Detailed search

Az első fokon megállapított tényállás szerint R.E. I.r. vádlott (45 éves, büntetlen előéletű, pécsi férfi) egy önkormányzati tulajdonban álló cég ügyvezetőjeként, - a korábbi beszerzési gyakorlatot megváltoztatva - egy ismerőse, L.J. II.r. vádlott (50 éves, büntetlen előéletű, miskolci férfi) közbeiktatásával rendelt a cég profiljába tartozó cikkeket, melyekhez így magasabb áron jutott hozzá, mint korábban, amikor közvetlenül a gyártótól rendelt. Ezen túlmenően a II.r.

A Pécsi Ítélőtábla 2014. január 10-én hirdetett jogerős ítéletet a Kaposváron meggyilkolt kisfiú ügyében.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott 2020-ban költözött Romániából Magyarországra, azóta szívességi lakáshasználóként az egyik sértettnél élt. Közreműködött a ház körüli munkavégzésben, illetve a sértett vállalkozásában, amiért teljes körű ellátást kapott. 2021-ben a sértettnek és élettársának gyermeke született, majd újabb gyermeket vártak, ezért – mivel az ingatlan hosszú távon ennyi embernek már szűkös lett volna – megkérték a vádlottat, hogy költözzön haza vagy a ház egy lakhatásra csak éppen elégséges helyiségében alakítson ki magának egy szobát.

Az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2018. január 4-én meghozott ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és mint visszaesőt 4 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az ötvenes éveiben járó nőt, aki a nem jogerős ítélet szerint idén nyáron egy tiszaföldvári családi házban féltékenységből hasba szúrta nővérét, aki a rajta elvégzett életmentő műtétnek köszönhetően túlélte a támadást.
 

Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. június 24-én tartott tárgyalásán jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt 8 év 6 hónap börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélt egy húszas évei elején jár szekszárdi férfit. 

Jogerős ítéletében enyhítette a Debreceni Ítélőtábla annak a két fiatalkorúnak a büntetését, akik egy Szerencs melletti kistelepülésen egy ittas férfit egy iszapos, vízzel teli árokban víz alá szorítottak.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 5-én kihirdetett végzésében felfüggesztette az Eger és Környéke Takarékszövetkezet felperes Magyar Állam alperes ellen indított perének tárgyalását és az Alkotmánybírósághoz fordult a 2014. évi XXXVIII. törvény egyes paragrafusai alaptörvény ellenességének és nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását kérve. A bíróság indítványozta, hogy a testület visszamenőleges hatállyal semmisítse meg a törvényt, illetve annak kifogásolt rendelkezéseit.

A vád- és védőbeszédek hangzottak el, valamint a vádlottak is kifejtették véleményüket az utolsó szó jogán azon a tárgyaláson, amelyen a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az L. D. T vietnami állampolgár I. rendű vádlott és 15 társa ellen kábítószerrel visszaélés bűntette miatt indított büntetőügyben tartott Szegeden.
Ezt követően a tárgyalás zárásakor a tanácselnök bejelentette, hogy a tárgyalás pénteken 9 órától a határozat kihirdetésével folytatódik.

Az I. fokú ítéletről

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt Sz. T. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 3 év 10 hónap börtön és 4 év közügyektől eltiltás lett.
Dr.Makai Lajos tanácsa – nyilvános ülés 
Előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, védekezésre idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés  bűntette
 
Az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék a következő tényállást állapította meg:

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt A. M. német állampolgár ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott büntetését az ítélőtábla 8 év 6 hónapról 7 évre enyhítette, és kimondta: a büntetést fegyház helyett börtönben kell letöltenie.

Image

2018-ban 132.560 polgári és gazdasági ügy érkezett a bíróságokra, amelyből 101.000 tartozott az új Pp. hatálya alá.  Az év második felében (július 1. - december 31.) 57.000 keresetlevelet nyújtottak be az állampolgárok az új Pp. alapján, amely 30%-os növekedést jelent az év első feléhez képest. 

A vádlott (1985) 15 éven keresztül közös háztartásban élt élettársával, akit többször bántalmazott, így kapcsolatuk megromlott, azt megszüntették. A hölgy kezdetben albérlőként, majd 2016 őszétől élettársként élt együtt a sértettel. A vádlott ebbe a helyzetbe nem tudott belenyugodni, és többször felkereste volt élettársát a kapcsolatuk rendezése érdekében, azonban ez erőszakos magatartása miatt nem sikerült. 2017. január 16-án telefonon megfenyegette a sértettet, hogy megöli, ha fenntartja a kapcsolatát volt élettársával. A vádlott 2017.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 22-én V. Gy. vádlott ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 
Az első fokon eljárt Budapest Környéki Törvényszék 2016 októberében V. Gy. vádlottat emberölés bűntette miatt 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. 
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. szeptember 1-jén lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és garázdaság vétsége miatt 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 24 éves büntetlen előéletű nőt, aki 2014.

Távmeghallgatás útján a Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. február 16-án tartott nyilvános ülést annak a 27 éves vádlottnak az ügyében, aki kirabolt egy 81 éves asszonyt Debrecenben, a Petőfi téren.

A másodfokú bíróság a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Debreceni Járásbíróság 2020. október 15-én meghozott ítéletét kisebb módosításokkal helybenhagyta. 

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2022. szeptember 14-én tartott nyilvános ülésén – megváltoztatva a Bonyhádi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, súlyosítva a vádlott büntetését – 6 év 8 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre, 7 év közügyektől eltiltásra, valamint 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte jogerősen azt a harmincas évei vége felé járó férfit, aki ittas állapotban vezetve autóját három éve Kétyen halálra gázolta az út mellett füvet nyíró helyi férfit. A vádlott feltételes szabadságra legkorábban a szabadságvesztés 2/3-ának kitöltését követő napon bocsátható.

Otthonukban bántalmazta a sértetteket, majd egy mobiltelefont tulajdonított el tőlük a vádlott. Amikor távozott a helyszínről, mindkét sértett testét meggyújtotta. Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. január 24-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 58 éves tapolcai férfinak, akivel szemben emberölés előkészületének bűntette miatt folyik büntetőeljárás.