Detailed search

A Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletében rablás bűntettének kísérlete és szexuális erőszak bűntette miatt 20 év, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte M. B. vádlottat azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság a vádlottat emellett 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A bíróság rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő szabadságvesztésbe történő beszámításáról, a bűnjelekről, illetve kötelezte a vádlottat a felmerült 171.079 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt Z. F.-né ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kihirdetett ítéltét. A vádlott börtönbüntetésének tartamát 3 év 6 hónapról 2 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltást 4 évről 3 évre enyhítette.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2020. január 3-án megtartott ülésén az emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben a gyanúsított letartóztatását rendelte el.

A Szigetvári Járásbíróság a 2020. január 7. napján megtartott nyilvános tárgyaláson K. S. vádlottat személyi szabadság megsértésének bűntette és testi sértés bűntette miatt – halmazati büntetésül – 1 év 4 hónap börtönre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén döntött annak a férfinak a letartóztatásáról, aki egyre erőszakosabban zaklatott egy kiskorú sértettet, majd a fenyegetés dulakodássá fajult. A gyanúsított ellen súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság folytat eljárást.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a negyvenes éveiben járó, büntetett előéletű, csalás miatt már korábban elítélt nőnek a büntetőügye, aki 2018 májusában, unokatestvére segítségével, a mit sem sejtő idős tulajdonost és egy ügyvédet is átverve, kishíján megszerezte egy abádszalóki ház tulajdonjogát, anélkül, hogy egy fillért is fizetett volna érte. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a terheltnek, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz.

A Fővárosi Törvényszék 2018. március 7-én megváltoztatta a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt M. R. gyanúsított ellen indult büntetőügyben február 24-én kihirdetett elsőfokú határozatot, és 200.000 forintra felemelte a kiszabott rendbírság összegét. A gyanúsított továbbra is házi őrizetben maradt.
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. június 6-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két gyanúsítottnak, akik a gyanú szerint Encsen, 2018. május 3-án a 86 éves sértettnek egy aranynak tűnő, ám bizsu nyakláncot adtak el 65.000.- forintért. 
 
Helybenhagyta a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék a Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. május 7-i ítéletét, amelyben  1 év 6 hónap, végrehajtásban 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt egy vádlottat.
 

2014. szeptember 10. napján hozott I. fokú ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság a vérfertőzéssel vádolt apa és leánya ügyében.

A vád szerint az I. r. vádlott 2005 és 2013 között - pontosan meg nem határozható időpontokban - több alkalommal is közösült szentpéterúri lakásukban saját lányával, a II. r. vádlottal. A kapcsolatból 2008-ban egy fiú, illetve 2011-ben egy kislány született. A nyomozati szakaszban a I. r. vádlott beismerő, a II. r. vádlott részben beismerő vallomást tett. (Utóbbi ezt fenntartotta a bíróság előtt is.)

Image

2018-ban 11 munkáltatói jogkört gyakorló elnök 20 bíróval szemben kezdeményezett fegyelmi eljárást, 1 esetben az írásbeli figyelmeztetésben részesített bíró kérte a fegyelmi eljárás lefolytatását. A 2933 bíró közül 6 bíró részesült írásbeli figyelmeztetésben. A fegyelmi eljárások kezdeményezésének és az írásbeli figyelmeztetések alkalmazásának oka döntően a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségszegés, túlnyomórészt az írásba foglalási és ügyintézési késedelem, illetve eljárási és ügyvi

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2015. március 11-én meghozott végzésében a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt 30 napra elrendelte V. P, Gy. J. és T. P. Á. gyanúsítottak előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a Készenléti Rendőrség NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya jár el különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt.
 
A Kunszentmártoni Járási Ügyészség 2015. szeptember 14-én vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva, társtettesként elkövetett embercsempészés büntette miatt vádat emelt egy 26 és egy 28 éves szarvasi férfi ellen. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 10-ig – elrendelte annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, akit élet vagy a testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével, valamint 2 rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntettével gyanúsít a Fővárosi Főügyészség. 

Az Egri Járásbíróság a mai napon meghozott elsőfokú ítéletével K. G. I. rendű vádlottat három rendbeli társtettesként elkövetett zaklatás vétsége, egy rendbeli folytatólagosan és társtettesként elkövetett zaklatás vétsége és egy rendbeli társtettesként elkövetett zaklatás vétsége miatt 525.000,- forint pénzbüntetésre ítélte, míg az ellene csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntette miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette. A bíróság S. M. II.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. április 22-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki folyamatosan fenyegette és zsarolta a sértettet, hogy pénzhez jusson.

A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettében, ezért őt 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. A 18 éves fiú mellé a bíró pártfogó felügyeletet is elrendelt. 

A Fővárosi Törvényszék 3 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit emberölés bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.   

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. szeptember 27-én elrendelte azoknak a férfiaknak a letartóztatását, akiket az Érdi Rendőrkapitányság rablás bűntettével gyanúsít. 

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt Sz. D. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A bűncselekmény elkövetésekor büntetlen előéletű vádlott jogerős büntetése így életfogytig tartó fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés lett, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a bíróság 30 évben határozta meg.