Veszprémi Törvényszék - több emberen elkövetett emberölés bűntette

Szervezeti egység
Veszprémi Törvényszék
Az előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt a Veszprémi Törvényszék 2014. szeptember 2-án megtartott nyilvános tárgyaláson a 2011. szeptember 30. óta előzetes fogvatartásban lévő Z.L.P. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében, mint bűnsegédet.
 
A törvényszék a vádlottat 11 év fegyházbüntetésre ítélte, és mellékbüntetésként végleges hatállyal kitiltotta Magyarország területéről.
 
A törvényszék vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott büntetésbe beszámította, rendelkezett a vagyonelkobzásról, az eljárás során lefoglalt bűnjelekről, és kötelezte a vádlottat több, mint 7 millió Ft összegű bűnügyi költség viselésére is.
 
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a kiszabott büntetés súlyosításáért, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbeztek.
 
A törvényszék a vádlott előzetes letartóztatását – a nem jogerősen kiszabott büntetés tartamára is figyelemmel – a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.
 
 
A megállapított tényállás szerint:
 
Z.L.P., kínai nemzetiségű vádlott 1997 augusztusától kezdődően élt Magyarországon, majd céget alapított 2 másik kínai állampolgárral együtt. A vádlott rosszul intézte az üzleti ügyeit, könnyelműen bánt a pénzzel, anyagi problémáit pedig szerencsejátékok miatt több ember felé felhalmozott tartozásaival fokozta (köztük uzsorakölcsönök által).
 
A vádlott a Józsefvárosi piacon ismerte meg az ott szintén pavilonnal rendelkező L.M.F. és Y.C.L. kínai állampolgár sértetteket, akik élettársak voltak, és akikről tudta, hogy rendszeresen nagyobb összegű készpénzt tartottak maguknál.
 
Z.L.P. vádlott kitervelte, hogy ruhaneműk eladása ürügyén Budapestről az általa jól ismert, Széki-tó melletti elhagyatott, erdős területre csalja a sértetteket, akiket társai megtámadnak, megölnek, és megszerzik a sértetteknél lévő nagyobb összegű készpénzt.
 
2001. január 17-én Z.L.P. vádlott a sértettekkel együtt, a sértettek gépkocsijával Ajka felé, a társaival előre megbeszélt találkozóhelyre, a Széki-tó melletti erdős területre hajtott, ahová követték őket a másik gépkocsiban utazó társai is.
 
Az itt található vadászházhoz érve a gépkocsiból kiszálló L.M.F. sértettet a jármű oldalánál a vádlott társai bántalmazták, ennek során a sikítozó sértett fejére több célzott ütést mértek, amelyet a sértett a gépkocsi hátsó része felé menekülés közben a kezeivel megpróbált kivédeni. A tettlegesség során L.M.F. sértett – a vádlott társai által az elkövetéshez magukkal vitt kardszerű tárgy és kétélű tőrszerű eszköz egyidejű használatával, rendkívül brutalitással, nagy erővel, a mellkasi, hasi, nyaki területekre célzottan, gyors egymásutánban leadott igen nagyszámú szúrás következtében – a gépkocsi hátsó részénél eszméletét vesztve a földre esett és halála néhány percen belül bekövetkezett.
 
Y.C.L. sértett szintén kiszállt a gépkocsiból, és próbált a helyszínről elmenekülni, azonban Z.L.P. vádlott társai üldözni kezdték, majd a vadászháztól nem messze, a földúton utolérve hátulról tarkótájon ütötték. A vádlott társai által a kardszerű tárgy és kétélű tőrszerű eszköz egyidejű használatával, rendkívüli brutalitással, közepes, illetve nagy erővel, a fej, a mellkas és nyak területére célzottan leadott nagyszámú szúrás következtében Y.C.L. sértett a földre zuhant és 2-3 perc alatt életét vesztette.
 
Ezt követően Z.L.P. vádlott és társai átkutatták a sértettek ruházatát és testét is, és összesen legalább 2.400 USD készpénzt szedtek össze, amelyen megosztoztak.
 
L.M.F. sértett a bántalmazás következtében 48 rendbeli, míg Y.C.L. sértett 25 rendbeli sérülést szenvedett el: szúrásos sérüléseket, többszörös belső sérüléseket, csontsérüléseket, töréseket és bőrsérüléseket.
 
A törvényszék – a vádirattal ellentétben – nem találta kétséget kizáróan bizonyíthatónak azt, hogy Z.L.P. vádlott a sértettek megölésében tevőlegesen is részt vett volna, de ahhoz szándékosan segítséget nyújtott: ezért a bíróság őt nem társtettesként, hanem bűnsegédként ítélte el.
 
A vádlott a cselekmény elkövetése után külföldre menekült; őt európai elfogatóparancs alapján 2011. szeptemberében Ausztriában fogták el, ahol több, mint 10 évig bujkált álnéven. A vádlott egyik társának kilétét az eljárás során nem sikerült felderíteni, míg a másik társa továbbra is szökésben van, vele szemben az eljárás felfüggesztésre került.
 
A Veszprémi Törvényszék ítélete a fellebbezésekre figyelemmel nem jogerős, az ügyben másodfokon a Győri Ítélőtábla fog döntést hozni.
 
Veszprém, 2014. szeptember 2.
 
A Veszprémi Törvényszék Sajtóosztálya