Detailed search

A Veszprémi Törvényszék 2014. május 29. napján hirdetett ítéletet az I.r. dr. M.G-vel és 11 társával szemben folyamatban lévő, hatályon kívül helyezés folytán megismételt büntetőeljárásban.

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 3-án kihirdetett elsőfokú ítéletében életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte F-Sz. A. vádlottat nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt. A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 37 évben állapította meg. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.
 



A sajtóban „vörösiszap per” néven ismertté vált büntetőügyben 2019. január 21-én folytatódik a tárgyalás, ahol a vádlottak az utolsó szó jogán még utoljára nyilatkozhatnak a bíróság előtt az ítélethirdetést megelőzően.

 

A mai tárgyalási napon egy védő tartott védőbeszédet, továbbá az I. r. vádlott élt a felszólalás jogával, amelyet az ügyészi viszonválasz, majd a II. r. vádlott védőjének és az I. r. vádlottnak a viszonválasza követett.

 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. július 21-én egy újabb gyanúsítottat helyezett előzetes letartóztatásba a „felsődobszai droglaboros” ügyben, akivel szemben kábítószer birtoklása bűntette miatt indult eljárás azért, mert a megalapozott gyanú szerint a többi gyanúsítottal együtt Felsődobsza külterületén morfin tartalmú, „cola” fantázianevű, kábítószernek minősülő anyagot állítottak elő mákszalma és egyéb vegyi anyagok felhasználásával. 
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. augusztus 26-án előzetes letartóztatásba helyezte azt a két fiatalkorút, akik a megalapozott gyanú szerint 2016. augusztus 19-én éjszaka Nemesbikken megállították a biciklivel arra haladó sértettet, hogy tüzet kérjenek tőle, majd kötekedni kezdtek, verekedésre hívták. Ezután egyikük a sértettet orron ütötte, amitől elesett, majd az úton fekvő sértettet a gyanúsítottak 7-8 alkalommal az arcán, felső testén megrúgták, aki elvesztette az eszméletét.
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt 2016. augusztus 26. napján vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 29. napjáig tart. 
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. szeptember 1. napján előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki 2016. augusztus 29-én Miskolcon előzetes szóváltást követően mellkason szúrta feleségét egy 15-16 cm hosszúságú késsel. A gyanúsított a szúrást követően segített elállítani a vérzést, majd szólt édesanyjának, aki értesítette a mentőket. 
 
Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2016 áprilisában Sz. Á. vádlottat testi sértés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2015 márciusában L. András sértett barátnőjével K. N-nel Debrecenből hazautazott Kazincbarcikára. A sértett barátnője korábban B. Á-nak volt a barátnője. K. N. telefonon közölte volt barátjával, hogy most már a sértettel jár. B. Á.
A Miskolci Járásbíróság a mai napon kihirdetett ítéletében társtettesként elkövetett kábítószer birtoklás bűntettében bűnösnek mondta ki azt a két vádlottat, akik 2014. márciusától novemberéig a Sajó mentén egy földterületen kannabiszt termesztettek saját fogyasztásukra. 
 
Fokozott rendőri jelenlét mellett mondta ki bűnösnek a Hajdúböszörményi Járásbíróság bűnszövetségben, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntettében azt a hét vádlottat, akik az elmúlt években több idős embert raboltak ki Hajdúböszörményben. A sértettekre éjszaka, maszkban rontottak rá és pénzt, ékszereket, műszaki cikkeket vittek el tőlük. A bűncselekményeket a vádlottak társtettesként, bűnsegédként vagy felbujtóként követték el.
 
Ítéletet hirdetett a Miskolci Járásbíróság 2016. szeptember 22-én annak a három vádlottnak a büntetőügyében, akik a vád szerint 2015. június 5-én Miskolcon egy feszítővassal kifeszítették egy családi ház kerítésének dróthálóját, bementek az udvarra, a ház zárját kitépték a tokból és bejutottak a házba. A fürdőszobában a rézcsöveket és a csaptelepeket, fürdőkádat kiszakították. Tovább kutattak értékek után és bementek az idős sértett hálószobájába is, aki az ágyban fekve félelmében nem mert megmozdulni.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 26-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki Budapesten e hét végén a hajnali órákban kirabolt két külföldi férfit, egyiküket a nála lévő késsel súlyosan megsebesítette.
 
Pályázási határidő

A Miskolci Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

 

a Miskolci Törvényszék csoportvezető bírói (büntetés-végrehajtás) álláshelyének (20. számú) betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál -a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

A pályázónak a pályázatában nyilatkoznia kell arról, hogy

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki B. A. A. vádlottat a javítóintézeti nevelősből történő adaptációs szabadságra bocsátása alatt elkövetett 2 rendbeli lopás bűntettében, 2 rendbeli lopás vétségében és okirattal visszaélés vétségében, ezért őt  egy év hat hónap börtönre és kettő év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
2014. július 15-én, a Bíróságok Napja alkalmából rangos díjakat vehetett át az Országos Bírósági Hivatalban a Veszprémi Törvényszék tanácsvezető bírája és elnöki irodavezetője.
 
Dr. Mészáros Mária, a büntető fellebbviteli tanács elnöke a Juhász Andor-díj ezüst fokozatában részesült, míg a 45 éves bírósági szolgálatért dr. Szilágyi Andrásné elnöki irodavezető kapott elismerést.
 

Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék megbízott elnöke 2014. július 15. napjával dr. Hajdu Ildikó címzetes törvényszéki bírót nevezte ki a Nagykanizsai Járásbíróság elnökének. A megbízás 6 évre szól.

Az előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt a Veszprémi Törvényszék 2014. szeptember 2-án megtartott nyilvános tárgyaláson a 2011. szeptember 30. óta előzetes fogvatartásban lévő Z.L.P. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében, mint bűnsegédet.
 

A Miskolci Járásbíróság 2014. szeptember 3. napján első fokon ítéletet hirdetett az N. Béláné és 3 társa ellen több személy halálát okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.

A bíróság az I.r. vádlottat bűnösnek mondta ki közveszélyokozás vétségében és 3 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettében, ezért őt 4 év börtönbüntetésre ítélte. Ellenben a II.r, III.r. és IV.r. vádlottakat az ellenük foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 9-én kihirdetett ítéletében a Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt. felperesnek, a Magyar Állam alperes ellen törvényi vélelem megdöntése iránti perében a felperes keresetét elutasította.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 12-én kihirdetett ítéletében elutasította a Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam alperes ellen indított perét.