Szekszárdi Törvényszék – Végrehajtandó börtön a nőt bántalmazó férfinak 

Szervezeti egység
Szekszárdi Törvényszék

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2022. április 8-án tartott előkészítő ülésén 3 év 2 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2020 őszén ittas állapotban súlyosan bántalmazta nő ismerősét. A vádlott feltételes szabadságra legkorábban a szabadságvesztés 2/3-ának kitöltését követő napon bocsátható. 

Az ítéleti tényállás szerint a harmincas évei elején járó vádlott 2011-2013. év között élettársi kapcsolatban élt a sértettel, akivel ezután is barátok maradtak. A sértett 2020. október 10-én a vádlott által bérelt ingatlanban tartózkodott, mert segített neki a költözködésben. Eközben mindketten alkoholt fogyasztottak, majd egy helyi vendéglátóegységbe mentek, ahol folytatták az italozást.
A vendéglátóegységből kora este indultak vissza az albérlethez egy kerékpáron, ám egy útszakaszon a vádlott leszállította a sértettet arra hivatkozással, hogy azt így túl nehéz hajtania. Miután a közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt álló sértett a kerékpárról leszállt, a vádlott őt minden előzmény nélkül, ököllel, közepes erővel a jobb arcfelén megütötte úgy, hogy ennek következtében hanyatt vágódott és a tarkóját közepes erővel beütötte a talajba. A sértett megpróbált a földről felkelni, amelynek során azonban a vádlott két alkalommal nagy erővel fejbe rúgta őt, amelyek következtében elvesztette az eszméletét és visszazuhant a jobb oldalára. A vádlott egyik rúgása a sértett jobb oldali felső állkapcsi üreg, míg a másik rúgás a jobb oldali járomcsont 4-6 hét gyógytartamú, valamint a jobb csontos szemgödör külső falának 4 hét gyógytartamú töréseit eredményezte.
Az elkövetés módjára, körülményeire, a sérülések jellegére és helyére figyelemmel azonban, a sértettnek reálisan súlyosabb, mégpedig közvetett/közvetlen életveszélyes sérülései, így koponyán belüli vérzés, súlyos fokú agyrázódás, agyzúzódás is kialakulhattak volna.

A törvényszék a fenti cselekményét a váddal egyezően beismerő, a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, és a fenti büntetés kiszabása mellett elrendelte a vele szemben korábban kiszabott és próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetés végrehajtását is.

A törvényszék a büntetett előéletű vádlott büntetését - az egyébként 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett cselekmény esetében - a szorgalmazott szankciót a büntetési középmértéktől enyhébben, az irányadó büntetési tétel aló határához közel megállapító, a bíróság számára kötöttséget jelentő mértékes ügyészi indítvánnyal egyezően szabta ki. Az ítélet jogerős. 

Szekszárd, 2022. április 11. 

Szekszárdi Törvényszék Sajtóosztály