Detailed search

Image

A bírósági közvetítés olyan konfliktuskezelő módszer, amelynek célja, hogy a bíróság előtt lévő vitás ügyben érintett felek mindegyike által elfogadható megállapodással feloldják a jogvitát és a mögötte húzódó konfliktust.

Image

Bizalomépítés a kommunikáció eszközeivel – Idén ez a téma állt a Bíróság és Kommunikáció című konferencia központjában, amelyet 2019-ben már hetedik alkalommal rendezett meg az Országos Bírósági Hivatal (OBH).

A gyorsabb és hatékonyabb bírósági ügyintézés a fő célkitűzése annak a projektnek, amely Európai Uniós támogatással valósul meg. A Közigazgatás- és Közszolgáltatás Operatív Programból (KÖFOP) finanszírozott projektekre vonatkozó eljárásrend szerint, 2018.05.10-én megtörtént a "A bírósági igazgatás további elektronizálása (Digitális Bíróság)" című projekt megvalósítására vonatkozó Támogatási Szerződés aláírása.

A Szekszárdi Törvényszék a 2024. október 2-án tartott tárgyalásán társtettesként, a sértett sanyargatásával, kiszolgáltatott helyzetét kihasználva munkavégzésre, illetve munka jellegű tevékenység végzésére rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indult büntetőügyben hozott nem jogerős ítéletet három vádlott ellen. A többszörös visszaeső I. rendű vádlottat és III. rendű vádlottat emiatt, továbbá információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt - I.

Év
2017
Közlöny
File

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben egy hónapra – 2023. január 30-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását.
 

Volt, hogy napokig csak a disznóknak szánt száraz kenyérből tudott enni az a sértett, akit a gyanúsított kizsákmányolt, megalázott és nehéz fizikai munkára kényszerített. 2025. április 4-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. május 15-én megtartott nyilvános előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki rablás útján kísérelt meg pénzt szerezni és késsel fenyegette a vasúti jegypénztárost. A Törvényszék a vádlottat rablás bűntettében 7 év fogházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság döntése értelmében a férfi köteles kártérítés jogcímén a rabolt pénzt (31 ezer forintot) a MÁV-Start Zrt. részére maradéktalanul megfizetni. 

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2019. május 9-én ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, akik 2018 áprilisában egy Konyár felől Debrecen irányába közlekedő vonaton bicskájával hadonászott és dulakodott a jegyvizsgálóval. 

Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és testi sértés vétségében, ezért őt halmazati büntetésül 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte 3 év próbaidőre felfüggesztve. A vádlott mellé a bíró pártfogó felügyeletet is elrendelt. 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke dr. Tóth Ferencet 2014. május 1-jétől 2020. április 30-ig a Szombathelyi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetőjévé nevezte ki.

Felhívás

A Szegedi Ítélőtábla épületébe olyan személy nem léphet be, akire vagy a vele együtt élő személyre vonatkozóan hatósági karantént rendeltek el.

A Szegedi Ítélőtábla épületébe a kapcsolat megszakítását (megszűnését) követő 14 napig olyan személy nem léphet be, aki szoros kapcsolatban állt valószínűsítetten vagy megerősítetten koronavírussal (COVID-19 vírussal) fertőzött személlyel. E tekintetben szoros kapcsolatban álló személynek minősül különösen az, aki a valószínűsített vagy a megerősített COVID-19 fertőzöttel

  • egy háztartásban él;
  • személyes kapcsolatba került (2 méteren belüli távolság és 15 percnél hosszabb idő);
  • zárt légtérben tartózkodott (2 méteren belüli távolság és 15 percnél hosszabb idő. Pl. munkahelyen egymás közelében, iskolában egy osztályteremben, kórházi beteglátogatás során);
  • közvetlen fizikai kapcsolatba került (pl. kézfogás útján);
  • fertőzött beteg váladékával érintkezett védőeszköz alkalmazása nélkül (pl. ráköhögtek vagy szabad kézzel ért használt papírzsebkendőhöz);
  • a repülőúton bármilyen irányban 2 ülésnyi távolságban ült,
  • egy repülőúton utazott, és a tünetek súlyossága vagy a COVID-19 beteg mozgása indokolja, hogy a repülőgép nagyobb területére vagy akár egészére kiterjeszthető a kontaktuskutatás.

Felhívom a figyelmet, hogy aki a fenti előírások figyelmen kívül hagyásával belép a Szegedi Ítélőtábla épületébe, úgy azzal a személlyel szemben a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 239. §-a alapján fertőző betegség elleni védekezés elmulasztása szabálysértése, vagy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 361. § alapján járványügyi szabályszegés vétsége miatt a Szegedi Ítélőtábla eljárást kezdeményez, továbbá a szabálysértő magatartással okozott esetleges károkért a polgári jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik.

Koronavírus fertőzöttséggel kapcsolatos valótlan bejelentés esetén a Szegedi  Ítélőtábla a bejelentővel szemben – a bejelentés tartalmától függően – feljelentést tesz a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 175. §-a alapján valótlan bejelentés szabálysértése miatt, vagy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 337. § alapján rémhírterjesztés bűntette, vagy a 338. § alapján közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt.


Általános tájékoztató

A Szegedi Ítélőtábla épületének használatára és az épületben tartózkodásra vonatkozó rendelkezéseket  a Szegedi Ítélőtábla épületében tartózkodás szabályairól, valamint a helyiségek és berendezések használatáról szóló szabályzat tartalmazza.

A szabályzat csatolmányként Pdf formátumban lentebb érhető el.


Az akadálymentesítéssel kapcsolatos tájékoztató

A Szegedi Ítélőtábla épülete akadálymentesen a Dugonics utcára nyíló udvari kapun keresztül közelíthető meg. Az épület utcafronti falán a mozgásszervi fogyatékkal élők és kísérőik számára egy videótelefon áll rendelkezésre, amelyen keresztül hívható a porta. A hívókészüléket tájékoztató tábla jelzi. A portaszolgálat a hívást követően nyitja fel az udvari sorompót, illetve nyitja ki az udvari bejárati ajtót. A bejárati ajtó az ítélőtábla lépcsőházába vezet, ahol lift áll rendelkezésre az ügyfélszolgálati irodák, illetve a tárgyalótermek akadálytalan megközelítésére.

Az épület elhagyásához a mozgásszervi fogyatékkal élők és kísérőik számára ugyanezen az útvonalon a szintén a portaszolgálat nyújt segítséget, amelyet személyesen lehet kérni.

Hatályos: 2022. november 1. napjától

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2024. október 14-én és 15-én a Nyíregyházi Törvényszék Toldi utca 1. szám alatti épületében dolgozók számára - áramszünet miatt - rendkívüli munkaszüneti nap lesz. A fentiek miatt ezeken a napokon az épületben a személyes ügyfélfogadás szünetel. AZ ügyfelek beadványaikat postai vagy elektronikus úton, illetve papír alapon a bírósági épület előterében található gyűjtőládába helyezve juttathatják el a bírósághoz. 

A Nyíregyházi Járásbíróság Szabálysértési Csoportja által a gyorsított eljárások ellátása a fenti napokon a Nyíregyházi Törvényszék, Bocskai utca 2. számú épületében történik.

Nyíregyháza, 2024. október 8. 

Image

A veszélyhelyzettel összefüggésben felértékelődött a bíróságokon az elektronikus ügyintézés. Az online ügyintézési lehetőségekről készült kisfilm abban kíván segítséget nyújtani az ügyfeleknek, hogy milyen bírósági szolgáltatások érhetőek el online, milyen ügyeket lehet ilyen formában kezdeményezni és milyen alapfeltételek szükségesek azok eléréséhez.

Image

Dr. Benkő Imola, az Országos Bírósági Hivatal Jogi Főosztályának főosztályvezetője a Hír TV március 10-ei Magyarország élőben című műsorában a bíróságok jelenlegi, eltérő eljárásjogi szabályok szerinti működéséről beszélt.

Az Alaptörvény – és számos nemzetközi egyezmény – biztosítja, hogy Magyarországon mindenkinek joga van az igazságszolgáltatásra. A jogállam alapvető követelménye, hogy a törvények garantálják a jogszabályokban biztosított jogok bírói úton történő érvényesíthetőségét.