Detailed search

A Fővárosi Törvényszék 2016. január 15-én ítéletet hirdetett a T. J. és K. T. vádlottak ellen csalás miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádlottak bűnösségét állapította meg, ezért őket 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.
 
A Szigetvári Járásbíróság 2016. január 18-án kelt ítéletével a vádlottat foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt bűnösnek mondta ki és ezért őt 1 év 10 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 2 év közügyektől eltiltásra és 5 év fakitermelő tevékenységtől eltiltásra ítélte.
 
Az emberölés bűntettének kísérletével vádolt H.Á. vádlott ügyének Zalaegerszegi Törvényszék büntetőtanácsa elé 2016. február 3. és 4. napjára kitűzött tárgyalása a - helyettest nem biztosító -   kirendelt védő  távolléte miatt elmaradt.
 

420.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 256.333 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a Kecskeméti Járásbíróság Balogh Józsefet, Fülöpháza polgármesterét.

Mint ismeretes a vádlottat súlyos testi sértés bűntettével vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Salgótarjáni Járásbíróság a 2015. november hó 5. napján kihirdetett ítéletével R. R. E. I.r. és B. M. II. rendű vádlottat bűnösnek találta 1-1 rb. társtettesként elkövetett rablás bűntettében. Ezért a vádlottakat, mint többszörös visszaesőket 4-4 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4-4 év közügyektől eltiltásra ítélte és kizárta őket a feltételes szabadság kedvezményéből.

A Tatabányai Járásbíróság 2016. március 16. napján egy hónap időtartamra elrendelte R. D. I. rendű gyanúsított előzetes letartóztatását, valamint B. D. II. rendű gyanúsított házi őrizetét. A megalapozott gyanú szerint R. D. és B. D., valamint U. Zs. 2016. március 13. napján 17 óra körüli időben az U. Zs. által vezetett személygépkocsival Tatabányán, Mártírok útján lévő parkolóba érkeztek. Cs. P. az általa vezetett személygépkocsival ugyan itt kívánt parkolni, azonban parkolását megelőzően, hogy az U. Zs.
A Fővárosi Törvényszék K. Z. és társai ellen vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyek közül két ügyben várhatóan március 30-án és április 7-én hirdet ítéletet.
 
A Fővárosi Főügyészség 2013. május 24-én emelt vádat három büntetőügyben, amelyek a sajtóban korábban együttesen „bunda-ügy” néven váltak ismertté. A folyamatban lévő három büntetőeljárásból előreláthatólag március 30-án és április 7-én két ügyben hoz a bíróság elsőfokú ítéletet.
Ítélet tárgyalásról való lemondás mellett
 
Bizonyos esetekben a vádlott lemondhat arról, hogy ügyében tárgyalást tartsanak. Egy ilyen esetre volt példa április második hetében a Zalaegerszegi Törvényszéken. 
 
Az Egri Járásbíróság 2016. május hó 6. napján hozott ítéletet a Balaton külterületén 2014 augusztusában történt bántalmazás ügyében.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. június hó 20. napjáig tart.
 
A Budaörsi Járásbíróság 2016. március 29. napján meghozott végzésével a vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt G. L. és társai ellen indult büntető ügyben G. L. ingatlanára a vagyonelkobzás biztosítására 40.597.482 Ft., a V. A. I. Kft. egy ingatlanára a pénzbírság biztosítására 4.432.053 Ft. erejéig zár alá vételt rendelt el. 
 
A Kaposvári Törvényszék 2016. június hó 9. napján kelt végzésében akként változtatta meg Kaposvár Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottságának határozatát, hogy a helyi népszavazás kezdeményezésére vonatkozó kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ívet hitelesítette. 
 
A OTP Lakáspénztár Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. január 30-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  I. 103-104.).
 

A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a kifosztás bűntette miatt K. J.-né  vádlott ellen indított büntetőügyben a Pécsi Járásbíróság ítéletét - a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezések kivételével-  helybenhagyta.

 

A Pécsi Járásbíróság 2018. január 18-án kihirdetett ítéletével K. J.-né vádlottat kifosztás bűntette miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évre felfüggesztette. A szabadságvesztést elrendelése esetén börtönben kell végrehajtani.

 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. május 17-én elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít.

Pályázási határidő

A Veszprémi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

a Veszprémi Törvényszék Cégbírósága csoportvezető bírói (13. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Tapolcai Járásbíróság 2019. július 3-án kihirdetett ítéletében 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte a csekély mennyiségű kábítószert fogyasztó vádlottat.

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 10-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Szegedi Törvényszék bűnösnek mondta ki B. L. I. r. vádlottat és I. K. II. r. vádlottat bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettében, pénzmosás vétségében, 2 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében, továbbá az I.r. vádlottat közokirat-hamisítás előkészületének vétségében is. A bíróság ezért az I. r. vádlottat 3 év 4 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra, míg a II. r. vádlottat 3 év 2 hónap  börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte.

A Mohácsi Járásbíróság a 2017. január 12-én kihirdetett ítéletével egy német állampolgárt hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt – halmazati büntetésül – 2 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte, amelynek a végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.