Detailed search

A megbízás alapján eljáró budapesti székhelyű magánnyomozó egy hűtlenségi ügyben nyomkövető eszközt helyezett a megbízó által megjelölt gépkocsira, amivel nyomon követte a sértett mozgását.

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki gyermekei nevelőszülőknél történő elhelyezését követően fenyegetően lépett fel a gyámügyi dolgozókkal szemben. 

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint 2023 augusztusában a sértett, a vádlott izsófalvi ingatlanában töltötte a délutánt, ahol annak rokonaival italozott, majd egy helyi vendéglőben folytatták a szeszesital-fogyasztást. A sörözőből hazafelé tartva a sértett a vádlott édesanyját trágár kifejezésekkel szidalmazni kezdte. Emiatt a két férfi között veszekedés alakult ki.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 23 éves kecskeméti nőnek letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

Folytatólagosan elkövetett zsarolás vádjával állt a Keszthelyi Járásbíróság előtt két vádlott 2015. március 11-én.  A férfit és a nőt  a bíróság bűnösnek mondta ki, s nem jogerősen börtönbüntetésre ítélte.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla, mint II. fokú bíróság az emberölés bűntette miatt N.B.L. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott büntethetőséget kizáró ok – kóros elmeállapot miatti – felmentése az emberölés vádja alól jogerőre emelkedett. Ugyanakkor az ítélőtábla elvetette azt a védői indítványt, miszerint a vádlottat jogos védelmi helyzet miatt mentsék fel és a kényszergyógykezelést mellőzzék.

Elnapolta a nyilvános ülést a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a halált okozó testi sértés bűntette bűntette miatt B. Károly ellen indított büntetőügyben. A az táblabíróság bizonyítást rendelt és tárgyalást tűzött ki 2016. március 1-re, amikor szakértőket hallgatnak meg.

Közúti veszélyeztetés és garázdaság a vád a Budapest Környéki Törvényszéken ma induló ügyben; két társaság tagjai verekedtek össze egy közlekedési baleset után.

A Győri Törvényszék a Győri Járásbíróság ítéletét megváltoztatta, és P. F. vádlott büntetését öt év – börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre – mérsékelte, valamint megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés fele részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. 

A Szegedi Járásbíróság a hétvégén nem jogerősen elrendelte annak a három gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket sanyargatással, súlyos érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének és más bűncselekménynek a megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. december hó 26. napjáig tart. 
 

A Pécsi Járásbíróság  a 2019. szeptember 19. napján tartott nyilvános tárgyaláson B.L. vádlottat az ellene két rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól - a bűncselekmény bizonyítottságának hiányában - felmentette.

A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2019. november hó 20. napján tartott nyilvános ülésen - megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, részben leszállítva a büntetés mértékét – 2 év fogház fokozatú szabadságvesztésre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt az autóbuszsofőrt, aki két éve halálos kimenetelű közúti balesetet okozott Tolna térségében a 6-os úton. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a szentesi férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható emberölés bűntette kísérletének, zaklatás vétségének és magánlaksértés bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. július hó 22. napjáig tart.

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 10 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte a román állampolgárságú vádlottat.

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és jogerősen is 460 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki tavaly télen elnézett egy kanyart és a vasúti sínekre hajtott gépkocsijával Nagykereki és Kismarja között. A bíróság O.O-t a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt marasztalta el. Első fokon tavaly márciusban született ítélet – gyorsított eljárásban - a Berettyóújfalui Járásbíróságon.

A Veszprémi Járásbíróság 6 év börtönbüntetésre, 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében bűnösnek talált 32 éves I. rendű vádlottat, míg társát, a 26 éves II. rendű vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 600.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottakat az eljárás során felmerült, közel egymillió forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. március 3-án meghozott ítéletével az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Járásbíróság ítéletét megváltoztatva 4 év 6 hónapra enyhítette annak a jelenleg 25 éves férfinak a fegyházbüntetését, akit az elsőfokú bíróság 2016 júniusában mint többszörös visszaesőt marandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt. 
 
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete és embercsempészés miatt V. E. és társa ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.
 

A Salgótarjáni Járásbíróság a 2015. november hó 5. napján kihirdetett ítéletével R. R. E. I.r. és B. M. II. rendű vádlottat bűnösnek találta 1-1 rb. társtettesként elkövetett rablás bűntettében. Ezért a vádlottakat, mint többszörös visszaesőket 4-4 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4-4 év közügyektől eltiltásra ítélte és kizárta őket a feltételes szabadság kedvezményéből.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott annak a férfi és nő vádlottnak az ügyében, akik rátörtek egy családra az otthonukban és a gyerekeik megölésével fenyegetőzve pénzt követeltek a sértettektől.