Detailed search

Mailáth György Tudományos Pályázat

Pályázati kiírás 2024

Dr. Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke dr. Trombitás Gábort 2015. július 1-től 6 évre kinevezte a Marcali Járásbíróság elnökévé. 
 

A Szolnoki Törvényszéken 2021. június 1-én, 8-án, 15-én, 22-én, 29-én és július 6-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával, iratismertetéssel és szakértő meghallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki.

E tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018. január 1-jén vagy azt követően érkezett elektronikus úton a kézbesítési rendszerbe, illetőleg azokban a közigazgatási ügyekben, melyekben a bírósági eljárást megindító iratot 2018. január 1-jén, vagy azt követően elektronikus úton a közigazgatási szervhez előterjesztették.

Soros elnök váltás az OBT-ben - 2014. március 11.

Az Országos Bírói Tanács márciusi ülésén döntött a bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepe alkalmából adományozható 2014. évi állami kitüntetésekről, továbbá a Juhász Andor díjban, a címadományozásban, „A Magyar Igazságszolgáltatásért – Pro Iustitia Hungarorum”plakett adományozásban, valamint a Bírósági Szolgálatért Oklevél  elismerésben részesülő személyekről.

A Pécsi Járásbíróság 2019. március 14-én elrendelte egy csányoszrói férfi letartóztatását három rendbeli lopás bűntettének – melyből egy rendbeli kísérlet – és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével megvalósított lopás bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Benkő Orsolya (2022): Összecsiszolt tartalom – a „keresztény értékrend szerinti nevelés” értelmezési kerete. Magyar Jog, 69. évf. 4. sz. 212 – 222.

Horváth Imre László (2021): Adatvédelem kontra információbiztonság, avagy összehasonlítás az adatvédelem egyik fejezetéből. Infokommunikáció és jog, 2. (77.) sz.  3 – 7.

A vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetésének vétsége és más bűncselekmény miatt C. Y. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla 2025. június 18-án helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék azon döntését, mellyel hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárásra kötelezte a Pesti Központi Kerületi Bíróságot. Az ítélőtábla fenntartotta a vádlott - Budapest közigazgatási területére elrendelt - bűnügyi felügyeletét a megismételt eljárásra utasított bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig.

FELHASZNÁLÓI TÁJÉKOZTATÓ

 Az adatbázis az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kiadott szabályozókról szóló 10/2016. (X. 26.) OBH utasítás szerinti felépítésben tartalmazza:

Az elmúlt héten tizenhárom ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

A Fővárosi Törvényszék az I. rendű vádlottat felbujtóként előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A II. rendű vádlottal szemben előre kitervelten elkövetett emberölés miatt 14 év fegyházbüntetést és 8 év közügyektől eltiltást szabott ki a bíróság.

Image

Március elsején, este 22 óra 4 perckor a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz beérkezett az első elektronikus kérelem egy kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti ügyében, amelynek elbírálása március 1-től kerül át a gyámhatóságtól a bíróságokhoz.

Nem különös kegyetlenséggel, hanem erős felindulásban elkövetett emberölésben és közveszély okozása bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék N. Józsefet, aki 2013. nyarán meggyilkolt egy idős férfit Mikepércs-Szőlőskertben, majd rágyújtotta a házat. N. Józsefet a bíróság ezért 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint kötelezte a 2,6 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott a büntetés letöltésének 2/3 része után szabadulhat feltételesen.
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 92 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Image

2019. május 15-től a Budapest Környéki Törvényszék illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok nyomozási bírói munkáját összevonva a Budakörnyéki Járásbíróság -  4 bíróból álló - nyomozási bírói csoportja látja el.

A jogalkotó az eljárások gyorsítása érdekében – 2008-től kezdődően folyamatosan – egyes bíró-sági eljárásokban és meghatározott felek és képviselőik részére választhatóvá, illetve kötelező-vé tette az elektronikus kapcsolattartást. Ez azt jelenti, hogy a felek – a jogszabályi keretek kö-zött – a papír alapú beadványok mellőzésével, elektronikus úton is tarthatják/kötelesek tartani a kapcsolatot a bíróságokkal.

A Szolnoki Törvényszéken májusban két tárgyalási napon, 2018. május 10-én és 17-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság mindkét napra egész napos tárgyalást tűzött ki. 
 
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a hivatkozott törvényhelyek és a Be. 376. § (1) bekezdése, a Be. 375. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyzete és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
 
 
1. Elsőfokú ítélet:
 
Pályázási határidő

Pályázat a Kúria elnökhelyettesi

(96. számú) álláshelyének betöltésére

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

BÜNTETŐJOG

Czine Ágnes (2023): Néhány gondolat az áldozat, a sértett és a passzív alany fogalmi összefüggéseiről. Magyar Jog, 70. évf., 3. sz., 144-148.

Mezei Kitti (2023): A pénzmosás egyes esetei a bírói gyakorlat tükrében, különös tekintettel a saját és a gondatlan pénzmosásra. Kúriai Döntések, 71. évf., 3.sz., 523-530.