Detailed search

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 28-ig – elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, illetve egy vagy több közokirat, magánokirat vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte azon kilenc gyanúsított előzetes letartóztatását, akiket bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség. A gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2017. július hó 15. napjáig tart.
 

 

Újabb illegális migránsokat szállító embercsempész ügyében hozott a napokban ítéletet az Ajkai Járásbíróság.

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította azt az ügyészi indítványt, amely a súlyos testi sértéssel gyanúsított férfiak letartóztatására irányult.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a három gyanúsított 2020. augusztus elején a egy IX. kerületi szórakozóhelyen bántalmazta a két sértettet. A bántalmazás során az egyik sértett súlyos, míg társa könnyű sérüléseket szenvedett.

 

A Budapest Környéki Törvényszéken Oláh Gaszton büntető bíró 2018. január 8-án megtartott zárt tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit felügyelete alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádoltak.
 
A Budapest Környéki Törvényszék bírói tanácsa 2018. április 24-én   tanúkihallgatással és lehallgatási anyagok meghallgatásával folytatta a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények elkövetésével megvádolt V. T. T. és vádlottársai büntetőügyét.
 
Bűnösnek találta vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett, hivatali vesztegetés bűntettében a Debreceni Törvényszék M. A-t és P. E-t, a bűncselekményt az I.r. vádlott tettesként, a II.r. vádlott bűnsegédként követte el.  M. A-t ezért 2 év – 3 évre felfüggesztett -  börtönbüntetésre ítélte, P. E-nek pedig 50 napi tétel, összesen 50 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését fegyházban rendeli végrehajtani. II.r. vádlott szabadságvesztés büntetése fele részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 

A Pécsi Járásbíróság 2019. február 11-én, előkészítő ülésén a vádlott fiatal pécsi férfit kétrendbeli, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva képtelen személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntette és kétrendbeli közokirattal visszaélés vétsége miatt 4 év fegyházbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható és megszüntette egy korábbi szabadságvesztés büntetéséhez kapcsolódó feltételes szabadságát is.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. szeptember 26-án megtartott ülésén 3 hónappal meghosszabbította annak a nőnek és két férfinak a letartóztatását, akiket kizsákmányolás céljából, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a nyomozó hatóság. 

A Debreceni Törvényszék nyilvános ülésen 2020. február 10-én kihirdetett ítéletével az L. F. és S. E. ellen üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekmény bűntette miatt indult büntetőügyben a Hajdúszoboszlói Járásbíróság tavaly ősszel hozott ítéletét megváltoztatta.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az I. fokon eljáró bíróság ítéletét abban az ügyben, amelyben egy élettársát összeszurkáló, ezzel életveszélyt okozó testi sértés bűncselekményét megvalósító, valamint négy kiskorú gyermekét veszélyeztető asszonyt a Szolnoki Törvényszék 6 év börtönre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 

Hónapokon át üres üvegekkel okozott károkat apja otthonában, illetve több közterületen a terhelt. Volt, hogy viselkedésével a közösségi közlekedésen keltett riadalmat utastársaiban. Ellene a Budaörsi Rendőrkapitányság Budakeszi Rendőrőrsén garázdaság vétsége és más bűncselekmények miatt indított eljárást. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2023. január 20-án megtartott ülésén elrendelte a terhelt letartóztatását.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa a Nyíregyházi Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
 

2017. márciusában az elsőrendű és a másodrendű vádlottak elhatározták, hogy a harmadrendű vádlott és további két elkövető részvételével a pénzváltóként dolgozó és az üzleti ügyei miatt rendszeresen nagy összegű eurót magánál tartó szír sértett sérelmére rablást követnek el oly módon, hogy a Szlovákiába autózó sértettet az M1 autópálya komáromi lejárója után megállítják, a nála lévő eurót tőle erőszakkal megszerzik.

A jogerősen megállapított tényállás szerint az elsőrendű és a prostituáltként dolgozó másodrendű vádlott élettársak voltak, akiknek a kiszolgáltatott helyzetben lévő, munkahellyel, legális jövedelemmel, tényleges lakhatással, családi kötelékekkel nem rendelkező sértettet a jelen eljárásban nem érintett akkori barátja mutatta be. Az elsőrendű vádlott és a sértett barátja megegyeztek abban, hogy a sértett a vádlottak ingatlanában prostitúciós tevékenységet fog folytatni és az ebből származó bevétel 60%-a az elsőrendű vádlottat, míg 40%-a a sértettet, illetve barátját illeti.

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nyilvános ülésen helybenhagyta a Szombathelyi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletét.

A Szombathelyi Járásbíróság a 2021. január 26-án kihirdetett ítéletével a többszörös visszaeső vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott 2014. augusztus 29-én egy gólyatáborban fotósként dolgozott, ahol szexuális bűncselekményt követett el az egyik résztvevő fiatal nő sérelmére, ennek során fotókat is készített.
 
A Pécsi Járásbíróság 2017. november 10-én elrendelte egy komlói férfi előzetes letartóztatását személyi szabadság megsértésének bűntette és emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége, valamint 3 rendbeli szeméremsértés vétsége alapos gyanúja miatt.