1. óta nem létezik. Az OBH-ba, Minisztériumba beosztás értékelése a gyakorlatban értelmezési nehézséget okoz, hogy az alapvetően igazgatási feladatok ellátása a pályázattal érintett ügyszak szempontjából mennyiben tekinthető relevánsnak, tehát a 10. ponthoz meghatározott feltétel nem teljesülne.

10.9. Közigazgatási szakvizsga
10.9.1. Kiválóan megfelelt 5
10.9.2. Jól megfelelt 3

átkerül a 3.2. pontba

10.10. Az OBH, illetve a munkáltató által meghirdetett országos programokban való részvétel 2

Indokolás:

Az országos programokban történő részvétel a bizottság álláspontja szerint nem bír olyan hozzáadott értékkel, amelyet pontokkal kell értékelni.

új 10.11. Országos pervezetési versenyen egyéni szerepkörben elért 1.-3. hely, járásbírósági pályázat esetén 1-2-3 pont.

Indokolás:

A pervezetési verseny érdemi szakmai tevékenység, a tényleges bírói munkára való felkészülést szolgálja, amelynek pontozása indokolt.

11. A meghallgatás eredménye - adható maximális pontszám: 10 pont

11.1. 0,1-19,9% közötti támogatottság 2
11.2. 20-39,9% közötti támogatottság 4
11.3. 40-59,9% közötti támogatottság 6
11.4. 60-79,9% közötti támogatottság 8
11.5. 80-100% közötti támogatottság 10

Indokolás:

A BT-k részéről határozottan felmerülő igény, hogy a meghallgatás eredményeként adható pontoknak nagyobb súlya legyen. Figyelemmel azonban arra, hogy az objektív pontok esetén a javaslat jelentősen szűkítette az objektív ponttal értékelhető tevékenységek körét, indokolatlan lenne a szubjektív pontok emelése, mert az a rendszer belső aránytalanságához, végsősoron a pályázat szubjektív elbírálásához vezethetne, ami nem célja a javaslatnak.

Hatályba lépés:
3 év türelmi időt javasolunk az alkalmazásra a megfelelő felkészülési idő miatt, addig a régi szabályok alkalmazandók.

Budapest, 2023. december 6.



Dr. Matusik Tamás
az Országos Bírói Tanács elnöke