A Pécsi Járásbíróság a 2024. február 27-én megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével F. A. J. vádlottat két rendbeli közúti veszélyeztetés bűntette és egy rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt halmazati büntetésül egy év börtönre – melynek végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette – és egy év hat hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte. A közúti járművezetéstől eltiltásba beszámítani rendelte a 2023. május 19. óta eltelt időt.
Detailed search
Az Esztergomi Járásbíróság közokirat-hamisítás bűntette és hamis vád vétsége miatt indult ügyben büntetővégzésében 350.000 forint pénzbüntetést szabott ki azzal a nővel szemben, aki egy volt barátnője nála maradt lakcímkártyájával igazolta magát a rendőrök előtt. A vádlott tárgyalás tartását kérte, mely alapján a bíróság előkészítő ülést tűzött ki 2024. május 21. napjára. A nő a tárgyalás tartási kérelmét visszavonta, ezért a büntetővégzés jogerőre emelkedett.
Több százezer doboz illegális cigarettát és más dohányterméket állított elő és szállítmányozott egy 14 fős, nagyobbrészt ukrán elkövetőkből álló csoport. Ellenük különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága indított eljárást. 2024. május 9-én a Budakörnyéki Járásbíróság két nyomozási bírája az ügy 9 terheltjét tartóztatta le, a további terheltek letartóztatási ülése 2024.05.10-én várható.
A Tatabányai Járásbíróság a különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt folyamatban lévő ügyben tartott ülésen 3 hónappal meghosszabbította a letartóztatását annak a bolgár állampolgárságú férfinek, aki Magyarországon átutazva nagy mennyiségű kábítószert tartott magánál.
A letartóztatás elrendelésére 2023. november 11-én került sor. A letartóztatás fenntartása a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés végleges.
A Kőszegi Járásbíróság az I. rendű vádlottat 6 rendbeli csalás bűntette miatt - mint többszörös visszaesőt - 3 év fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A II. rendű és III. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett pénzmosás bűntette miatt 1 év 2 hónap, illetve 1 év - mindkettőjük esetében végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte és elrendelte pártfogó felügyeletüket. Egyetemlegesen kötelezte a vádlottakat a magánfelek részére kártérítés megfizetésére.
A Tatabányai Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet. A bíróság az ukrán állampolgárságú vádlottat 1 év 4 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, így az nem jogerős.
Az Esztergomi Járásbíróság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben 1-1 hónapra elrendelte a letartóztatását annak a két férfinek, akik Esztergomban és Dorogon értékesítették a kábítószert. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, mivel a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.
Kisebb munkagépeket és más tárgyakat vitt magával a sértettek ingatlanjairól a terhelt. Néhány eltulajdonított tételt értékesített, de több esetben az elkövetések közelében tette le az eszközöket. 2024. január 30-án a Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta a férfit, aki ellen kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Dabasi Rendőrkapitányság indított eljárást.
A Tatabányai Járásbíróság a 2024. augusztus 14. napján tartott ülésen, szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 3 hónappal meghosszabbította a tatabányai gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás elrendelése a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, a gyanúsított védője nem volt jelen.
Állami egészségügyi ellátásban, soron kívül végzett operációkat páciensein a terhelt. Ezért cserébe jogellenesen kért tőlük nagyobb összeget. 2024. november 6-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a terheltet, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indított eljárást.
Az Ajkai Járásbíróság egy év hat hónap – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte, továbbá két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől azt az 55 éves ajkai férfit, akivel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt volt folyamatban büntetőeljárás. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült, közel 520.000 forint összegű bűnügyi költség megfizetésére.
A gyanúsított eltulajdonított egy tehergépkocsit, aminek leszerelte a hatósági jelzéseit. A rendszámtáblákat és egy céges tankolókártyát felhasználva több mint 400 liter üzemanyagot próbált tankolni a férfi. Jelentős értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Nagykőrösi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. április 25-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.
Volt, hogy napokig csak a disznóknak szánt száraz kenyérből tudott enni az a sértett, akit a gyanúsított kizsákmányolt, megalázott és nehéz fizikai munkára kényszerített. 2025. április 4-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.
Zala megyében folytatta országjáró körútját az Országos Bírósági Hivatal elnöke. A Beszédfelismerő Program hazájában a megye négy járásbíróságát és a Zalaegerszegi Törvényszéket keresték fel a bírósági hivatal vezetői. A fórumokon itt is a digitális fejlesztések, a javadalmazási rendszer és az új Pp. hétköznapjai voltak a legfőbb témák.