Detailed search

Image

A nemzetközi verseny zsűrije a magyar fogalmazók írásbeli feladatát ítélte a legjobbnak, ezért a dolgozatukat megjelentették az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) által kiadott folyóiratban.

Az Országos Bírói Tanács meghívására 2013. április 28-án Magyarországra érkezett az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózatának (ENCJ) delegációja. A delegáció tagjai Paul Gilligan, az ENCJ elnöke, Horatius Dumbrava, az ENCJ Végrehajtó Bizottságának tagja és Monique van der Goes, az ENCJ Iroda vezetője voltak. 

Év
2011
Közlöny
File
A Szegedi Járásbíróságon a mai és tegnapi napon összesen 11 ügyben tartottak gyorsított bírósági tárgyalást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt. A bíróság valamennyi ügyben büntetőjogi felelősséget megállapító határozatot hozott, és a vádlottakat 5 esetben egy évi, 6 esetben kettő évi Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A bíróság ítéleteit a vádlottak és védőik tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek.
 

A Szegedi Járásbíróság jogerősen bűnösnek mondtak ki P. O. görög állampolgár vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és közúti veszélyeztetés bűntettében, ezért őt a bíróság halmazati büntetésül kettő év végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, öt év Magyarország területéről történő kiutasításra és kettő év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

2023. 06. 08.

A növekedő ügyforgalom ellenére a Fővárosi Ítélőtáblán kiemelkedően jók az időszerűségi mutatók – emelte ki dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 2023. június 8-án tartott sajtótájékoztatón, amelyet dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnökével közösen tartott. Az ítélőtábla bírái nem csak időszerű, de egyúttal magas szakmai színvonalú ítélkezési tevékenységet folytatnak, melyet a 2022. évi és a 2023. I. negyedévi statisztikai adatok is alátámasztanak. A Fővárosi Ítélőtábla elnöke bejelentette: a Fővárosi Ítélőtábla idén ünnepli újraalakulásának 20. évfordulóját, mely alkalomból 2023. szeptember 29-én nagyszabású programot szervez.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a jelentős időmúlásra tekintettel / 13 év telt el a cselekmény elkövetése és elbírálása között / enyhítette a fellebbezéssel érintett vádlottak elsőfokú ítéletét. I.r. vádlottat 2 év próbaidőre felfüggesztett 1 év börtönbüntetésre ítélte. A vádlott pénzbüntetését 200.000.- Ft-ra csökkentette. Az ügyvédi foglalkozástól eltiltás és a közügyektől eltiltás büntetést mellőzte. III.r.

Image

2021. március 6. napján kihirdetésre került a veszélyhelyzet során érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedések újbóli bevezetéséről szóló 112/2021. (III. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Veir. II.), amely a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelettel bevezetett ideiglenes védelmi intézkedések bíróságokra vonatkozó szabályait tartalmazza.

A Pécsi Járásbíróság 2018. december 15-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását fegyveresen elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt egy hónapra.

Image

Az OBH Wagner Gyula Terv 2018. pályázatán, valamint a Jablonszky Ferenc Program 7. pályázatán elnyert támogatási forrásból számos a BKT illetékességi körébe tartozó járásbíróságon valósult meg épületfejlesztés. Az OBH-tól kapott anyagi támogatás mellett a Budapest Környéki Törvényszék saját anyagi keretből is biztosított forrást az energetikai korszerűsítésre. A Monori Járásbíróságon kazánok kerültek beszerelésre.

2024. 04. 24.

Az ügyészség fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott tanácsülésen meghozott ítéletével a 2022. július 5. napján kelt elsőfokú ítélet negyedrendű vádlottra vonatkozó részét megváltoztatta. Így a bíróság jogerősen O. J. fiatalkorú elsőrendű vádlottat, halmazati büntetésül, kétrendbeli társtettesként elkövetett közveszélyokozás bűntette és rongálás bűntette miatt egy év nyolc hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – fiatalkorúak fogházára, D. L. fiatalkorú másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett közveszélyokozás bűntette miatt nyolc hónap – végrehajtásában kettő év próbaidőre felfüggesztett – fiatalkorúak fogházára, L. V. T. fiatalkorú harmadrendű vádlottat társtettesként elkövetett közveszélyokozás bűntette miatt egy év – végrehajtásában kettő év próbaidőre felfüggesztett – fiatalkorúak fogházára, és O. D. V. felnőttkorú negyedrendű vádlottat – mint visszaesőt – társtettesként elkövetett közveszélyokozás bűntette miatt kettő év börtönre és három év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a negyedrendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A visszaélés-bejelentő rendszer működtetője:

Az Országos Bírósági Hivatal, továbbá az ítélőtábla és a törvényszék elnöke a belső visszaélés-bejelentések fogadására és intézésére belső visszaélés-bejelentési rendszert köteles létrehozni. A törvényszék a belső visszaélés-bejelentési rendszerét az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok tekintetében is működteti.

A belső visszaélés-bejelentési rendszert pártatlan személy vagy szervezeti egység működtetheti.

 

Pályázási határidő

Pályázat az európai jogi szaktanácsadók közigazgatási ügyszakos koordinátor-helyettesi tisztségének betöltésére

A tisztség betöltésére azok a határozatlan időre kinevezett bírák pályázhatnak, akik az európai uniós jog területén magas szintű elméleti és gyakorlati ismeretekkel, valamint az Európai Unió hivatalos nyelveinek valamelyikéből (kivéve a magyar nyelv) legalább középfokú, államilag elismert komplex (korábban C típusú) nyelvvizsgával és megfelelő nyelvtudással rendelkeznek.

Pályázási határidő

Pályázat az európai jogi szaktanácsadók polgári-gazdasági ügyszakos koordinátor-helyettesi tisztségének betöltésére

A tisztség betöltésére azok a határozatlan időre kinevezett bírák pályázhatnak, akik az európai uniós jog területén magas szintű elméleti és gyakorlati ismeretekkel, valamint az Európai Unió hivatalos nyelveinek valamelyikéből (kivéve a magyar nyelv) legalább középfokú, államilag elismert komplex (korábban C típusú) nyelvvizsgával és megfelelő nyelvtudással rendelkeznek.

„Az emlékezés a lélek szükséglete, az egyén, társadalom és állam éltető ereje. Amint ideálok nélkül nincs az életnek értelme, éppúgy emlékek hiányában elveszti az élet hangulatát, értékét és azt a folytonosságot, mely erőt kölcsönöz a küzdőnek, reményt ébreszt a csüggedőben és lendülettel tölti el az élni akarót." (Angyal Pál)

A Szolnoki Törvényszéken 2021. június 1-én, 8-án, 15-én, 22-én, 29-én és július 6-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával, iratismertetéssel és szakértő meghallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a lopás bűntette miatt indult bűnügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. április 19. napjáig.
 
A Győri Törvényszék a győrszentiváni színesfém kereskedők ügyében a IV. rendű vádlott előzetes letartóztatását megszüntette és elrendelte a vádlott szabadlábra helyezését.
 
A Győri Ítélőtábla a Győri Törvényszék büntetőeljárás megszüntetéséről rendelkező végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására utasította.
 
Az ítélőtábla hatályon kívül helyező és az eljárás folytatására utasító végzésében rámutatott arra, hogy az eljáró bíróság jogszabály téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy a vádirat kellékhiányossága pótlásának elmaradása ok lehet a büntetőeljárás megszüntetésére.