Szegedi Ítélőtábla - több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete
Beküldés dátuma
2014.11.05. - 14:00
Szervezeti egység
Szegedi Ítélőtábla
Több ponton megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt N. L. Z-né és társa. N. L. Z. ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét.
Így az I. rendű vádlott életelleni bűncselekményének részben folytatólagosként elkövetett minősítését az ítélőtábla mellőzte. Az I. rendű vádlott szülői felügyeleti jogát K. P. S, N. R., az I. és a II. rendű vádlott szülői felügyeleti jogát csak a bűncselekményben érintett N. L., N. A., N. C., N. B., és N. G. gyermekek vonatkozásában szüntette meg.
Nem változott a vádlottakra kiszabott büntetés mértéke. Ennek eredményeként az I. rendű vádlott jogerős büntetése 15 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás. a II. rendű vádlotté pedig 2 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés lett.
Az indoklásban elhangzott: az I. fokon eljáró bíróság a cselekmény súlyához képest arányos büntetést szabott ki, melynek lényeges súlyosítását az ítélőtábla nem látta indokoltnak, ugyanakkor a lényeges enyhítés már veszélyeztette volna a büntetési célok megvalósítását.
A bűncselekményről
Az I. rendű vádlott korábbi élettársi kapcsolatából egy gyermeke született. A vádlottak 2006-ban kötöttek házasságot, és hat gyermekük született, akiket együtt neveltek az I. rendű vádlott korábban született gyermekével. A család egy vácszentlászlói családi házban élt. Az elhanyagolt, szűkös lakás nagyobb szobájában a szülök a gyerekekkel, míg a kisebb szobában a II. rendű vádlott édesanyja lakott.
2008 óta mindkét vádlott és a nagymama is rendszeresen fogyasztott alkoholt, a vádlottak gyakran veszekedtek, verekedtek, emiatt sokszor rendőri intézkedésre került sor. Az I. rendű vádlott gyakran kiabált az anyósával, akit meg is vert. A vádlottak közötti veszekedések részben az italozásból, részben kölcsönös féltékenységből adódtak. A vitákat elsősorban az I. rendű vádlott kezdeményezte, aki szexuális kielégületlenségre is panaszkodott. Többször késsel is egymásra támadtak, és előfordult, hogy az I. rendű vádlott önmagát is megsértette a hasán vágóeszközzel. A vádlottak veszekedéseinek tanúi voltak a kiskorú gyerekek, ilyenkor a nagyobb gyerekek könyörögtek a szüleiknek, hogy hagyják abba a bántalmazást, és segítségéért kiabáltak a szomszédoknak.
2008 és 2011. május 17-e között többször előfordult, hogy az I. rendű vádlott ittas állapotban félmeztelenül vagy teljesen meztelenül kiment az udvarra, illetve az utcára a gyermekei szeme láttára, és a nemi életre vonatkozó trágár, obszcén kifejezéseket használt. Volt, amikor a patakparton ülő férfiaktól megkérdezte, hogy ki akar vele nemi életet élni.
A családi házban már hosszabb ideje kikapcsolták a villanyt, a gyermekek gyakran játszottak gyufával. 2011. május 17-én, amikor mindkét vádlott erősen ittas volt, és már nem tudtak gondoskodni a gyerekeik felügyeletéről, 19 óra körüli időben valamelyik gyerek felgyújtotta az udvaron lévő, fóliával borított tárolót. A tüzet a II. rendű vádlott és egy szomszéd oltotta el. A tűzeset miatt rendőri intézkedésre is sor került, valamint értesítették a családgondozót, mely alapján akkor a vádlottak nevelése alatt álló 6 gyermeket előbb átmeneti nevelőotthonban, majd nevelőszülőknél helyezte el a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat.
Ezt követően a vádlottak csak rövid ideig változtattak italozó életmódjukon, bár tudták, ez a feltétele annak, hogy gyermekeiket visszakapják. 2012 januárjában a vádlottaknak gyermekük született. Az asszony a terhesség alatt, majd a kisbaba megszületése után is rendszeresen fogyasztott alkoholt, ebben az időszakban is rendszeresek voltak a vádlottak közötti veszekedések, verekedések, többször is ki kellett hívni a rendőrséget.
Előfordult, hogy az I. rendű vádlott a csecsemőt úgy vitte, hogy a hátán megfogta a ruhát és a gyereket lóbálta. Az asszony 2012. március 13-án ittas állapotban otthon tartózkodott, ezért a II. rendű vádlott, hogy a csecsemőt biztonságba helyezze, a gyerekkel elment a nővéréhez Kerepestarcsára. Az I. rendű vádlott emiatt bejelentést tett a rendőrségen, hogy elrabolták a gyerekét, majd Kerepestarcsára ment, ahonnan a télies időben egy ujjatlan felsőrészben öltöztetve hozta vissza a csecsemőt és a saját kabátjába bugyolálta. A csecsemővel így menekült a HÉV sínek mellett haladva, majd később a sínek között futva. Egy tanú látta az I. rendű vádlott gyermekét veszélyeztető, zavarodott állapotát, ezért értesítette a rendőrséget, majd a rendőrök biztonsági intézkedést alkalmaztak.
2012. március 29-én este családi veszekedés miatt ismét kihívták a mentőket a családhoz, ahol ellátták az asszonyt, mert egy héttel korábban eltört a keze, de a gipszet levette magáról. Az I. rendű vádlott rettegett attól, hogy ezt a gyermekét is elveszik tőle, ezért a mentők kiérkezésekor azt kiabálta, hogy hagyják őt békén, és azzal fenyegette meg az ápolókat, hogy megöli a gyermekét, ha nem mennek el. Végül olyan nyilatkozatot írt alá, hogy nem kéri a kórházba szállítását.
2012. április 1-én ismét mentőt hívott a feleségéhez a II. rendű vádlott, mert veszekedésük közben az asszonynak fejsérülése keletkezett. Az ittas I. rendű vádlott nem akarta engedni, hogy megvizsgálják, és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem hagyják békén, megöli a gyereket, de végül sikerült a gyermeket kivenni a kezéből.
A fenti események miatt április 3-án a csecsemőt a vácszentlászlói jegyző azonnali hatállyal nevelőszülőknél helyezte el. Ezt követően is folytatódott a vádlottak italozó életmódja, különösen az I. rendű vádlott veszítette el az önkontrollját, anyósát többször is bántalmazta, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli a férjét, az anyósát, majd öngyilkos lesz.
20102. május 22-én este 9 és 10 óra között az I. rendű vádlott a pszichiátriáról érkezett haza, ahova aznap elszállították, és minden előzmény nélkül a házuk előtt egy kövön üldögélő anyósára támadt, fojtogatni kezdte, majd amikor az idős asszony kiszabadult a szorításából, utána futott, ellökte, és ismét fojtogatta. Az sértettet a szomszédok mentették ki az I. rendű vádlott kezei közül, és kihívták a rendőrséget. A vádlott ekkorra elment otthonról, és éppen akkor ért haza, amikorra kiérkeztek a rendőrök. Az I. rendű vádlott ekkor ismét az anyósára támadt, a rendőrök fékezték meg, majd a kistarcsai kórház pszichiátriai osztályára szállították. A sértettet az ügyeletes orvos megvizsgálta, de sérülést nem tapasztalt.
2012. augusztus 1-én a nőgyógyászati szakrendelésen megállapították, hogy az I. rendű vádlott ismét terhes, ikreket vár. A házaspár úgy határozott, megszakíttatják a terhességet, és ez később meg is történt.
2012. augusztus 17-én délután az I. rendű vádlott otthon leittasodott, majd miután a férje hazaérkezett a közmunkából, ismét veszekedés robbant ki közöttük. Az I. rendű vádlott magához vett egy kést, és mellkason szúrta a férjét. A férfi összeesett, elveszítette az eszméletét. Nem sokkal ezután hazaékezett a II. rendű vádlott anyja. Az I. rendű vádlott ekkor kiabálni kezdett vele, többek között azt mondta: "Megöltem a fiadat, de téged is meg foglak ölni. Fél lábbal már a börtönben vagyok, úgyis mindegy.".
Majd az I. rendű vádlott az anyósát az udvaron a kutyaólig rángatta, ott dulakodni kezdett vele, a földre lökte, és a késsel többször megszúrta, illetve megvágta az idős asszonyt. Amikor abbahagyta a bántalmazást, kiszaladt a házból azt kiabálva, hogy megszúrta a férjét. Az egyik szomszéd értesítette a rendőrséget, ők pedig kihívták a mentőszolgálatot.
A II. rendű vádlott életét az időben érkező szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg, sérüléseiből 3-4 hét alatt gyógyult meg, míg édesanyjának sérülései 8 napon belül gyógyultak. Az életfontosságú szervek károsodása csak azért nem következett be az idős asszonynál, mert a támadott testtájékot csak kisebb erőbehatással véghezvitt szúrások érték, illetve a sértett védekezése is gátolta a súlyosabb sérülések kialakulását.
Az I. fokú ítéletről
Több emberen elkövetett emberülés bűntettének kísérletében, melyet részben folytatólagosan követett el és 7 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a Budapest Környéki Törvényszék 2014. február 11-én N. L. Z-né (1978 - vácszentlászlói lakos) I. rendű vádlottat, és ezért őt - halmazati büntetésül - 15 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megszüntette az I. rendű vádlott szülői felügyeleti jogát a kiskorú gyermekei vonatkozásában.
Az ügy II. rendű vádlottja, N. L. Z. (1974 - vácszentlászlói lakos) 6 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettéért 2 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést kapott.
Az ítélet ellen az ügyész az I. rendű vádlott terhére a büntetés súlyosítása érdekében, míg az I. és a II. rendű vádlott, valamint az ügyvédjük részben felmentés és a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára.
Szeged, 2014. november 5.
A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya