Detailed search

1. A bírói állások meghirdetése

1.1. Az üres bírói álláshelyek pályázat útján tölthetők be. A pályázatot a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvényben (Bjt.) meghatározott eseteket kivéve az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke írja ki.

1.2. A pályázati felhívások a Bírósági Közlönyben és a központi bírósági honlapon jelennek meg.

 

Image

„Érdekek és értékek az Európai Unióban” címmel kezdődött 3 napos képzés és előadói kompetenciafejlesztés az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat (EJSZH) szaktanácsadó titkároknak, bíróvá kinevezett volt szaktanácsadó titkároknak, valamint az EJTN Themis versenyek resztvevőinek a Magyar Igazságügyi Akadémián (MIA).

Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

Enyhítette a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 2 év börtön lett, melynek végrehajtását a bíróság 5 év próbaidőre felfüggesztette.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás és pénzmosás bűntette miatt az I., II. és a III. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben az első fokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú ítélet megváltoztatására azonban csupán a bűncselekmények minősítése, az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításának korrigálása, az I. rendű vádlottat érintő zár alá vétel feloldása és az eljárás során felmerült, a vádlottakat terhelő bűnügyi költségek összegének helyesbítése miatt volt szükség.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki egy családi vita során konyhakéssel hátba szúrta testvérét, más alkalommal a nyílt utcán fiatalkorú nőre támadt, intim testrészeit fogdosta.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2021. március 4-én megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2019. szeptember 30-án kelt ítéletét – a fellebbezéssel érintett első-, harmad- és negyedrendű vádlottak vonatkozásában – enyhítette. A jogerős ítélet szerint K. J. elsőrendű vádlottat költségvetési csalás bűntettében, kétrendbeli sikkasztás bűntettében, folytatólagosan elkövetett számvitel rendje megsértésének bűntettében és kétrendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében, M. Z. másodrendű, M. J.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 105 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018

Az Esztergomi Járásbíróság előkészítő ülésén a vádlottat közveszéllyel fenyegetés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 1 év 11 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és elkobozta az elkövetéshez használt mobiltelefont.
 

A Pécsi Járásbíróság a 2017. január 26-án kihirdetett ítéletével N.B. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette, garázdaság vétsége és testi sértés vétsége miatt 200.000.- Ft pénzbüntetésre ítélte, valamint 6 hónapi időtartamra eltiltotta a járművezetéstől.
 

A Debreceni Járásbíróság 2025. január 15-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki kirabolt egy gyanútlan idős nőt Debrecenben.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2022. május 4. napján megtartott előkészítő ülésén nem jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki egy közlekedési baleset során két ember halálát okozta.

A Pécsi Járásbíróság 2017. május 18-án I. G. ZS. vádlottat garázdaság vétsége, 2 rendbeli szeméremsértés vétsége és lopás vétsége miatt 10 hó fogházbüntetésre és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére valamint rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelek tárgyában; és elrendelte egy korábbi büntetőeljárás során a vádlottal szemben kiszabott 1 év 5 hónap fogházbüntetés végrehajtását.
 

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében azt a négy vádlottat, akik miatt két munkás lett rosszul egy tartály karbantartása közben 2013. januárjában, a debreceni gyógyszergyárban.  Az I. rendű vádlottat ezért 220 napi tétel pénzbüntetés – 330.000 forint -, a III. rendű vádlottat 300 napi tétel pénzbüntetés – 600.000 forint -, a III. rendű vádlottat pedig 260 napi tétel pénzbüntetés – 520.000 forint – megfizetésére kötelezte. A II. rendű vádlottat a bíróság 2 év próbára bocsátotta.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a Miskolci Törvényszék ítéletének a fellebbezéssel érintett vádlottakra vonatkozó részét megváltoztatta azzal, hogy I. és II.r. vádlott közügyektől eltiltás mellékbüntetését 10-10 évre leszállította. A sértett, mint magánfél jogi lépviselőjének fellebbezését a bíróság elutasította.
 
Az ítélőtábla egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. 
 

A negyvenes éveiben járó vádlott 2018 tavaszán a munkahelyén ismerkedett meg a nála 18 évvel fiatalabb sértettel, aki ekkor élettársával és közös gyermekükkel élt. A vádlott gyakran hazavitte gépkocsival a sértettet, így köztük előbb bizalmi, majd szerelmi kapcsolat alakult ki. Amikor a sértett élettársa erről tudomást szerzett, elköltözött közös otthonukból. Ezt követően a vádlott rövid időn belül a sértettekhez költözött, akikkel hosszú távú közös életet tervezett.

Image

A 2019. január 1-jétől működő Érdi Járásbíróságon is Ügyfélsegítő szolgáltatást vehetnek igénybe az állampolgárok. A bírósági ügyek intézésére minden hétfőn 9-12 és 13-15 óra között van lehetőség. A bíróság szolgáltató jellegének erősítése, a várakozási idő csökkentése érdekében személyesen az Ügyfélközpontban, vagy pedig telefonon a kezelőirodákon előzetes időpontfoglalást követően, az időponttal rendelkező ügyfelek soron kívül kerülnek behívásra. Az időpont foglalásához a név és a telefonszám

Image

Ezek a rajzok arra figyelmeztetnek minket, hogy mi végre is vagyunk mi bírók - fogalmazott az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Budapest Környéki Törvényszéken, ahol megnyílt az Igazság arcai - a jog és a bíróság színesben című rajzpályázat kiállítása. Dr. Handó Tünde arról is beszélt, hogy a rajzok a gyermeki igazságot jelenítik meg, az alkotásokon viszontláthatjuk az igazságot megtestesítő meséket és a gyermeki lélek tisztaságát.

Új könyvek a bírósági könyvtárakban

 

Bölcseletek, vallások, jogi alapértékek / Ádám Antal. – Pécs: PTE ÁJK, 2015. - 402 p. – ISBN 978-963-642-705-4 — Lelőhelyinformáció