Detailed search

A Fővárosi Ítélőtábla a 2022. február 9-i tárgyaláson az elsőfokú bíróság kiegészített ítéletét az alábbiak szerint, részben megváltoztatta. Megállapította, hogy az alperes mint a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság „felszámolás alatt” gazdálkodó szervezet vezetője, a gazdálkodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2012. január 1.

Év
2011
Közlöny
File

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA TÁRGYALÁSI JEGYZÉKE

Több ponton megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt N. L. Z-né és társa. N. L. Z. ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. 
 
A vádlott és K. J. K. sértett házastársak voltak, majd kapcsolatuk megromlott, és 2008-ban elváltak. A kapcsolatuk többszöri sikertelen helyreállítására tett kísérletet követően a vádlott 2011. július 24-én telefonon közölte K. J. K. sértettel, hogy a személyes tárgyait összedobálta, azokat az utcára kirakta. K. J. K. sértett a közelében lakó N. R. sértettel annak hétvégi házába ment, és elpanaszolta a vádlott korábbi fenyegetéseit. A féltékeny vádlott azonban szeszesital fogyasztást követően meglátta, hogy volt felesége N. R.

A vádlottnak kiterjedt rokonsága volt, de elsősorban unokahúgával és annak férjével, valamint azok gyermekeivel tartotta a kapcsolatot, akikhez gyakran eljárt. Rendszeresen kisebb-nagyobb összegeket is juttatott rokonainak, volt, amit ajándékként, volt, amit kölcsönként adott részükre, de több ízben nem kérte azt vissza. Segített hiteleik törlesztésében. Ezekért ellenszolgáltatást nem várt el, viszonzásképpen unokahúga főzött, mosott rá, a vádlott szinte családtagnak számított. 2017.

Tárgyalás: január 22. kedd
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Dr. Hegedűs István büntető tanácsa
Sikkasztás Csongrád megyében

Tárgyalás: január 5. kedd
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Dr. Hegedűs István büntető tanácsa
Emberölés Békés megyében

A jogerősen megállapított tényállás szerint az I.r. vádlott 2013. óta ismeretlen forrásból ún. designer drogokat szerzett be, melyeket különböző honlapokon keresztül hirdetett eladásra. A hirdetésekben kihangsúlyozta, hogy azok az anyagok, amelyeket árul legálisak, vagyis büntetőjogi jogkövetkezmények nélkül megvásárolhatók és fogyaszthatók, nem szerepelnek semmilyen jogszabályban meghatározott tiltólistán.

A vádlott (1970) a fegyházbüntetéséből történő feltételes szabadságra bocsátását követően a tulajdonában álló házba tért vissza. Szintén ezen a településen lakott az özvegy, egyedül élő, 68 éves sértett, aki a falunapon megismerkedett a vádlottal. Az asszony 2016. július 25-én befogadta a vádlottat a családi házába, ahol egy külön szobát biztosított neki, azonban nem tekintette élettársának. Ugyanakkor közösen gazdálkodtak, a vádlott a fizetését a sértettnek az azt terhelő levonások után átadta, együtt vásároltak be, együtt jártak szórakozni.

A vádlott kicsi kora óta nagyanyjával és nagynénjével élt. 23 éves korában italozó és erőszakos magatartása miatt el kellett hagynia nagyanyja házát. A vádlott ezután is gyakran felkereste őket és a sértettektől ételt és pénzt követelt. Ezen alkalmakkor ittas volt, durva magatartást tanúsított és több alkalommal megfenyegette a sértetteket, hogy addig nem nyugszik, míg el nem teszi őket láb alól, rájuk gyújtja a házat. 
 

Nem enyhített a Pécsi Ítélőtábla annak az anyának és lányának a büntetésén, akik közösen törtek az apa életére.

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. A vádlott ter-hén az ölési cselekmény kapcsán az aljas célból való elkövetés mellett megállapíthatónak látta a különös kegyetlenséggel történő elkövetést is, ezért a vádlott büntetését életfogytig tartó szabad-ságvesztésre súlyosította azzal, hogy a vádlott legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást megváltoztatva a vádlottak terhére lényegesen kevesebb – a jelentős mennyiség felső határának 20-szorosa helyett csupán annak 1,9-szeresét kitevő – kábítószer értékesítését állapította meg és ezzel arányosan a korábban kiszabott büntetéseket is enyhítette.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 318 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 361 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
A II. r. (1989) vádlottnak I. r. vádlottal (1983) létesített élettársi kapcsolatából 2007-ben született kk. B.R..L. sértett. A II. r. vádlott utóbb újabb élettársi kapcsolatot létesített, melyből 2011-ben született kk. B.V.Sz. sértett, majd 2014-ben kk. K.B.K. sértett. Az I. és II. r. vádlott 2014-ben ismét élettársi kapcsolatot létesített és a gyermekek felügyeletét, gondozását közösen látták el. Az I. r. vádlott munkahelyén felmondott, pénzhiánnyal küszködtek és mind a II. r. vádlottal, mind a kiskorú sértettekkel agresszíven kezdett viselkedni.

Dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla bírája,

 

Az Országos Bírói Tanács póttagjai 2012-2018

Dr. Baur Péter, a Gyulai Törvényszék tanácselnöke,

Dr. Domonyai Alexa, a Szekszárdi Törvényszék kollégiumvezetője,

Dr. Németh Mária, a Zalaegerszegi Törvényszék kollégiumvezetője,

Dr. Bazsóné dr. Görög Anikó, a Szombathelyi Járásbíróság elnöke,

Dr. Sárközi Zsuzsanna, a Győri Járásbíróság elnöke,

Image

Idén újabb hat törvényszék és egy ítélőtábla kapta meg a családbarát munkahely címet. Az eredményes pályázók között volt a Miskolci Törvényszék is. Az Infórádió dr. Répássy Árpádot, a Miskolci Törvényszék elnökét kérdezte az elismerésről, arról, hogy mit is jelent pontosan az, mitől lesz egy törvényszék családbarát.