Detailed search

A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónap időtartamra rendelte el annak a román állampolgárságú férfinek a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és két rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. 

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. március 5-én tartott nyilvános ülésén – helybenhagyva a Tamási Járásbíróság elsőfokú ítéletét – halált okozó közúti baleset okozása vétségének vádja alól jogerősen is felmentette azt a nőt, aki 2022 nyarán Pincehelyen egy zebrán autójával elütött egy nőt, aki ennek következtében életét vesztette. 

A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2019. október hó 24. napján tartott nyilvános ülésen – részben megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, mellőzve a közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását – 2 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki 2018 tavaszán kábítószer hatása alatt gáz- és riasztófegyverrel lövöldözött egy tolnai pizzériánál. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.

A Szekszárdi Törvényszék a 2020. november 4-én tartott nyilvános tárgyaláson 6 év 6 hónap fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, 7 év közügyektől eltiltásra és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a húszas éveiben járó bonyhádi férfit, aki 2018 szeptembere és 2019 márciusa között kábítószerrel, továbbá Magyarországon nem engedélyezett gyógyszernek minősülő szexuális teljesítményfokozó szerekkel kereskedett. A vádlott a kiszabott szabadságvesztés 2/3 részének kitöltését követő nap bocsátható legkorábban feltételesen szabadságra.

A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2019. szeptember 12-én megtartott nyilvános ülésén - helybenhagyva a Tamási Járásbíróság érdemét és indokait tekintve helytálló elsőfokú ítéletét – 80 napi elzárás büntetésre ítélte azt a férfit, aki vadhús szerzése érdekében agyonütött egy kerítésen fennakadt szarvast és annak tetemét magával vitte.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2023. október 19-én tartott nyilvános ülésén – enyhítve a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – 6 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy harmincas évei végén járó vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntette és társtettesként elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt.

Ítéletet hirdetett a Szekszárdi Járásbíróság abban az internetes csalássorozat ügyben, amelyben a vádlott 274 sértettet károsított meg, sértettenként 50.000,- forintot meg nem haladó kárt okozva.

 

A Szekszárdi Járásbíróság a 2021. január 8. napján megtartott bíróság elé állításon, gyorsított eljárás keretében társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a bolgár származású férfit, aki 9 illegális bevándorlót, köztük egy kiskorú személyt szállított át Magyarország területén, ezáltal pedig társaival segítséget nyújtott a Közel-Keletről embercsempészek segítségével Magyarországra érkező kilenc személynek az Ausztriába történő jogellenes átjutásához.  

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2022. április 8-án tartott előkészítő ülésén 3 év 2 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2020 őszén ittas állapotban súlyosan bántalmazta nő ismerősét. A vádlott feltételes szabadságra legkorábban a szabadságvesztés 2/3-ának kitöltését követő napon bocsátható. 

A Paksi Járásbíróság 2021. január 29-én bíróság elé állításos, gyorsított eljárásban bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a török származású férfit, aki négy illegális bevándorlót szállított át Magyarország területén, ezáltal pedig társaival segítséget nyújtott a Közel-Keletről embercsempészek segítségével Magyarországra érkező migráns személyek Németországba történő jogellenes átjutásához.  

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. január 30-án tartott tárgyalásán életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a dunaföldvári férfit, aki 2022 nyarán súlyosan bántalmazta élettársát. A vádlott feltételes szabadságra legkorábban a szabadságvesztés 2/3-ad részének kitöltését követően bocsátható.

Ítéletet hirdetett az első fokon eljáró Bonyhádi Járásbíróság abban a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult büntetőügyben, melyben a vádlott által felépített garázsbeálló összedőlt és maga alá temette az alatta tartózkodó sértettet.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 655 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 268 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. június 4-én tartott előkészítő ülésén 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a nőt, aki 2024 tavaszán súlyosan bántalmazta a házastársát. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. június 17-én tartott tárgyalásán ítéletet hozott a pécsi Volvo buszok beszerzése kapcsán indult - megismételt - büntetőeljárásban, az ún. „Volvo-gate” néven elhíresült ügyben. A törvényszék az eljárásában érintett mindkettő vádlott férfit társtettesként elkövetett gazdasági csalás bűntettében és pénzmosás bűntettében mondta ki bűnösnek, halmazati büntetésül a holland-magyar állampolgárságú II.

A Szekszárdi Törvényszék a 2018. szeptember 19-én tartott nyilvános tárgyaláson 7 év 10 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2017 áprilisában egy késsel megölte a vele egy házban élő idős asszonyt.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. október 17-én tartott nyilvános ülésén – helybenhagyva a Dombóvári Járásbíróság elsőfokú ítéletét – rablás bűntettének kísérlete miatt 2 év 10 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt jogerősen egy harmincas évei elején járó férfit. A vádlott a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható legkorábban feltételes szabadságra. A bíróság továbbá elrendelte a vádlottal szemben kiszabott és végrehajtásában felfüggesztett 1 év 6 hónap börtönbüntetés végrehajtását is. 

A Szekszárdi Törvényszék a 2023. október 31-én megtartott tárgyaláson emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indult büntetőügyben hozott kettő vádlottal szemben elsőfokú ítéletet.

A Szekszárdi Törvényszék a 2023. május 8-án tartott tárgyalásán bizonyítottság hiányában felmentette azt a fiatal férfit, akit az ügyészség aljas indokból, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt.