Fővárosi Törvényszék 2014. május hó 13. napján kelt 41(I.)B.2158/2013/29. számú határozata.

 

 

Az elsőfokú bíróság B. B. vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk.160.§ (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés f) pontja szerint minősülő felbujtóként, több ember sérelmére elkövetett, szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntettben, 2 rb. a Btk.282.§ (1) bekezdés b) pontjába ütköző és a (3) bekezdés a) és b) pontja szerint minősülő bűnpártolás bűntettével megvalósított háborús bűntettben, a Btk.325.§ (2) bekezdés a) pontjába ütköző lőszerrel visszaélés bűntettében, valamint a Btk.333.§-ába ütköző a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettében, ezért – halmazati büntetésül – öt évi és hat hónapi börtönbüntetésre és tíz évi közügyektől eltiltásra ítélte.

 

 

B. B. katonai akadémiát és politikai főiskolát végzett, honvéd őrnagy rendfokozattal rendelkezett, jelenleg nyugdíjas, özvegy családi állapotú. Az 1921-ben született vádlott oxigén hiányos szívbetegségben szenved, kardiológiai gondozása élete hátralévő részében folyamatosan indokolt.

 

 

I. vádpont

A vádlott 1949. évtől számos vezető pozícióban tagja volt a legszűkebb pártvezetésnek, így Magyarország sorsát meghatározó legfontosabb döntések meghozatalában részt vett.

Az MSZMP Ideiglenes Központi Vezetősége szervezet – melynek tagja volt –szerint az „ellenforradalmi” nyomás megnövekedett, még elszántabban és határozottabban szállnak szemben a központosított hatalmukkal, ezért megállapodtak abban, hogy az „ellenforradalmár” munkástanácsokkal szemben karhatalmi, rendőrségi erővel lépnek fel. Ennek érdekében az 1956. december 4. napján összeült Katonai Tanács többek között arról is döntött, hogy „Gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük.”, tehát a karhatalmat kifejezetten azzal a céllal hozták létre, hogy a forradalom és szabadságharc leverése utána szovjet fegyveres erők támogatásával, részben rendfenntartó, részben a megtorlásban közreműködő és a polgári lakosság ellen fellépő fegyveres csoport legyen. 

 

1956. december 6. napján Budapesten a Nyugati pályaudvarnál az ún. „vörös-zászlós” tüntetések során a szovjet páncélozott járművek az ellentüntetőkkel történt összetűzés során fegyvert használtak, melynek következtében 3 ember életét vesztette. Kétséget kizáró módon azonban nem lehet megállapítani, hogy a fegyverhasználat és az emberölések a vádlott és társai akaratának, illetve utasításának megfelelően történt.

 

Ugyanakkor 1956. december 8-án Salgótarjánban a Nógrád Megyei Rendőr- főkapitányság épülete előtt összegyűlt civil lakosságra a vádlott és társai utasítására nyitottak tüzet a karhatalmista és szovjet katonai erők, melynek következtében 46 ember vesztette életét.

A vádlott később, mint belügyminiszter a felelősségre vonásról azért nem intézkedett, mert a polgári lakosságra leadott sortűzzel elkövetett emberölésekre a szűkebb pártvezetéssel ő adott utasítást és a belügy feladatának érezte az „ellenforradalom” végleges felszámolását.

 

1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai személyválogatás nélkül a nyílt utcán súlyosan bántalmaztak embereket, továbbá házkutatást tartottak értelmiségi személyeknél, melynek során 3 fő tudományos munkatársat előállítottak és a helyi rendőrőrsön brutálisan összevertek, kínoztak. A vádlott erről az esetről hivatalos tudomást szerzett, azonban a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekmény ellenére a formális felelősségre vonáson kívül belügyminiszterként megállapította, hogy az esemény további kivizsgálást nem igényel és irattárba rendelte helyezni a vonatkozó anyagot. Arra kétséget kizáró módon nem lehet következtetni, hogy a martonvásári eset a vádlott akaratának és utasításának megfelelően történt, azonban hivatalos személyként utólagosan megakadályozhatta volna az érdemi, büntetőjogi felelősségre vonást.

 

II. vádpont

A vádlott engedély nélkül 11 darab 36/50,7 kaliberű sörétes vadásztöltényt tartott az otthonában, ami lőszerrel visszaélés bűntette.

 

III. vádpont

A vádlott a Duna Televíziónak 2010. augusztus hó 3. napján adott – 2010. augusztus hó 4. napján „Közműsor” adásába kerülő – interjúban a kommunista rendszer által elkövetett bűnöket nyilvánosan tagadta, illetve azokat jelentéktelen színben tüntette fel. 

 

 

Az ügyész anyagi és eljárási szabálysértés miatt, súlyosabb jogi minősítés megállapítása, valamint súlyosabb büntetés – életfogytig tartó fegyházbüntetés –kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. A vádlott és védője elsődlegesen bűncselekmény hiányában, másodsorban bizonyítottság hiányában történő felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.

 

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt a Be. 348. § (1) bekezdése alapján teljes terjedelmében felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat a tárgyalás keretében betartotta. A másodfokú bíróság nem értett egyet a vádlott védőjének azon okfejtésével, hogy az elsőfokú tárgyaláson eljáró tanács elnökétől, aki katonai bíró az ügy elfogulatlan megítélése nem volt elvárható, illetve, hogy működése nem keltette a pártatlan ítélkezés látszatát. 

 

Vitathatatlan, hogy az elsőfokú tárgyaláson eljáró tanács elnöke katonai bíró volt, aki jelen esetben nem katonai büntetőeljárásban, hanem a büntetőeljárási törvény általános szabályai szerint járt el és hozott ügydöntő határozatot. A büntetőeljárási törvény rendelkezései azonban lehetővé teszik, hogy a katonai bíró nem katonai ügyekben is eljárjon. A Be. 471. § (3) bekezdésének kifejezett rendelkezése szerint a katonai bíró a nem katonai büntetőeljárásra tartozó ügyekben is eljárhat. Ezért a másodfokú bíróság nem értett egyet a védő azon álláspontjával, hogy az ügyben kizárt bíró vett részt.

 

Az elsőfokú bíróság tehát a büntetőeljárási törvény maradéktalan betartásával járt el a tárgyalása során és perrendszerűen folytatta le a bizonyítási eljárást. A másodfokú bíróság egyetértett azonban a vádlott védőjének azon álláspontjával, mely szerint az elsőfokú ítélet nem alkalmas az érdemi felülbírálatra.  

 

A másodfokú bíróság nem értett egyet a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség nyilvános ülésen jelenlévő képviselőjének azon álláspontjával, mely szerint a történelmi távlatokra figyelemmel – mivel közel hat évtizeddel ezelőtt elkövetett háborús bűncselekmény is a vád tárgyát képezi – a jelen ügy speciális megítélést igényel. a történelmi felelősség és a büntetőjogi felelősség megállapítása között lényeges, érdemi különbségek vannak, azok egymásnak nem feleltethetőek meg. A történelmi felelősség kimondása a történelemtudomány területére tartozik, ahol e tudomány szabályai szabnak keretet a kutatáshoz, és a történelmi tények, vagy éppen személyek értékeléséhez. Ezzel szemben a büntetőjogi felelősség megállapítása egy formalizált eljárás, a büntetőeljárás keretében történik, ahol egy múltban megtörtént cselekmény és annak környezete, a történeti tényállás, és valamely büntetőjogi norma, a törvényi tényállás kerül összevetésre, valamint megtörténik ezek egymásnak való megfeleltetése. E tevékenység során a terhelt büntetőjogi felelősségről döntő bíróság lehetőségeinek a büntetőeljárás jog kógens normái szabnak keretet. 

 

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú büntető tanács ügyfelderítési kötelezettségének nem tett eleget, tényből további tényre helytelenül következtetett és indokolási kötelezettségét sem teljesítette teljes körűen az alábbiak szerint. 

 

Az elsőfokú bíróság ugyanis nem adott meggyőző magyarázatot arra az ellentmondásra sem, hogy a salgótarjáni sortűz leadásáért miért látja megállapíthatónak B. B. vádlott büntetőjogi felelősségét, míg a Nyugati téri sortűzzel kapcsolatban elvetette azt az ügyészi álláspontot, hogy az ott leadott sortűzért a vádlott szintén felelőssé tehető. A fegyvertelen tömeggel szembeni fellépés ugyanis mind a két esetben hasonlóan történt. A szovjet alakulatok tagjai kezdtek el a fegyvertelen tömegre lőni, amelybe bekapcsolódtak a jelenlévő magyar karhatalmi egységek is. Önmagában tehát az a tény, hogy a Nyugati téri sortűzzel összefüggésben az alapügyben megvádolt személy felelősségét a bíróság nem állapította meg háborús bűntettben, nem feltétlen nyújt alapot arra, hogy az a felbujtó is büntetlen maradjon, aki az ismeretlenül maradt és eljárás alá nem vont, de háborús bűntettet elkövető személyek vonatkozásában felbujtói magatartást tanúsított.

 

A másodfokú bíróság nem értett egyet dr. K. Frigyes igazságügyi szaktanácsadó jelen eljárásban történő bevonásával, és a véleményének bizonyítékként való felhasználásával, szükséges olyan szaktanácsadó, vagy történész szakértő kirendelése, aki az ügyben teljes mértékben tényszerű szakvéleményt adhat. 

 

A másodfokú bíróság egyetértett továbbá azzal a védői állásponttal is, hogy az elsőfokú ítélet I. tényállási pontban megállapított tényállása abban a részben is megalapozatlan, amelyet az elsőfokú bíróság a martonvásári eseményekkel összefüggésben állapított meg. Az elsőfokú bíróság e körben szintén közvetett bizonyítékokat értékelt. Ugyanakkor nem foglalkozott azzal a védelmi érveléssel, mely szerint nem feltétlenül a vádlott akarata szerint került a vádban megjelölt ügy irattárba helyezésre, amellyel a vádlott hivatalos személyként, utólagosan akadályozta meg, hogy a súlyos bántalmazást elkövető személyek büntetőjogi felelőssége megállapításra kerüljön. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatban egy dokumentumot értékelt, amelyre az a feljegyzés került, hogy miniszter elvtárs már látta, további eljárást nem igényel, irattárba. Az irattárba helyezés körülményei ugyanakkor nem kerültek tisztázásra, miként az sem, hogy a feljegyzést ki vezette rá a dokumentumra. Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásában azt is megállapította, hogy a bántalmazott K. Á. sérülése milyen gyógytartamú volt, azonban erre vonatkozóan szakértőt nem rendelt ki, megállapításai a már elhunyt sértettek leszármazottjainak információin alapszik. A sérülések gyógytartamának megállapítása azonban olyan szakkérdés, amelynek megállapítása során nem mellőzhető orvosszakértő kirendelése. A II. tényállással kapcsolatban az elsőfokú bíróság a házkutatás végrehajtásáról készült jegyzőkönyvet, továbbá a megtalált lőszerek vizsgálatáról készült szakértői véleményt értékelte. A bíróság ugyanakkor meg sem kísérelte ellenőrizni a terhelt védekezését, hogy tudhatott-e a lakásán megtalált lőszerekről. A vádlott fiát tanúként nem hallgatta ki. Az elsőfokú bíróság tehát tényből tényre helytelenül következetett, ítélete e tekintetben is felderítetlensége miatt megalapozatlan.

 

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az előzőekben írtak miatt az elsőfokú bíróság ítélete a Be. 351. § (2) bekezdés a/, és d/ pontjaiban meghatározott okok miatt oly mértékben megalapozatlan, hogy érdemi felülbírálatra nem alkalmas. Irányadó tényállás nélkül azzal kapcsolatban sem lehetett állást foglalni, hogy a vádlott terhére rótt cselekmények a Genfi Egyezmény hatálya alá tartoznak-e, az I. tényállási pontban írt magatartása el nem évülő háborús bűntettnek, vagy el nem évülő emberiesség elleni bűntettnek minősül-e, az kimeríti-e valamelyik nemzetközi jog által is szankcionált bűncselekmény törvényi tényállási elemeit. 

 

 

A megismételt eljárásban, meg kell állapítani az iratokhoz csatolt dokumentumok keletkezésének körülményeit. Ennek érdekében történész, vagy levéltári szakértő igénybevétele szükséges. 

 

Meg kell állapítani a martonvásári eseménnyel kapcsolatos dokumentum irattárba helyezésének körülményeit, és azt, hogy a feljegyzést ki vezette rá a dokumentumra. 

 

Történész szakértőt kell kirendelni annak megválaszolása érdekében, hogy a karhatalom milyen szervezeti keretek között működött, beleértve létrehozásának körülményeit is, az ténylegesen kinek az irányítása alatt állt, hogyan jutottak el a politikai vezetés utasításai a karhatalmi egységekhez. Szükséges annak megválaszolása, hogy a karhatalmi egységek a megszálló szovjet katonai erők mellett működtek-e, vagy pedig azok önállóan magyar irányítás alatt a szovjet katonai parancsnokságtól függetlenül fejtették-e ki tevékenységüket. Szükséges e körben annak megválaszolása is, hogy a szovjet katonai parancsnokok adhattak-e közvetlenül parancsot ezeknek az egységeknek, illetve az egységek parancsnokainak. Igazságügyi orvosszakértő kirendelése szükséges az I. tényállásban írt – martonvásári cselekménnyel kapcsolatban keletkezett - sérülés gyógytartamának megállapítása érdekében.

 

Meg kell kísérelni a védői indítványban megjelölt tanúk, köztük L.K. tanúkénti kihallgatását a salgótarjáni sortűzzel kapcsolatban, illetve azzal összefüggésben, hogy tudott-e arról, hogy az MSZMP vezetősége megtorló fegyverhasználatra adott utasítást a karhatalmi egységeknek a fegyvertelen tömeggel szemben.

 

Ellenőrizni kell B. Béla védekezését, miszerint a nála talált lőszerek nem az ő tulajdonát képezték, illetve, hogy arról tudomása sem volt. Ennek során meg kell kísérelni fia tanúkénti kihallgatását. 

 

A másodfokú bíróság figyelemmel volt az irányadó bírói gyakorlatra is, amikor a vádlottal szemben – a korábban nevesített bűncselekmények vonatkozásában - nem felmentő rendelkezést hozott, hanem az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. A terhelt felmentésére ugyanis akkor van törvényes lehetőség, ha további bizonyítékok beszerzésére nincs mód. A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban az előzőekben megjelölt hiányosságok pótlása a megismételt eljárás során lehetséges. A további bizonyítási eljárás után lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy állást tudjon foglalni abban a tekintetben, hogy a rendelkezésre álló közvetett bizonyítékok kétséget kizáróan bizonyítják-e a vádlott terhére rótt háborús, illetve közbiztonság elleni bűncselekmény elkövetését, vagy megállapítja, hogy a beszerzett bizonyítékokon túl további bizonyítékok beszerzésére nincs mód és ezért sikertelen a vádlott büntetőjogi felelősségének bizonyítása. 

 

A megismételt eljárás során felvett bizonyítási eljárás lefolytatása után kerülhet az elsőfokú bíróság tehát abba a helyzetbe, hogy megalapozott tényállást állapítson meg, és vonjon le jogi következtetést a vádlott büntetőjogi felelőssége kérdésében.

 

A másodfokú bíróság a védő bizonyítási indítványait azért utasította el, mert a ténybíróság az elsőfokú bíróság, és a felveendő bizonyítás meghaladja a fellebbviteli bíróság eljárási kereteit.

 

A másodfokú bíróság a Be. 378. § (2) bekezdése alapján úgy rendelkezett, hogy a megismételt eljárást a Fővárosi Törvényszék másik tanácsának kell lefolytatnia.

 

 

Budapest, 2015. június 1.

 

 

A Fővárosi Ítélőtábla Sajtóosztálya