Detailed search

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék büntető ügyszakos tanácselnöki (22. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 9-én kihirdetett ítéletében túlnyomó részt elutasította a K & H Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította az Aegon Magyarország Hitel Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét, amelyben az általa alkalmazott egyes általános szerződési feltételek érvényességének megállapítását kérte. 
 

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2013. december 5-én jogerős ítéletet hirdetett O. Ferenc és társai ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indított büntetőügyben.

Az ítéleti tényállás szerint 2010 szeptemberében O. Ferenc vádlott a Budapest X. Kerület Kozma utcai IMEI orvosi várójában fogvatartott társaival a szintén ellátásra váró dr. A. I. volt ügyész fogvatartott sértettet az eljárás során ismeretlenül maradt társaival bántalmazta, valamint a sértettnél
lévő értékeket eltulajdonították.

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) egy hónapra – 2019. szeptember 25-ig – elrendelte egy horvát és egy koszovói állampolgárnak a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2019. augusztus 22-ét megelőzően egy ismeretlen személytől közel 46 kg kábítószernek minősülő kannabiszt szerzett meg továbbértékesítés céljából. A kábítószert egy autó csomagtartójában helyezték el.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 5-ig – elrendelte annak a kínai állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak bűntettével gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék közérdekű adat kiadása iránt indított perben 2016. október 10-én első fokon meghozott ítéletében - helyt adva a magánszemély felperes keresetének – kötelezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alperest az MKB Bank Zrt. részvényeinek értékesítésével kapcsolatos közérdekű adatok kiadására. A felperes 2016. április 5-én közérdekű adatok megismerése iránti igénnyel fordult az alpereshez, az MKB Bank Zrt.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. szeptember 29-én M. I. I. rendű vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése bűntette miatt halmazatban 4 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2 rendbeli közveszélyokozás bűntette és 1 rendbeli garázdaság vétsége miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit. A bíróság egyúttal elrendelte a vádlottal szemben más ügyben korábban kiszabott 2 év szabadságvesztés végrehajtását is.

Becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság azt a vádlottat, akit az ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolt. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2023. január 22-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását egy életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság két eljárásban is letöltendő börtönbüntetést szabott ki ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. A visszaeső, illetve a többszörös visszaeső vádlottat a bíróság 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte – míg az előbbit 2 év 6 hónapra, az utóbbit pedig végleges hatállyal el is tiltotta a közúti járművezetéstől. Az első vádlott esetében a bíróság elrendelte a férfival szemben korábban kiszabott 3 felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. 

A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. november 20-án 9-kor, mind pedig a 2024. november 22-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. november 19-én 9-ig, illetve 2024. november 21-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. november 19-én, valamint 2024. november 21-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
 

A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. június 21-én 9-kor, mind pedig a 2024. június 25-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.

A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. június 20-án 9-ig, illetve 2024. június 24-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. június 20-án, valamint 2024. június 24-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 272 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Pályázási határidő

139.E/2022. (IV. 29.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán egy ítélőtáblai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtáblán egy közigazgatási ügyszakos ítélőtáblai bírói (Közigazgatási Kollégium 114. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál az adott ügyszakban, törvényszéki szinten szerzett bírói gyakorlatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

93.E/2022. (III. 25.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán egy ítélőtáblai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtáblán egy büntető ügyszakos ítélőtáblai bírói (60. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a büntető ügyszakban, törvényszéki szinten szerzett bírói gyakorlatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

3.E/2024. (I. 3.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán egy ítélőtáblai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtáblán egy közigazgatási ügyszakos ítélőtáblai bírói (78. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál az adott ügyszakban, törvényszéki szinten szerzett bírói gyakorlatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

368.E/2024. (IX. 17.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán egy ítélőtáblai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtáblán egy gazdasági ügyszakos ítélőtáblai bírói (64. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a törvényszéki szinten, adott ügyszakban szerzett bírói gyakorlatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.